Közpark és oktatóközpont épülne a Francia-öbölben

Csepel.hu

Csepel városrészét érintő két telepítési tanulmánytervről tartottak lakossági fórumot a polgármesteri hivatalban október 22-én. Az egyik a II. Rákóczi Ferenc út 175/d. szám alatti telephely közterületi határa rendezéséről, a másik egy Szállító utcai vendéglátó, rekreációs komplexum és parkrendszer kialakításáról szól. A tanulmányterveket az Urbanitas Kft. készítette.

Ennek véleményezését a lakosság bevonásával és a nyilvánosság biztosításával kívánják elérni. Az egyeztetésen részt vett Gyulai István, a csepeli önkormányzat főépítésze.

A tanulmányterveket Berényi Mária, az Urbanitas Kft. vezető tervezője ismertette. A II. Rákóczi Ferenc út 175/d. szám alatti terület magántulajdonban van. Jelentkezett egy vállalkozó fejlesztő, aki a jelzett helyen intézményi átalakítást szeretne megvalósítani. Konkrétan egy élelmiszeráruházat és egyéb közintézményt létesítene a helyszínen, ahol jelenleg romos épületek találhatók. A tanulmányterv szerint Csepelnek jót tenne, ha ez a terület átalakulna és a helyszínen a lakosság érdekét szolgáló középületeket hoznának létre.

A Szállító utcát övező területen, amely érinti a Francia-öböl menti partszakaszt, komplex lepárló- és látogatóközpontot alakítanának ki. A lepárló üzem a hasznosítási terület 50 százalékát nem haladhatja meg. A látogatóknak lehetőségük nyílna arra, hogy megtekinthessék a gyártás folyamatát. Kialakítanának egy vendéglátó és rekreációs komplexumot, valamint egy közcélú parkrendszert és sporttelepet. A Francia-öböl térsége jelenleg kihasználatlan terület, a környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével viszont idegenforgalmi látványosságként kulturált közparkot hoznának létre. A vízpart mentén közvilágítással ellátott sétányt építenének. Az öböl két partját híddal kötnék össze. Közösségi szálláshelyként egy panzió és egy kisebb étterem is helyet kapna. Lennének játszóterek, sportolási lehetőségek, felújítanák a horgászstégeket és csónakházat létesítenének. A zöldterületet bekerítenék, hogy a látogatók csak célszerűen használhassák. Az elképzelésekben szerepel, hogy a helyszín tömegközlekedéssel is elérhető lenne. Úgy számolnak, hogy a tervek első szakaszát öt éven belül megvalósíthatnák.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !