Csepel.info

A szirénázásnál már csak az előnyös Facebook megjelenés fontosabb
250 ezer forintra büntette a házelnök Szabó Szabolcsot, aki szirénázással próbálta ellehetetleníteni az országgyűlés munkáját – értesült a Csepel.info. Szabóék rendszeresen vetik be a szirénát vagy a fütyülést, ha valaki az ő véleményükkel szemben próbál élni a demokratikus jogaival.
Bár Szabó Szabolcsot csepeli-soroksári képviselőnek választották meg, ő hivatalosan továbbra is Gyulán lakik. A csepeliek, soroksáriak helyett is inkább Soros György érdekeit képviseli. A politikus azzal az indokkal próbálta a közelmúltban meggátolni az országgyűlés munkáját, hogy az egyik törvény megszünteti Soros egyetemét, a CEU-t. (Ehhez képest az egyetem azóta is működik.) Szabó ezen kívül az illegális bevándorlást és Soros György migrációt ösztönző szervezeteit próbálja segíteni. Pártjával a kötelező kvótán felül még 15 ezer ismeretlen, nevüket eltitkoló illegális bevándorlót szeretnének Magyarországra telepíteni. A politikus az illegális muszlim bevándorlókkal való szolidaritása miatt nem szavazta meg nagypéntek ünnepnappá nyilvánítását sem. Folytatás »