2024. október havi archívum
2024. október 24. csütörtök
Csepel.hu
Ifj. Reznicsek Zoltán
Ifj. Reznicsek Zoltán negyedik generációs építőipari szakember, az Ybl Miklós Főiskolán szerzett mesterdiplomát 2013-ban. Gyermekkora óta dolgozik édesapja építőipari cégében, amit ma már közösen irányítanak. A Horex Kft. jelépületek és műemléki felújítások tetőszerkezeteinek ács-, tetőfedő-, bádogos- és díszműbádogos szakkivitelezésére specializálódott. A cég az elmúlt 32 évben olyan neves projekteken dolgozott, mint a Budavári Királyi Lovarda, a New York kávézó, Nyugati pályaudvar és a Zeneakadémia díszműbádogos felújítása, vagy a budafoki villamos kocsiszín izgalmas, sárga tetejű épülete.
Reznicsek Zoltán a Csepeli Hírmondónak elmondta, családi öröksége alapvetően meghatározta szakmai életét, úgy véli, a mérnöki-manufakturális tevékenységek szellemisége jelentős hatást gyakorolt rá. Hozzátette, azért is választotta hivatásának az építészetet, mert ezen a területen tudja a legjobban szolgálni közösségét. Megjegyezte, meglepetésként érte a Csepel Örökség Díj elnyerése, és nem gondolja, hogy rászolgált erre az elismerő kitüntetésre, mert úgy érzi, sokat kell még tennie a közössége érdekében. Kapy Jenő mesterének hatásáról beszélve kiemelte, hogy a Jedlik Ányos Gimnázium tervezése jól példázza az ember és a tér közötti viszony építészeti filozófiáját. A terek kapcsolatát a felhasználók közösségi hierarchiája határozza meg. Például a folyosók‒alzsibongók‒zsibongók‒kápolna‒testnevelésterem‒nagyelőadő kapcsolatánál is ez az egyik meghatározó rendező elv.
Tervezőtársaival az RMG.atelier építészirodát vezetik. Jelenleg a Várnegyedben található Honvéd Főparancsnokság és a József főhercegi palota tető felújításán dolgozik, valamint Csepel belvárosi üzletközpontjainak megújításán. Igyekezete és munkája jelentős hatással van az épített örökség védelmére. (tovább…)
Beküldve a(z) Építészet, Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Kitüntetés, Rendezvény kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. október 24. csütörtök
Csepel.hu
Csepel városrészét érintő két telepítési tanulmánytervről tartottak lakossági fórumot a polgármesteri hivatalban október 22-én. Az egyik a II. Rákóczi Ferenc út 175/d. szám alatti telephely közterületi határa rendezéséről, a másik egy Szállító utcai vendéglátó, rekreációs komplexum és parkrendszer kialakításáról szól. A tanulmányterveket az Urbanitas Kft. készítette.
Ennek véleményezését a lakosság bevonásával és a nyilvánosság biztosításával kívánják elérni. Az egyeztetésen részt vett Gyulai István, a csepeli önkormányzat főépítésze. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közterületek, Rendezvény, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. október 22. kedd
Idén öt tehetséges hallgató részesült ösztöndíjban kiemelkedő tanulmányi eredményük és példaértékű magatartásuk elismeréseként.
A támogatást Borbély Lénárd polgármester adta át -Ambrovics Dénessel, a Csepeli Mérnökhallgató Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnökével és Dudla Zsigmonddal, az alapítvány kuratóriumi tagjával közösen – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói közül Kalla Grétának, Demeter Virágnak, Jónás Károly Gábornak, Kislinder Evelinnek és Kiss Anna Erikának (Utóbbi nem tudod részt venni az eseményen).
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Oktatás, Tájékoztatás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. október 21. hétfő
Csepel.hu
Szép eredményeket értek el a Jedlik Ányos Gimnázium atlétái a szeptemberben és októberben megrendezett atlétikai diákolimpia ügyességi csapatbajnokságán.
A megméretésre idén nevezési rekord érkezett, ugyanis a körzeti, vármegyei versenyeken szeptemberben 2.224 iskolai csapat több mint 15 ezer versenyzővel vett részt, az országos döntőre pedig 279 iskolából 1.447 sportoló jutott el. (tovább…)
Beküldve a(z) Életmód, Érdekes, Civil szervezetek, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Rendezvény, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. október 18. péntek
Csepel.hu
Döntés értelmében a csepeli önkormányzat az illetékes Főváros helyett vágott bele a gyalogátkelőhelyek építésébe. Miközben Budapest vezetése nem tartotta fontosnak feladata elvégzését, a kerületi városvezetés 2023. júliusában 21 tervezési szerződés megkötésével összesen 25 db új zebra létesítésére szerződött.
Az önkormányzat mielőbb szeretett volna belevágni az építkezésbe, azonban a Főváros illetékes cégével, a Budapest Közúttal az egyeztetések elhúzódtak. Pedig információink szerint nemcsak személyes, hanem online egyeztetések is zajlottak, ennek ellenére a szükséges forgalomtechnikai hozzájárulásokat csak 1 év után kapták meg. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Közlekedés, Közpénzek, Közterületek, Tájékoztatás, Társadalom kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. október 17. csütörtök
Csepel.hu
Kimagaslóan szerepeltek a Csepel TC atlétikai szakosztályának versenyzői az országos U20-as, U18-as és U16-os ügyességi és gátfutó csapatbajnokságon, amelyet Nyíregyházán rendeztek meg október közepén. Összesen ötvenkét versenyszámot bonyolítottak le, amelyek nagy részében a csepeliek is rajthoz álltak.
A csapatversenyben a Csepel TC sportolói neves klubokat megelőzve nyolcszor állhattak fel a dobogó tetejére, ezzel a legeredményesebb egyesület lett. (tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Civil szervezetek, Csepel, Csepel új utakon, Csepel-sziget, Csepel.info, Rendezvény, Sport, Szabadidő és szórakozás, Tájékoztatás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. október 17. csütörtök
Csepel.hu
Életének 85. évében hunyt el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője.
A katolikus papról Borbély Lénárd polgármester is megemlékezett közösségi oldalán. Mint írta, nagyszerű élmény volt személyesen megismerni őt, örül, hogy találkozhatott vele és az értékes gondolataival. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Csepel-sziget, Csepel.info, Gyász, Tájékoztatás, Társadalom, Vallás kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. október 14. hétfő
Csepel.info
Talán észrevettétek, hogy egy közműjavítási munka után nem fejezték be a térkő visszaállítását a csepeli sétáló utcában.
Információink szerint ez valóban azért történt, mert nem tudták újrarakni a térkövet. Az önkormányzat ugyanakkor nem engedi a slendrián munkát, és elvárja, hogy tisztességesen állítsák helyre az eredeti állapotot. Úgy tudjuk, hogy most a kivitelező részéről az eredetinek megfelelő térkövek beszerzése zajlik.
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. október 14. hétfő
Csepel.info
Minisztériumi egyeztetést kezdeményezett Borbély Lénárd csepeli polgármester, miután egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a híroldalakon a HÉV-szerelvények ritkításáról – értesült a Csepel.info.
Múlt héten kedden jelentette be a HVG, hogy “brutális járatritkítást tervez az állam a gödöllői, csepeli és ráckevei HÉV-vonalon, mert nincs elég forgalomképes kocsi”. Mivel ismert, hogy a HÉV-szerelvények elöregedtek, és vannak közöttük olyanok, amelyek ötven éve állnak forgalomban, a lap információit széles körben átvették más híroldalak is. A MÁV-HÉV ugyanakkor cáfolta ezeket az állításokat. Szintén cáfolták ezeket a híreszteléseket Borbély Lénárd polgármester érdeklődésére: “azt az információt kaptam a Kormány részéről, hogy az Építési és Közlekedési Minisztériumban semmilyen döntés nem született ebben a tárgyban, ezáltal esetleges járatváltozásról sem döntöttek” – áll a polgármester közösségi oldalán olvasható levélben, melyet Vitézy Dávidnak írt. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Közlekedés kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2024. október 11. péntek
Csepel.info
Fotó: Google
Pénteken délután rosszul lett egy idős férfi a csepeli McDonald’s-ban. Pillanatokon belül nagy lett a baj, és újraélesztést kellett végrehajtani, ami végül egy édesanyának köszönhetően sikerült. Most az ő beszámolóját, valamint kislányának a rajzait közöljük.
“Épp a kislányommal voltunk ott amikor észrevettem hogy az idős úr belebóbiskol az ételébe. Kértem az ott dolgozókat, hogy figyelgessék nehogy baj legyen… kivittem a rendelésemet a kislányomhoz amikor láttam, hogy az idős úr rosszabbul lett. Akkor már próbálták felállítani, hogy visszaültessék a székre. Mondtam a lányomnak, hogy ne ijedjen meg, de anya odamegy segíteni.
(tovább…)
Beküldve a(z) Csepel, Csepel.info kategóriába | Nincsenek hozzászólások