Népszerű lett a beszari forradalmár – Oroszország rajta röhög

2017. április 20.

Csepel.info, Pesti Srácok

komaromy

A Youtube cikkünk megjelenése után cenzúrázta a felvételt, ami pénteken késő délelőtt ismét elérhetővé vált

Csecsen fiatalok bocsánatkérésre kérték Komáromy Gergő ligetvédő-reggae-énekes forradalmárt, aki összefestékezte a II. Világháborúban elesett szovjet katonák Szabadság téri emlékművét. A “forradalmár” bocsánatot kért, a szagokat a videón azonban nem lehet érzékelni – legfeljebb elképzelni. A videó hatalmas siker a Youtube-on: több mint 123.000 ember látta egyetlen nap alatt, és rengetegen kommentelték – főképp orosz nyelven.

Mogamed, a tagbaszakadt csecsen úriember – amint a közös videójukban fogalmazott – „akcióba léptek”, hogy megkeressék a vandalizmus elkövetőjét. Meg is találták, majd „elbeszélgetett” vele, és a beszélgetés végére Komáromy Gergő is egyetértett abban, hogy illik bocsánatot kérnie azoktól, akiket megsértett a Nagy Honvédő Háború hősi emlékművének megrongálásával. Külsérelmi nyomok nem látszanak az énekesen, aki a 444.hu-nak azt mondta, hogy „kifejezetten fenyegető jellege nem volt” a társalgásnak, ám mosolyát feltűnően nem találtuk őszintének a felvételen. Folytatás »

A Jobbiké lett a “Zsindex”

2017. április 20.

888, Csepel.info

a-jobbike-lett-a-zsindex

Simicska Lajos érdekeltségébe és ezzel a Jobbik szolgálatába került az Index “hírportál”. Az Index régebben kifejezetten Jobbik és Simicska-ellenes volt. A jobbikosok egyenesen liberális zsidó médiának tartották, ezért csak “Zsindexnek” hívták.

Simicskának már jó ideje közvetlen beleszólása volt a lapba. amely azóta nem tartja szélsőséges pártnak a Jobbikot. Amikor a párt Soros György mellé állt, baráti gesztusokat tett a homoszexuális szervezetek és a zsidóság felé, kifejezetten dicsérték is a Jobbik új politikáját.

Folytatás »

Baba-mama és Tinibörze Királyerdőben

2017. április 20.

Csepeli Városkép, Mr:Gabee, Csepel.info

Jól működik a magyar határzár

2017. április 20.

Fidesz.hu

Jól működik a magyar határzár

Magyarország megvédi a magyar és az európai uniós állampolgárokat – jelentette ki Németh Szilárd a megerősített jogi és műszaki határzárral kapcsolatban csütörtöki sajtótájékoztatóján a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltségen.

A csütörtöki napon Németh Szilárd felkereste a déli határt, hogy meggyőződjön arról, hogy a határvédelem felkészült-e a jogi határzár megerősítésére, valamint a migránsok – nemzetközi szabályok szerinti – ellátására. A magyar kormány és a parlament többsége a megszavazott jogszabályok, majd azok végrehajtásán keresztül minden feltételt biztosít a határvédőknek, valamint a menekültstátuszért folyamodóknak – húzta alá a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Folytatás »

Munkalehetőség a Csepeli Önkormányzat városfejlesztésre szakosított cégénél!

2017. április 20.

Csepel.hu

allasportal

Kedves Csepeliek! Kedves Álláskeresők!

A Csepeli Önkormányzat városfejlesztési és gazdaságfejlesztési feladatainak ellátására létrehozott cége, a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. új munkatársakat keres a következő pozíciókba: Junior gépészmérnök, Junior építészmérnök.

Az érdeklődők az egyes munkakörök betöltésének feltételeiről és a jelentkezés módjáról a Csepeli Önkormányzat munkaerő-piaci portálján, a helyi álláslehetőségeket összegyűjtő Csepeli Állások Oldalán tájékozódhatnak. A részletes álláshirdetések a portál legfrissebb állásajánlatai között, az irodai kategóriában szerepelnek. Folytatás »

Kerüljenek a mesék csodás birodalmába a Csepel Plazával

2017. április 20.

Csepel Plaza, Mr.Gabee, Csepel.info

A Csepel Plaza négy hétvégén keresztül ingyenes bábelőadásokat szervez, ahol a kicsik találkozhatnak a Farkassal, Valérral, a Nyuszival és a Sünikével, aki szeretetre vágynak.

Időpontok:

  • Március 25. (szombat) 11:00-12:30: Piroska és a Farkas; Nagyfa tövében
  • Április 2. (vasárnap) 11:00-12:30: Városi Nyúl; Hernyócska reggelije
  • Április 15. (szombat) 11:00-12:30: Húsvéti csoda; Vörös Valér
  • Április 22. (szombat) 13:00-14:30: Szeretetre vágyó Sünike; Hernyók könyve

A megtekintés ingyenes!

Megjelent a Csepeli Hírmondó áprilisi második száma

2017. április 20.

Csepel.hu

600x365_csh2

A tartalomból: Százmilliókból szépül a kerület: ismét a gyerekeké lesz a napközis tábor, s a Rákóczi Kert is megújul. Cikkünk látványtervekkel mutatja be az átalakulást.

Visszaáll az eredeti autóbusz-közlekedési rend Csepel központjában. Fontos tudnivalók és térkép.

Folytatás »

Séta a múltba – Csepeli vezetési pont

2017. április 20.

Csepeli Városkép

Pénteken állásbörzét rendez a Kormányhivatal

2017. április 20.

Csepel.info, Mr.Gabee

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály 2017. április 21-én 9 és 12 óra között Állásbörzét szervez, melyre a belépés díjtalan.

Helyszín: Csili Művelődési Központ (Nagy Győry István utca 4-6., Pesterzsébet)

Munkaszüneti nap a Rendőrségen

2017. április 20.

POLICE, MR.Gabee, Csepel.info

police

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Szent György nap, a Rendőrség napja alkalmából 2017. április 24-e a Rendőrség hivatásos állománya számára munkaszüneti nap. Erre való tekintettel a megyei rendőr-főkapitányságokon, a rendőrkapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken ezen a napon az ügyfélfogadás szünetel.

A bejelentések felvétele ezen a napon is biztosított a rendőrkapitányságokon.