2022. január 25.
Csepel.hu

Az elmúlt héten, Székesfehérváron az ARAK által megrendezett fedettpályás versenyeken vettek rész atlétáink, ahol sorra döntötték korábbi egyéni rekordjaikat, s bizonyították, komolyan kell számolni velük majd az idei szabadtéri versenyek során is.
Csütörtökön a nyílt magasugró versenyekre került sor, ahol a különböző korosztályok együtt indulva, versenyezve mérettették meg magukat. A női magasugró mezőnyben 22 induló között Pintér Nóra 155 cm-es egyéni rekordot jelentő ugrásával a 6. helyen fejezte be a versenyét. A férfiak mezőnyében a 18 induló között két Csepeli DAC-os versenyző is indult, Tari Tibor György 180 cm-es ugrásával a 6., Ardey Zsolt 168 cm-es ugrásával a 8. helyen végzett.
Folytatás »
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Oktatás, Sport, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2022. január 24.
Csepel.hu

Az elmúlt időszakban gőzerővel zajlottak az útépítések Csepelen. Jelentős kormányzati forrásból több útszakasz is megépült. A munkálatok most folytatódnak. Borbély Lénárd polgármester a Facebook oldalán jelentette be, hogy nemrég elindult a Borókás és az Erkély utca rendbetétele.
A munkák után újabb útszakaszok következnek.
Folytatás »
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel csatornázása, Csepel-sziget, Csepel.info, Gazdaság, Közlekedés, Közpénzek, Közterületek, Kormány, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | 8 hozzászólás »
2022. január 24.
Origo

Kemerle Dániel korábban az UTE Labdarúgó Akadémián játszott, majd Vecsésen és Csepelen is focizott. A balesetben elhunyt sportember 23 éves volt.
A baleset a Ferihegyi úton történt. A beszámolók szerint a havas, jeges úton Kemerle kocsija megcsúszott és fának ütközött. A 23 éves focistának nem volt esélye a túlélésre, a vele utazó 24 éves másik utast életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Folytatás »
Beküldve a(z) Csepel, Gyász, Sport kategóriába | 2 hozzászólás »
2022. január 24.
Vélemény – Ábel Attila

Bangóné Borbély Ildikó és Takács Krisztián, miután betörtek az önkormányzatba és a Fidesz irodájába
Röviden: semmi. Listaharc folyik az MSZP-ben, és így kevesebb az éhes száj.
Bangóné nevezte már patkányoknak a Fidesz szavazóit, fetrengett a padlón hazug módon, tarkóra tett kézzel, mintha fegyvert fognának rá. Patkányozva tört be csepeli politikustársával a Fidesz helyi irodájába és az önkormányzatba – de ezekért senki nem vette elő. Most olyan dologba bukott bele, amiben sokan lebuktak: diplomát hazudott magának.
Folytatás »
Beküldve a(z) Csepel, Pártok, Választás, Vélemény kategóriába | 26 hozzászólás »
2022. január 23.

Január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, arra emlékezve, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Az emléknapon országszerte kiállítások, koncertek, könyvbemutatók, irodalmi estek és színházi előadások várják a magyar kultúra iránt érdeklődőket. A megemlékezés ötletét Fasang Árpád zongoraművész kezdeményezte 1985-ben. Ahogy fogalmazott „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.
Az emléknapot 1989 januárjában rendezték meg először. Idén Pápai Erika Jászai Mari-díjas színművész Hangok és szavak című önálló estjét tekinthették meg a nézők a Szabó Magda Közösségi Térben. Folytatás »
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Ünnepek, Civil szervezetek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Kultúra, Rendezvény, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2022. január 23.
Mandiner, Csepel.info

Bangóné Borbély Ildikónak nem hogy a diplomája nem került elő, de úgy tűnik egyetemre sem járt. Stílusa, “helyesírása” alapján ezt sokan sejtették. Kizárása után Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely ismét nehéz helyzetbe kerülhetnek. Előbbinek a diplomamunkája lehet másolt – nem meri bemutatni -, utóbbi nyelvvizsgájáról hazudott.
Bangóné nem válaszolt a diplomáját érintő kérdésekre, volt pártja lényegében elismerte, hogy „iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt”. Folytatás »
Beküldve a(z) Csepel, Országgyűlés, Pártok kategóriába | 20 hozzászólás »
2022. január 23.
Csepel.info

Az ellenzéki kutatóintézet szerint most már száz százalék, hogy nem lehet az országgyűlési választásokkal egy időben szavazni az ellenzék népszavazási kérdéseiről. Ám ez nem zavarja őket abban, hogy a Fideszre kenjék elrontott népszavazásukat.
Facebook bejegyzésükben a következőt írják: Folytatás »
Beküldve a(z) Pártok, Választás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2022. január 22.
Az egyetemen nincs adat a hírhedt szocialistáról
Mandiner

Az MSZP-s képviselő egy BGF-es közgazdász végzettséget szerepeltet a parlamenti önéletrajzában, de az egyetem szerint nincs erre vonatkozó adat az archívumukban.
Bangóné Borbély Ildikó és a csepeli szocialisták életét jól ismerő forrásunktól azt az információt kaptuk, hogy az MSZP-s parlamenti képviselő valójában nem szerzett közgazdász főiskolai diplomát, holott a parlament.hu-n szereplő önéletrajza szerint ez a végzettsége. A szocialista politikus nyilvános életrajza szerint a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Gazdaság és menedzsment karára (szerk.: a képviselő a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karának gazdálkodási és menedzsment képzésére gondolhatott) járt és 2013-ban végzett. Folytatás »
Beküldve a(z) Csepel, Krimi, Pártok kategóriába | 14 hozzászólás »
2022. január 22.
csepel.hu
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Folytatás »
Beküldve a(z) Csepel, Kultúra kategóriába | 5 hozzászólás »
2022. január 21.
csepel.hu
Közvetlen környezetünkben időszakosan megjelenhetnek olyan rágcsálók (így egerek, patkányok is), amelyek közegészségügyi szempontból és gazdasági károkozásuk szempontjából is kártevőnek minősülnek, így megjelenésük visszaszorítása fontos feladat. Városi környezetben a patkányok jellemzően a csatornákban, illetve a kommunális hulladék környezetében szaporodhatnak el, melynek eredményeként közterületeken, de akár lakásokban, házakban, illetve ezek udvarán, pincéjében is feltűnhetnek. Folytatás »
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel kategóriába | Nincsenek hozzászólások