2014. november havi archívum

Megújul a csepeli polgármesteri hivatal

2014. november 27. csütörtök

Rezsit csökkent az önkormányzat

Csepel.hu

Megújul a csepeli polgármesteri hivatal

A „TÉR_KÖZ” Fővárosi Városrehabilitációs Keretből támogatott beruházásnak köszönhetően 2015 januárjára műszakilag korszerűbbé és energiatakarékosabbá válik a csepeli polgármesteri hivatal épülete. Az utcafronti homlokzat megújul és hőszigetelést kap, megszüntetik a folyamatos beázásokat és kicserélik az elavult nyílászárókat is. A felújítási munkálatok már el is kezdődtek.

A „Csepel Városközpont integrált rehabilitációja – Csepel Polgármesteri Hivatal homlokzat felújítása” elnevezésű felújítás összesen 33.238.704 forintból valósul meg. Ennek 80%-át Budapest Főváros Önkormányzata, a fennmaradó 20%-ot pedig Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata biztosítja.

(tovább…)

Ezt a csepeli rablót keresik

2014. november 27. csütörtök

Police.hu

Ezt a csepeli rablót keresik

A csepeli rendőrök a fenti grafika alapján keresik a hívatlan látogatót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága 01210/2943/2014. bűnügyi számon eljárást indított rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. (tovább…)

Okoslámpák a csepeli Kis-Duna parton

2014. november 27. csütörtök

Csepel.hu

Okoslámpák a csepeli Kis-Duna parton

Már javában zajlik a Kis-Duna csepeli partszakaszának közvilágítás-fejlesztése. A „TÉR_KÖZ” Fővárosi Városrehabilitációs Keretből támogatott beruházásnak köszönhetően 174 db új lámpatest kerül ki a parti sétányra. A fejlesztés különlegessége, hogy az új lámpák nemcsak takarékosak, de „okosak” is: beépített érzékelővel rendelkeznek. Csökkentik a fényerőt amikor kisebb a forgalom, és jelzik, ha tüzet, vagy meghibásodást észlelnek.

Az „RSD csepeli partszakaszának közvilágítás fejlesztése” beruházás összköltsége 86.088.750 Ft, melynek 80%-át Budapest Főváros Önkormányzata, a fennmaradó 20%-ot pedig Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata biztosítja.

(tovább…)

Orbán Viktor: Európának esélye van rá, hogy újra sikeres legyen

2014. november 27. csütörtök

Hirado.hu

Orbán Viktor: Európának esélye van rá, hogy újra sikeres legyen

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európának megvan az esélye arra, hogy a következő öt évre megválasztott vezetéssel olyan politikát indítson meg, amellyel ismét tartósan sikeressé válhat a kontinens. A kormányfő Szöulban, a magyar tanszéket is működtető Hankuk Egyetemen tartott előadást Európa helyzetéről, jövőjéről, valamint a geopolitikai kihívásokról Magyarország és Európa egy változó világban címmel.

Szavai szerint az elkövetkező öt évre megválasztott és már hivatalba lépett európai vezetéssel a kontinensnek esélye van arra, hogy visszaszerezze versenyképességét, gazdasági növekedését és helyét a világgazdaságban.

(tovább…)

Jótékonysági koncert

2014. november 27. csütörtök

Csepel.hu

Jótékonysági koncert

Súlyos betegséggel küzdő művésztanáruk gyógykezelésének támogatására jótékonysági koncertet rendez a Fasang Árpád Zeneiskola december 2-án, 18 órai kezdettel a Királyerdei Művelődési Házban.

A belépés díjtalan, az adományokat köszönettel fogadják.

(tovább…)

Interjú Németh Szilárd országgyűlési képviselővel

2014. november 27. csütörtök

Csepelen is jól járnak a devizahitelesek

Csepel.hu

Interjú Németh Szilárd országgyűlési képviselővel

Milyen intézkedések várhatók a devvizahitelesek megsegítésében a héten benyújtott törvényjavaslatok alapján?

A Kormány és a Fidesz-KDNP frakció 2010 óta, a Gyurcsány-Bajnai vezetés hathatós támogatásával devizahitel csapdájába rántott többszázezer magyar család megsegítésén dolgozik.

A feladat nem egyszerű, hiszen olyan megoldást kell találni, ami egyszerre kézzelfogható eredemény a hiteleseknek, és egyszerre őrzi meg az ország pénzügyi stabilitását. Akik annak idején gátlástalanul, felelőtlenül belehajszolták a magyarokat a devizakölcsönökbe, azok felelősek az ország és az önkormányzatok eladósításáért is. Mi csepeliek, jól tudjuk, mit jelent ez. A központi költségvetés rendebetétele, a közadósság-rendezés mellett már 2011-ben elindítottuk az akkor még közel másfél millió devizaadós megsegítését. A végtörlesztés, az árfolyamgát és a nemzeti eszközkezelő bevezetésével kevesebb mint felére sikerült csökkenteni az adós családok számát. Ma 634 ezer – ebből 462 ezer az otthonát jelzáloggal megterhelő! – devizahiteles van az országban. A bankok elszámoltatásáról, a fair bankokról és a forintosításról szóló törvény őket fogja nagyon kedvezően érinteni, rajtuk fogunk segíteni.

(tovább…)

Tovább csökkent a munkanélküliség

2014. november 27. csütörtök

Mno

A július–szeptemberi 7,4 százalékról 7,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta augusztus–októberben, így a 15–74 éves korosztályban 319 ezer munkanélküli volt, 114 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak száma 4 millió 184 ezerre nőtt.

Az előző év azonos időszakához képest jelentősen, 2,7 százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta augusztus–októberben. A munkanélküliek fele egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama pedig több mint másfél év, mintegy 19 hónap volt a KSH adatai szerint.

(tovább…)

Jócskán csökkent az autólopások száma a kerületben

2014. november 26. szerda

Csepel.hu

Jócskán csökkent az autólopások száma a kerületben

Pórul járt annak a személygépkocsinak a sofőrje, aki a Plútó úton nemrég belerohant az utat szegélyező hangvédőfalba, de továbbhajtott, mintha mi sem történt volna. Jókora anyagi kárt okozott, de rajtaveszett, mert nem számított rá, hogy térfigyelő kamerák rögzítették a mutatványát. A csepeli rendőrök kézre kerítették és felelősségre vonták. Egyebek mellett ez a történet is elhangzott azon a közbiztonsági fórumon, amelyen a kerületi lakók biztonságérzetének javítását vitatták meg a csepeli rendőrkapitányság szervezésében november 25-én.

Papp Péter rendőr ezredes, kerületi kapitány arról számolt be, hogy Csepel közbiztonságának védelme három pilléren áll, amely különféle térfigyelő kamerarendszereken alapszik. Az első pillért azok a rendszámfelismerő kamerák jelentik, amelyek a kerület ki- és bevezető útjain találhatóak. Ezeken keresztül pontosan nyomon tudják követni, hogy milyen gépjárművek érkeznek, illetve hagyják el Csepelt. A fotókon nemcsak a rendszámok jól kivehetőek, hanem az autók típusa, színe és a gépjárművezetők is felismerhetőek. Havonta legalább egymillió autóról készülnek felvételek, de az adatvédelmi előírások szerint ezeket csak néhány napig tárolják. A rendőrségre bekötött rendszer azonnal jelzi, ha a gépjármű valamilyen okból gyanús, például ha lopott az autó. Azt is figyelemmel tudják kísérni, hogy egy gépjármű hányszor halad el a kamerák előtt. A kamerákkal éjjel és rossz látási viszonyok között is jó felvételek készíthetők. Ennek is köszönhető, hogy nemrég lebukott az a gépjárművezető, aki nekihajtott a Plútó úton lévő hangvédőfalnak, majd elhagyta a helyszínt. A rendőrség tervei között szerepel, hogy a meglévő kamerák mellé további hat kamerát helyeznek el.

(tovább…)

Fővárosi Közgyűlés: döntés a városigazgatósági koncepcióról

2014. november 26. szerda

Budapest.hu

Budapest Főváros Önkormányzatának közgyűlése

Csaknem hatvan előterjesztést tárgyalt meg mai rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadták a januártól létrejövő Városigazgatóság koncepcióját, eszerint ez a holding fogja össze a jövőben valamennyi településüzemeltetési feladatot végző önkormányzati társaság működését. Pályázatot írtak ki öt színház vezetésére, döntöttek a MOL Bubi közbringarendszer bővítéséről.

Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a budapesti városigazgatósági koncepció alapelveiről szóló előterjesztést. A dokumentum rögzíti: a 2010-ben létrehozott Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) létrehozása óta eltelt időszak tapasztalatai alapján, a jelentősen megváltozott jogszabályi környezet, az uniós normák miatt „indokolt és előremutató a városüzemeltetés, a közösségi közlekedés szakmai és gazdasági hatékonyságának elemzése, értékelése, a kialakított rendszer működőképességének felülvizsgálata”. Az új koncepció alapja, hogy a két holding helyett a Főváros a jövőben egy holding jellegű társaság keretében, ahhoz integráltan látná el a közfeladatokkal és közszolgáltatásokkal kapcsolatos valamennyi hatáskörét. Ez új lehetőséget nyújt a városüzemeltetésre vonatkozó várospolitika alakításában és érvényre juttatásában. A koncepció szerint a 2015. január 15-én létrejövő Budapesti Városigazgatóság Zrt. fogja majd össze valamennyi településüzemeltetési feladatot ellátó önkormányzati társaság működését. A Városigazgatóság vezetője dr. Bán Tamás lesz. Szintén elfogadta a közgyűlés a közlekedésszervezési koncepció alapelveit, amely alapján felülvizsgálják a BKK funkcióit és feladatait.

(tovább…)

Hazajött a wellnessből, aztán meghalt

2014. november 26. szerda

Index

Hazajött a wellnessből, aztán meghalt

Egymillió forintos kártérítésre kötelezett nemrég a Fővárosi Törvényszék egy Esztergom melletti wellnesshotelt, ahol egy idős házaspár legionellafertőzést kapott, majd a férfi két héttel hazaérkezése után meghalt. A legionella baktérium a legtöbb vizes helyen előfordulhat, és csak akkor okoz bajt, ha vízcseppekkel a tüdőbe jut. Erre a wellnesshotelek pezsgőfürdőinél és vízporlasztóinál nagyobb az esély. A legionella vizsgálatát máig nem írják elő a jogszabályok a fürdőkben. Csak 1 mg klór használatát engedik meg, miközben a baktérium ártalmatlanítására literenként 3 mg klór lenne a megfelelő, ez viszont már ártana a fürdőzőknek.

Portugáliában éppen súlyos legionellajárvány tombol, november közepéig már legalább 331-an betegedtek meg, nyolc ember pedig meghalt. A járvány feltehetően a Lisszabontól mintegy 30 kilométerre lévő Vila Franca de Xirában található műtrágyaüzem hűtőtornyából indult. Az ottani hatóságok szerint is ritka, hogy ennyi ember betegedjen meg legionella baktériumtól.

(tovább…)