Május 22-én elkészült az önkormányzat a Révnél lévő buszmegálló rendbetételével.
A felújítás során a csepeli Városgazda munkatársai rozsdamentesítették és lefestették a megállót, letakarították a graffitiket és kicserélték a padot. Folytatás »
Első alkalommal rendeztek pünkösdi királynéjárást Csepelen a Szent Imre téri szurkolói arénában, ahol a csepeli óvodások néptáncot mutattak be az érdeklődőknek május 22-én. Az aréna csordultig megtelt gyermeküket bíztató szülőkkel, családtagokkal.
A közönséget elsőként Morovik Attila alpolgármester üdvözölte. Elmondta, hogy a mostani program vezetője, Kreiszné dr. Paál Sára kezdeményezésére három évvel ezelőtt elindult a csepeli óvodákban a néptáncoktatás. Ma már huszonhét csoportban mintegy négyszázan tanulnak népi táncokat a gyerekek – ismertette az alpolgármester. Folytatás »
Villámgyorsan terjedt a közösségi oldalon, hogy a környéken furgonnal rabolnak gyerekeket. Egy autó utasait fel is tartóztatták, majd öt embert lincselt meg a feldühödött tömeg. Négyen súlyos sérüléseket szenvedtek, egy asszonyt meggyilkoltak – pedig nem csináltak semmit, és valójában gyerek sem tűnt el a környéken.
A legutóbbi ilyen eset május elején Indiában történt, de ettől ne nyugodjon meg senki. Magyarországon ugyanis időről időre pontosan ugyanilyen álhíreket terjesztenek, és itt is történt már gyilkosságba torkolló lincselés. Ezért fontos, hogy ha eltűnik egy gyerek, azonnal rendőrhöz, és ne Facebookhoz vagy más közösségi oldalakhoz forduljanak. Folytatás »
1953. november 25-én a magyar labdarúgó-válogatott híres győzelmet aratott az angol labdarúgó csapat ellen. Ez volt az a mérkőzés, aminek 6:3 volt az eredménye. Ezen a napon a londoni Wembley Stadionban sikerült a magyaroknak legyőzniük az akkor már kilencven éve verhetetlen angol csapatot.
1954. május 23-án szeretett volna revansot venni Anglia csapata. A visszavágót Budapesten szervezték, hatalmas érdeklődést kapott a mérkőzés. Az angolok teljesen biztosak voltak abban, hogy megnyerik. A magyar csapat diadalmas győzelmet aratott, 7:1 lett az eredmény. Az a mondás járta, hogy „Az angolok egy hétre jöttek, és 7:1-re mentek.” Az Aranycsapat tagjai voltak, többek között Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Puskás Ferenc.
Kedden 23 óra és szerda hajnal 2 óra között szakaszos és időszakos korlátozásra kell készülni Csepelen, a Célgép utca–Központi utca–Duna-lejáró utca–Mansfeld Péter út–Karácsony Sándor utca–Teller Ede utca– Posztógyár utca–II. Rákóczi Ferenc utca útvonalon az M0-ás autóútig egy túlméretes szerelvény közlekedése miatt.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően május 27-én, vasárnap délelőtt 10.00 és délután 16.00 között gyermeknapi rendezvény kerül megtartásra a csepeli tűzoltó-parancsnokságon.Folytatás »
Értesítjük önöket, hogy megkezdik a Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából a légi kémiai szúnyoggyérítési munkát Csepel területén a CORATRIN nevű szúnyogirtó szerrel, a meteorológiai körülmények függvényében.Folytatás »
Volt egyszer egy magyar motorgyártás – mondhatnánk szomorú nosztalgiával az első kétkerekű Csepelek emlékére, melyeket éppen hetven éve kezdtek el gyártani.
Konzervgyárnak épült, de gépgyárként vált halhatatlanná Weiss Manfréd csepeli üzeme. A csarnokokban már az első világháború után gyártottak segédmotoros kerékpárokat. A második világégés után államosították az üzemet. A Csepeli Motorkerékpárgyár első terméke, a 100/48-as típusszámot kapott első Csepel csak ezután született meg. A régi segédmotorokhoz képest komoly előrelépésnek számított a jármű: háromfokozatú váltója és világítása volt, elöl korszerű lemezvillával rugózott, jól használható csomagtartójára pedig pótülést lehetett szerelni, amivel így teljes értékű kétüléses motorkerékpárként is lehetett használni. Folytatás »
A közelmúltban teljesen felújított Béke téren az öntözőrendszer szórófejeit lopták el
Nem csak a kiültetett virágokat, fákat és cserjéket, de az öntözőrendszerek szórófejeit is rendszeresen ellopják. Így járt a közelmúltban a felújított Béke tér is, miközben a Kiserdőben és a Tamariska dombon ismét vandálok jártak. A Szent László utcai kis Tesco üzlet melletti szökőkutat szintén megrongálták a pünkösdi hétvégén. Ott kőlapokkal verték szét a szökőkút szórófejét – értesült a Csepel.info. Utóbbi esetről hamarosan fotókat is kapunk.