Pünkösdi királynéjárás Csepelen

Csepel.hu

Első alkalommal rendeztek pünkösdi királynéjárást Csepelen a Szent Imre téri szurkolói arénában, ahol a csepeli óvodások néptáncot mutattak be az érdeklődőknek május 22-én. Az aréna csordultig megtelt gyermeküket bíztató szülőkkel, családtagokkal.

A közönséget elsőként Morovik Attila alpolgármester üdvözölte. Elmondta, hogy a mostani program vezetője, Kreiszné dr. Paál Sára kezdeményezésére három évvel ezelőtt elindult a csepeli óvodákban a néptáncoktatás. Ma már huszonhét csoportban mintegy négyszázan tanulnak népi táncokat a gyerekek – ismertette az alpolgármester.

Ezután Hierholczné FaragóTünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője köszöntötte a résztvevőket. A csepeliek büszkék lehetnek arra, hogy az óvodások ebben a korban megismerik és tovább örökítik a népi hagyományokat, a népviseletet, a népi táncokat – hangsúlyozta.

Ezt követően már a kicsikre figyelhetett mindenki, lelkesen járták a mezőföldi, szilágysági és somogyi táncokat az óvodapedagógusok és a néptáncoktatók segítségével. Hozzájuk bekapcsolódtak a Kis-Csepel Táncegyüttes és a Csepp-Csepel Táncegyüttes tagjai, majd folyamatosan bővült az ovis táncosokkal az össznépi vigadalom. Az ugrós táncházba szülők is beállhattak.

A pünkösdölők az ügyességi játékok során pólót, táskát, baseball sapkát és egyéb ajándékokat kaptak. Végül a legügyesebb kisfiú megnyerte az egyik szülő által felajánlott drónt.

Csepel.hu

4 hozzászólás “Pünkösdi királynéjárás Csepelen” bejegyzésre

  1. Babax szerint:

    Nagyon ügyesek voltak a gyerekek.
    Draga Sári nénitől kellett volna elvenni a mikrofont sajnos az egész rendezvényt elrontotta.

  2. Nondroid szerint:

    Teljesen vállalhatatlan volt az amit tegnap végig kellett szenvedni gyereknek, szülőnek egyaránt. Totális szervezetlenség uralkodott. Látszódodtt, hogy soha nem volt elpróbálva. A gyerekeknek fogalmuk sem volt mit kell csinálni. többen sírtak, mert nem bírták a tömeget és a sok számukra ismeretlen társukat. Hiba volt, hogy a legkisebbeket a végére hagyták. Sári néni biztos nagyon jó tánctanár, de rendezvényt levezetni nem tud. A kis nejlon szatyorjával kész kabaré volt.
    Javaslat a szervezőknek: inkább minden ovi külön adjon elő táncot, amit ügyesen be tudnak gyakorolni és saját társaikkal együtt előadni. Plusz legyen egy ember, aki tisztességesen tud műsort vezetni. Lehetett volna ez egy jó esemény, de csúfos kudarcba fulladt.

  3. 1olvaso szerint:

    Tényleg káosz volt az egész. A “rendezvény” után a gyermekem mondta, hogy többet nem akar néptáncra járni… 🙁

  4. velemeny szerint:

    Ezt a rendezvényt sikeresnek leírni, enyhén durva. Aki ott volt, pontosan tudja miről beszélek. Lehetett volna úgy kommunikálni, hogy az első alkalom és az esőtől való félelem miatt, nem úgy sikerült, ahogy terveztük és elnézést kérünk. Jövőre kiküszöböljük a hibákat, hogy valódi élmény legyen kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Valamint megmutatjuk, hogy az arénának igenis van értelme. Ez lett volna a korrekt.
    Az egyenes út sokszor jobb. De a teljesítménykényszer….. 🙂

Itt lehet hozzászólni !