18 ezer árvácska Csepelen: amíg szép őszi idő lesz, gyönyörködhetünk bennük

Csepel.info

Csütörtökön a sétáló utcánál ültették az árvácskákat és a cserjéket

Jelenleg is folyik annak a 18 ezer árvácskának és több ezer cserjének a kiültetése Csepelen, ami ma már hagyománynak számít. Tavasszal és ősszel más-más növényeket ültetnek, hogy Csepel mindig a legszebb arcát mutassa.

Nem volt mindig így. 2010-ben Csepel önkormányzata még a pénzügyi csőd szélén tántorgott, közterületeink, főként a Kis-Duna part és a Kiserdő gazzal benőtt hajléktalantanyákká züllöttek. Akkoriban a Szent Imre tér maradt Csepel egyetlen ápolt közparkja. 

Az elmúlt kilenc évben azonban megszépült, megújult a Kis-Duna part, a Kiserdő, a Tamariska domb, és számos tér, köztük a Rákóczi Kert, a KRESZ park, Petőfi tér és a Béke tér is. Most is a kerület főterén kezdődött a 18 ezer árvácska kiültetése. Ám manapság már – ahogy az elmúlt években – jut a virágokból Csepel minden egyes pontjára, közparkjába.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !