Mi volt olyan k. erős Bangóné nem létező diplomájában?

Vélemény – Ábel Attila

Bangóné Borbély Ildikó és Takács Krisztián, miután betörtek az önkormányzatba és a Fidesz irodájába

Röviden: semmi. Listaharc folyik az MSZP-ben, és így kevesebb az éhes száj.

Bangóné nevezte már patkányoknak a Fidesz szavazóit, fetrengett a padlón hazug módon, tarkóra tett kézzel, mintha fegyvert fognának rá. Patkányozva tört be csepeli politikustársával a Fidesz helyi irodájába és az önkormányzatba – de ezekért senki nem vette elő. Most olyan dologba bukott bele, amiben sokan lebuktak: diplomát hazudott magának.

Karácsony Gergely esetében nem volt probléma, hogy nyelvvizsgát hazudott magának. Hajnal Miklósnál elég volt bocsánatot kérni nem létező közgazdász diplomája után. Gyurcsányt a kutya nem kergeti azért, hogy vegye elő a diplomamunkáját – amit véletlenül pont arról és pont ugyanazzal a címmel írt, mint akkori sógora. És még sokáig lehetne sorolni a politikusok nem létező képzettségeit, képességeit. De Bangóné belebukott.

Megváltozott volna az MSZP? Most a jók jönnek? Sőt már ott vannak? Dehogy. Őrült csata zajlik a pártban a listahelyekért, és kevesebb a hely, mint az arra vágyó politikus. Sokkal kevesebb. Bangóné botránya tehát épp jókor jött ahhoz, hogy kevesebb legyen a listahelyért ácsingózó, nagy és éhes szájú politikus. Ennyi történt, nem több: nincs itt semmi látnivaló!

Forrás: Facebook

26 hozzászólás “Mi volt olyan k. erős Bangóné nem létező diplomájában?” bejegyzésre

  1. László szerint:

    “Kósa Lajos két cikluson át diplomásként szerepeltette magát az Országgyűlés honlapján…” olvasható a debreciner.hu-n
    “Két parlamenti cikluson átívelő valótlan állításainak semmiféle politikai következményei nem voltak. Miután Kósa Lajosról kiderült, hogy sem egyetemi diplomája nincs, se középfokú nyelvvizsgái, a nyilvános adatait megváltoztatta az Országgyűlés honlapján.”

  2. Májkrém szerint:

    Imádunk titeket narancs-komcsik! 😀 Amikor kiderül valami közel sem akkora bűntett az ellenzéki oldalon, képesek vagytok napokig azon rágódni és cikkezgetni. De a marha nagy tisztességes (köhöm-köhöm) és keresztény (köhöm-köhöm) fityiszesekről bezzeg semmit sem irkáltok. Minimum annyit kéne, hogy nektek ég a pofitok helyettük, de még annyit sem! 🙂 Szinte hallom ahogy a cikkíró magát fogdossa cikkírás közben! 😀

  3. Földi űrutazás szerint:

    Ábel úr írásai után kedvem lenne életemben először balra szavazni.A gyurcsányi lopott diplomamunkája a közelében nincs Schmitt Plagi lopott doktori címéhez.Néhány helyi bénaság meg plagink feleségéből csepeli díszpolgárt csinált..Hányok tőletek.

  4. Nagyapó szerint:

    Szörny ez a MSZP. Kirúgták csepeli vezetőjüket, ezt a nagyszerű asszonyt, az MSZP arcát! A moslékkoalíció csepeli szakasza fel van háborodva!!! Hazudoznak összevissza!
    Hát nem volt korai?😀😀😀

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. PáLoS TReND szerint:

    Jót tenne a rekeszizmaimnak Schmidt Páltól 1 együttérző levél…- ennek a fajtajelleg “fémérzékeny” hazudozónak!!!😀

  6. László szerint:

    Nem volt az arcra, sem döntéshozó helyzetben. Inkább azoknak kellene rá nézni a múltjára akik milliárdok sorsáról döntenek. Őket a fideszben kell keresni a Soros ösztöndíjasokat.

  7. Visszatero szerint:

    Ugyan ott diplomazott ahol semjeny.
    Miert nem latom itt errol a cikket?

  8. Gyula szerint:

    Meghalt az olimpiai bajnok Csollány Szilveszter

    https://ötbetűs.hu/sport/2022/01/24/meghalt-csollany-szilveszter/

    “A Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság mély fájdalommal tudatja, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter 51 éves korában elhunyt. Az olimpiai bajnok tornász nemcsak sportolóként ért el kimagasló eredményeket, hanem kiváló férj és nagyon jó édesapa is volt – közölte a szövetség. Csollány Szilveszter közel két hónapja került kórházba koronavírus-fertőzéssel.”

  9. Gratulálok szerint:

    A mór megtette kötelességét, a mór mehet! Bangóné elintézte 2019-ben a győzelmet Borbélynak, az meg megvette pozícióval Tóth Sándort és Pákozdi Józsefet, azaz a szavazattöbbséget a képviselőtestületben. Bangónét utolérte a sors! Ennyi! Nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbhaladni!

  10. László szerint:

    Fájdalmas az igazság? Valami nem tetszik csepelinfo???

  11. Nagyapó szerint:

    Milyen érdekes Hajnal Miklóst nem rúgták ki, pedig neki sincs közgazdasági végzettsége, csak érettségije, bár többször is közgazdászként adta elő magát, és nem tiltakozott, amikor így mutatták be.
    Miután látott már trolit is, így evvel az érettségivel tölti be a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, persze megfelelő honoráriumért.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Gyula szerint:

    Fater!
    Attól mer’ neked valamikor volt valami diplomád, attól még lehetsz hülye. 😁

  13. Nagyapó szerint:

    László hétfő – 19:33! Kár, hogy emlékezetkiesésben szenved, mert Bangóné “2004-ben a magyarországi ügydöntő népszavazás kampányában az MSZP mozgósító plakátján szerepelt, amely arra biztatta a szavazókat, hogy a kórházak állami, önkormányzati tulajdonban maradása ellen, illetve a külhoni magyarok kedvezményes honosítása ellen voksoljon.” (Wikipedia)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. Gyula szerint:

    A te oldalad miért törölted, öreg mókamiki? 😁😜

  15. kerdes szerint:

    nagyapo: én sem értem, miért nem rúgták ki hajnalt. De fordítsuk meg a kérdést miért nem rúgták ki kósát?

  16. Tonyó szerint:

    Ebből a primitív nőből ki nézte ki a diplomát? És hogy lehetett így az MSZP egyik arca?

  17. Horváth János szerint:

    Tonyó!
    Ezt a kérdést Németh Szilárddal kapcsolatban is felteheted!

  18. Gyula szerint:

    Kósával kapcsolatban is feltehető.
    Tényleg mi van Völnerrel? Mert ugye eccerű jómunkásember már a sitten ülne.

  19. Nagyapó szerint:

    kerdes Miért kellene kirugni Kósát (ha elvégezte a 8. ált.-ost tudhatná, hogy a személnevet nagybetűvel kezdjük😀), aki abszolutóriumot szerzett a Közgázon? Az egyetemi végzettség, csak nem jogosult a dipl. közgazdász cím viselésére, ahogy pl. Gyurcsányi sem, akiről azt sem tudjuk mit végzett.😀😀

    Ceterum censeo…A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. Gratulálok szerint:

    Nagyapó, mérnökként tudhatná, az abszolutóriummal kitörölheti a seggét, az semmire sem jogosít! Aki nem tett államvizsgát, annak nincs végzettsége! Analóg, nem mondhatja a rendőrnek hogy járt autósiskolába! Ha nem vizsgázott le, nincs jogosítvány!

  21. Nagyapó szerint:

    Gratulálok. Pont azért, mert mérnök vagyok, tudom, hogy diploma nélkül is működnek/működhetnek mérnökök:
    – régebben – amíg nem lett minden iskola egyetem – működtek a főiskolák. Emlékszik Kandó, Bláthyi, Ho Si Minh, TF, stb. Ezek sem adtak diplomát.
    – több kollégám volt, aki nem védte meg diplomamunkáját és mégis mérnökként dolgozott. Legfeljebb a névjegykártyájára nem írta, hogy dipl.ing.
    Természetes, hogy vannak területek, ahol kell a diploma, mert így várható el a szaktudás (pl. épület, híd, stb. tervezés), de egy szerszámgép legfeljebb nem működik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  22. kerdes szerint:

    nagyapo: “Az abszolutórium a felsőoktatási tanulmányi kötelezettségek teljesítését igazoló végbizonyítvány. A felsőfokú végzettséget igénylő munkakör betöltésére nem jogosít”
    wiki
    Vagyis nem végzettség + a 2 nyelvvizsga feltüntetése ugyanaz mint hajnal “közgazdász” feltüntetése.
    Még mindig nem látom mi a különbség.

  23. Gratulálok szerint:

    Nagyapó, bizonyítvány nélkül is lehet valaki képesítés nélküli napközis nevelő! Sőt a rezsibiztossághoz sem kell képzettség! Sőt még katonaipari tanulónak sem kell lenni a honvédelmi államtitkársághoz!

  24. Nagyapó szerint:

    kerdes! Ha újra elolvassa, amit írt, ” A felsőfokú végzettséget igénylő munkakör betöltésére nem jogosít”, rájön a különbségre! Más, a végzettséget igénylő munkakör és más a választott tisztségviselő. Választott tisztségviselőnél nincs szó végzettségről, legfeljebb az a fontos, hogy ne hazudjon, de ez is a választóiktól függ.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  25. kerdes szerint:

    nagyapo: Még egyszer a kérdés, hátha megérti és arra válaszol. Mi a különbség, hogy valaki közgazdásznak hazudja magát vagy felsőfokú végzettséget és 2 nyelvvizsgát hazudik magának? Szerintem semmi….

  26. Gyula szerint:

    Öreg megint csúsztat, de ezt tanult Moszkvában. 😁

Itt lehet hozzászólni !