Tarlós István főpolgármester támogatásával, fővárosi kormánypárti polgármesterek kezdeményezésére útépítési program indul Budapesten

2019. február 22.

Csepel.hu

Hamarosan elkezdődik a fővárosban meglévő földutak szilárd útburkolattal történő ellátása – derült ki a Tarlós István február 22-i sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett Ughy Attila, a XVIII. kerület és Borbély Lénárd, Csepel polgármestere is. Az állami pályázati forrásból megvalósuló projekt során a legtöbb összeget a XXI. kerület nyerte. 

Tarlós István elmondta, a 4 éves program első fázisában tizenhárom fővárosi önkormányzat pályázott eredményesen. A program keretében összesen 181 földutat mintegy 42 kilométer hosszúságban és 8,3 milliárd forint értékben aszfaltoznak le. Budapesten közel 225 kilométer földút van, ami a teljes fővárosi úthálózat öt százaléka. A munkálatok során ezek 20 százaléka az első fázisban kap szilárd burkolatot. A két legnagyobb támogatást a 18. és a 21. kerület kapta.

Folytatás »

Szeretettel várjuk önöket március 15-én a Görgey téren

2019. február 22.

 

csepel.hu

csepel.hu

Az utolsó üres üzlethelyiségre még lehet pályázni a Szent Imre téren

2019. február 22.

Csepel.info

Február 28-ig lehet pályázni az utolsó üres üzlethelyiségre a Szent Imre téri pavilonsornál – értesült a Csepel.info.

A pavilonok a 2010 után szanált régi, igénytelen bódésor helyére épültek. A már működő üzletek mellett hamarosan BKV-s jegyiroda nyílik, lesz ismét újságos (ami nem ment tönkre, mint ahogy terjesztik), és egy kávézó-falatozó is. Folytatás »

Újra remekeltek a Halker-Király Team sportolói

2019. február 22.

csepel.hu

Újabb éremesőt hozott a nyílt szlovák bajnokság Pozsonyban, ahová 7 országból érkeztek résztvevők, 900 nevezéssel. A Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia versenyzői lehengerelték a mezőnyt és a múlt heti karlovaci elsőséghez hasonlóan, ismét az éremtábla élén végeztek!

A két napos viadalon szinte minden válogatott várományos kiutazott, minden korosztályból és szabályrendszerből. A csapat vezetőedzője Jároszkievicz Krisztián mester volt, KirályTeam versenyzői Csepelről, Szegedről, Albertirsáról, Újkígyósról és Tatáról érkeztek.

Folytatás »

Budapest csapata nyerte el Dortmundban a 23. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi gyermek és serdülő fedett pályás, városok közötti viadalt

2019. február 22.

Csepel.hu

A csapatok rangsorában kiemelkedő volt Budapest csapatának sikeres szereplése, akik meg tudták védeni a REWE Kupát. Budapest 958 ponttal nyert, megelőzve Dortmund /898pont/ és Újvidék csapatát /816 pont/. A több kimagasló eredmény közül is a legkiválóbbnak mondható, Babinyecz Anna 2,18.10 p. eredménye 800 m síkfutásban.

A 46 fős magyar csapatban 16 atléta, Babinyecz Anna, Bazsó Levente, Botos Katalin, Diemer Anna, Fekete Boglárka, Galsi Laura, Gasztonyi Csaba, Hevesi Flóra, Kenyeres Jázmin, Nagy Levente, Pesti Máté, Pintér Nóra, Tari Tibor, Tari Zoltán, Vadász Virág, Vágó Zsófia képviselte rendkívül eredményesen a Csepeli Diák Atlétikai Clubot, s eredményeikkel nagyban hozzájárultak a végső győzelemhez.

Folytatás »

Mi változott? – Szent Imre téri képek és panorámaképek 2008-2015-2019

2019. február 21.

Csepel.info

Szent Imre tér 2008_kicsi

Részlet a 2008-as panorámaképből

A Csepel.info talált egy Szent Imre téri panorámaképet, ami adataink szerint 2008-ban készült. Ábel Attila 2015-ben és most, 2019 februárjában ugyanonnan készített újabb panorámaképeket.

Hamarosan nagy változások jöhetnek Csepel központjának életében, hiszen a tervek szerint a BKV-s buszpályaudvar nagyobb részéből park lehet. A jelenlegi állapot is mutatjuk 😉 Folytatás »

Új Aldi üzlet nyílt Csepelen, a temetőnél

2019. február 21.

Csepel.info

Az Aldi üzletlánc új egységet nyitott a Csepeli Temető főbejáratával csaknem szemben, a II. Rákóczi Ferenc út 257. szám alatt – értesítette lapunkat egyik olvasónk.

“Az ALDI az ALDI DÉL vállalatcsoport tagja. A vállalatcsoport a világ számos országában rendelkezik jogilag önálló fiókteleppel. Jelen vagyunk Ausztriában, Svájcban, Szlovéniában, Olaszországban, Nagy-Britanniában és Írországban, valamint az USA 31 államában a keleti parttól Kansasig és Ausztráliában is. Az ALDI Magyarországon 2008 óta van jelen a piacon, jelenleg 135 üzlettel, és a vállalat folyamatosan tovább terjeszkedik.” – mutatkozik be honlapján a cég magyarországi vállalata.

 

Laurencz Lászlót a csepeli kézi élteti

2019. február 20.

Borsonline

Decemberben adják át Csepelen a magyar női válogatott egykori szövetségi kapitánya, a 84 éves Laurencz László nevét viselő kézilabdacsarnokot.

A mesteredző büszkén mutatta az égbe szökő beton­ele­meket, majd arról beszélt, hogy a Csepeli Diáksport Egyesület kézilabda-szakosztálya alapvetően Kuncz Tamás és Kalmár Zsolt sportszeretetén múlik. Ő maga szakmai igazgatóként egy évtizede dolgozik, 250 felnőtt és fiatalabb kor­osztályú reménység munkáját koordinálja. Folytatás »

Ez durva: Karácsony Gergelynek dolgozószobáLYa van!

2019. február 20.

Origo

Dolgozószobájából, vagy dolgozószobályából – vajon melyik a helyes? Zugló vezetőjének nem sikerült eltalálnia a helyes megoldást, tovább mélyült az ellenzéki politikusok és a magyar helyesírási szabályzat konfliktusa.

Ez most már biztos: végérvényesen, tömeges helytelenírási hangulat uralkodott el az ellenzéki politikusok körében. Ez az alattomos állapot odavezetett, hogy a Jobbik náci bűneit mentegető Karácsony Gergelynek sem sikerült eltalálnia, hogy szimpla j-vel, vagy a kicsit kacskaringósabb ly-nal kell írni azt a lehetetlenül nehéz szót, hogy “dolgozószobájából”. A Budapest vezetésére törő politikus a rosszabbik utat választotta, és a következőket gépelte be közösségi oldalán:

Folytatás »

Elő a zsebkendőt: így néz ki most az egykori Csepeli Kenyérgyár

2019. február 20.

Csepel.info

Ha valaki ott dolgozott, most biztosan nehezen tudja majd könnyek nélkül végignézni az alábbi videót.

Néhány képet a Rev.hu oldalon találtunk abból az időszakból, amikor még működött a gyár, azt láthatják fent. Folytatás »