Akár bűnözők beköltöztetését is jelentheti Erdősi Éva terve

2019. október 11.

Csepel.hu

Erdősi Éva választási győzelme esetén úgy alakítana ki bérlakásokat a kerületben, hogy a négyemeletes házakra sátortetőt húzna, derült ki egy interjúból. A Sétányok négyemeletesei között járva kérdezősködtünk, mi a véleményük az ott élőknek a tervről. Voltak, akik nem is hallottak róla, akik viszont igen, felháborítónak tartják az ötletet. Mások egyenesen drogosok beköltöztetésétől, lepusztult városrészek kialakulásáról tartanak.

A Népszava oldalán augusztus 25-én jelent meg egy cikk Erdősi Éva polgármesteri terveiről. A cikk szerint a polgármesterjelölt úgy létesítene bérlakásokat Csepelen, hogy a lapostetős házakra sátortetőt húzna, amelyek így kiegészülnének egy emelettel, ahová lakókat lehetne költöztetni, miközben a házakba lifteket lehetne szerelni. Az ötlet hamar kiverte a biztosítékot a csepelieknél. Terjengenek a hírek ugyanis, hogy az ilyen típusú lakásokba szociálisan rászorulókat, illegális bevándorlókat költöztetnének. Ezzel egy a Hős utcához hasonló gettó is kialakulhatna Csepel négyemeletes városrészein.

Folytatás »

Pákozdi József: a civileknek helyük van a városvezetésben

2019. október 11.

Csepel.hu

Hogyan foglalná össze programja legfontosabb elemeit, amelyek meggyőzőek lehetnek a szavazók számára a kampány utolsó napjaiban?

Csepel minden választókörzetében jelöltet tudtunk állítani. Nagyon sokan jöttek oda hozzánk a kitelepüléseken, és biztosítottak a támogatásukról. Igazi csapattá kovácsolódtunk. Egy a célunk: lehető legjobb tudásunk szerint képviselni a lakókörnyezetünkben élő emberek érdekeit. Minden értelemben tisztább Csepelt, átlátható gazdálkodással működő, a lakosság érdekeit szem előtt tartó önkormányzatot akarunk működtetni.

Folytatás »

Az ellenzék bukásra számít Csepelen

2019. október 11.

Csepel.info

Arcukra fagyott a mosoly, már csak a balhéban bíznak

Ismét Tarlós István, Csepelen pedig Borbély Lénárd győzelmére számít az ellenzék – derül ki a kormányellenes erőket segítő Taktikaiszavazas.hu oldalról. Csepelen – az ellenzéki várakozások szerint – a többséget is megszerzi a Fidesz.

Nem véletlenek Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János csapatának hisztérikus kirohanásai, gyűlölködései, amivel bármi áron olyan botrányt próbálnak kelteni, hogy megszerezhessék a vezetést. A saját oldaluk szerint ugyanis ez eddig nem sikerült. Folytatás »

Wolf József: mindenki hallgasson a józan eszére!

2019. október 11.

Csepel.hu

Hogyan foglalná össze programja legfontosabb elemeit, amelyek meggyőzőek lehetnek a szavazók számára a kampány utolsó napjaiban?

Tisztelettel arra kérek minden csepelit, hogy a józan eszére hallgasson. Próbálják elfelejteni mindazt, amit a kampány során a pártok a fejükbe igyekeztek sulykolni. Abból induljanak ki, amit megéltek! Jobb-e az életük, mint tegnap? Ne higgyenek azoknak, akik szerint „a Munkáspárt a múlt,” „a Munkáspárt a Fidesz szekerét tolja”, meg hasonlók! A Munkáspárton kívül senki sem képes a kisember, a szegény problémájával foglalkozni az önkormányzatban. Segíteni tudunk, de ezt önöknek is akarniuk kell. Ha ön dolgozó és szegény ember, akkor ne várja a gazdagoktól, hogy majd ők megértéssel lesznek, és megoldják a gondjait. Bízzon a Munkáspártban!

Folytatás »

Jelentős fejlesztések a kerületi egészségügyben

2019. október 11.

Csepel.hu

Az elmúlt években számos egészségügyi fejlesztés történt a kerületben. A tüdőgondozó és a Szent István úti rendelő felújítása, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat klimatizálása és festése, a 24 órás felnőtt- és gyermekügyelet kialakítása, a mentőautók korszerűsítése és a modern orvosi eszközök beszerzései mellett a Táncsics Mihály utcai és a Csikó sétányon levő rendelők felújítása is megtörtént.

Új szakrendelések indultak az elmúlt években, ilyen – többek között – a traumatológia, az érsebészet, a foniátria, az endokrinokógia, a gyermekortopédia, a pszichiátriai rehabilitáció és addiktológia. Ingyenes védőoltásokkal is segít a kerület: a kisgyerekeknek a rotavírus elleni, a fiataloknak a HPV elleni oltást biztosítják, az idősek pedig a tüdőgyulladás megelőzésére kapnak térítésmentes oltást.

Folytatás »

18 ezer árvácska Csepelen: amíg szép őszi idő lesz, gyönyörködhetünk bennük

2019. október 11.

Csepel.info

Csütörtökön a sétáló utcánál ültették az árvácskákat és a cserjéket

Jelenleg is folyik annak a 18 ezer árvácskának és több ezer cserjének a kiültetése Csepelen, ami ma már hagyománynak számít. Tavasszal és ősszel más-más növényeket ültetnek, hogy Csepel mindig a legszebb arcát mutassa.

Nem volt mindig így. 2010-ben Csepel önkormányzata még a pénzügyi csőd szélén tántorgott, közterületeink, főként a Kis-Duna part és a Kiserdő gazzal benőtt hajléktalantanyákká züllöttek. Akkoriban a Szent Imre tér maradt Csepel egyetlen ápolt közparkja.  Folytatás »

Lenyúlás, alkoholizmus, strómanok, ingatlanok – Újabb botrányos hangfelvételek a kispesti MSZP működéséről

2019. október 11.

Pesti Srácok

“Ha ezek a DK-sok beteszik a lábukat a küszöbön belülre, akkor onnantól kezdve a lakásodat akarják elfoglalni” – mondja alkohol és fehér por fogyasztása közben Lackner Csaba, a kispesti szocialista kiskirály, Gajda Péter bizalmasa. A Magyar Nemzet által megosztott hangfelvételek alapján kiderül, Gajda korábban arra ösztökélte az embereit, hogy hozzák létre a kerületben a Demokratikus Koa­líció alapszervezetét, mert azzal „sokkal több pénzt lehetne keresni”.

Lackner Csaba emellett beszél az MSZP-s EP-képviselők strómanjairól, Gyurcsány Ferenc alkoholizmusáról, valamint arról is, hogy felvettek az önkormányzathoz egy nemzetközi szélhámost, aki 43 millió forinttal rövidítette meg a kispestieket. Elhangzik az is, hogyan kell kitennie a szegényeket az önkormányzati lakásokból.  Folytatás »

Karácsony szövetségeseit csak a pénz érdekli

2019. október 11.

888

A kiszivárgó hanganyagok alapján úgy tűnik, hogy a kispesti szocialisták a közügyeket és a politikát is ügynek tekintik – írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

A beszélgetők visszaemlékezése szerint Gajda Péter polgármester arra ösztökélte embereit, hogy hozzák létre a kerületben a Demokratikus Koalíció alapszervezetét, mert azzal „sokkal több pénzt lehetne keresni”. A jelek szerint a kerület mostani vezetője már csak egy ciklust vállalna, mert nem szeretné, ha „ráégnének” az ellenzéki összefogásból érkező „éhes” fiatalok.

Folytatás »

Folytassuk közösen!

2019. október 11.

Csepel.hu

Közös munkánk sikere, hogy megújulnak a bölcsődéink és óvodáink, készen állunk az iskolák felújítására is. Jól haladunk a földutak aszfaltozásával, megújítjuk a csepeli parkokat, közterületeket. Sikerrel hajtjuk végre a városrehabilitációs és panelprogramokat, felújítjuk az orvosi rendelőket. A főváros és a kormány készen áll a HÉV felújítására és meghosszabbítására, a Gubacsi hidak felújítására épp úgy, mint az új Duna híd megépítésére, a gerincút folytatására és a Corvin-csomópont kétszintessé építésére. Borbély Lénárd polgármester választás előtti utolsó interjúnk alkalmából azt ígérte, hogy nem fognak letérni az elmúlt években járt útról, és nem vesznek vissza a fejlesztések üteméből sem.

2010-ben tízmilliárdos vagyonvesztéssel, 3,8 milliárdos adóssággal, súlyos munkanélküliséggel és elhanyagolt közterületekkel kezdtük el vezetni Csepelt. Egyedül a Szent Imre tér nézett ki elfogadhatóan, de még ott is volt 150 balesetveszélyes, kikorhadt fa. Ma az összes parkunk sokkal szebb, mint kilenc évvel ezelőtt. Mi ültetjük a legtöbb facsemetét Budapesten. Van újra uszodánk, KRESZ-parkunk, Kiserdőnk. Teljesen megújult a Tamariska-domb, a Kis-Duna-part. Van ingyenes nyugdíjasklubunk, a nyugdíjasok ingyen használhatják a strandot, és számos programot rendezünk a számukra. A fiataloknak átadtuk az új cserkészházat, és újraépítjük az MSZP-s vezetés által kiárusított napközis tábort. A Rákóczi Kert közösségi tervezéssel lett Budapest egyik legjobb pihenőtere, és a volt Görgey iskola helyére is elkezdtük a közösségi tervezést. A lakosság mondja meg, hogy mi épül majd ott. Én csak azt tudom biztosan, hogy nem lakópark – fejtette ki a polgármester.

Folytatás »

Szociális lakótelepeket Csepelre?

2019. október 9.

Csepel.info

Értelmes, jó szándékú ember nem akar Hős utcát Csepelen

Ez a Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János által összetákolt ellenzéki pártszövetség egyetlen eredeti, saját kútfőből merített választási ígérete, ami nem valaminek a bezárásáról, megakadályozásáról vagy másolásáról szól.

A terv az, hogy egy kiválasztott cégnek adják át a négyemeletes csepeli társasházak ráépítési jogát. Ezek után a lakóházakra még egy szintet épít a cég. A felépült lakások felét ők eladják – ez az ő hasznuk – a másik felét pedig átadják az önkormányzatnak szociális lakásoknak. A társasházak és a lakók haszna a lift lenne, amit a ráépítés után építene a cég. Amennyiben persze nem tűnik el közben, mint ahogy az lenni szokott. Folytatás »