Interjú Németh Szilárd országgyűlési képviselővel

Csepelen is jól járnak a devizahitelesek

Csepel.hu

Interjú Németh Szilárd országgyűlési képviselővel

Milyen intézkedések várhatók a devvizahitelesek megsegítésében a héten benyújtott törvényjavaslatok alapján?

A Kormány és a Fidesz-KDNP frakció 2010 óta, a Gyurcsány-Bajnai vezetés hathatós támogatásával devizahitel csapdájába rántott többszázezer magyar család megsegítésén dolgozik.

A feladat nem egyszerű, hiszen olyan megoldást kell találni, ami egyszerre kézzelfogható eredemény a hiteleseknek, és egyszerre őrzi meg az ország pénzügyi stabilitását. Akik annak idején gátlástalanul, felelőtlenül belehajszolták a magyarokat a devizakölcsönökbe, azok felelősek az ország és az önkormányzatok eladósításáért is. Mi csepeliek, jól tudjuk, mit jelent ez. A központi költségvetés rendebetétele, a közadósság-rendezés mellett már 2011-ben elindítottuk az akkor még közel másfél millió devizaadós megsegítését. A végtörlesztés, az árfolyamgát és a nemzeti eszközkezelő bevezetésével kevesebb mint felére sikerült csökkenteni az adós családok számát. Ma 634 ezer – ebből 462 ezer az otthonát jelzáloggal megterhelő! – devizahiteles van az országban. A bankok elszámoltatásáról, a fair bankokról és a forintosításról szóló törvény őket fogja nagyon kedvezően érinteni, rajtuk fogunk segíteni.

Ennek ellenére sokan úgy érzik, hogy ez kevés. Miért nem kedvezményes árfolyamon forintosítanak majd a bankok, mint a végtörlesztésnél?

Csak a végtörlesztés törvényi konstrukciójánál volt alkalmazható az alacsonyabb árfolyam. Ma már a Kúria jogegységi döntésén kell alapulnia a megoldásnak, mert különben a bankok minden kezdeményezést perelnének. Simán elveszhetne a kedvezmények érvényesítése. A bíróság a tőketartozás, a kamatpolitika és az egyoldalú szerződésmódosítás ügyében döntött, az árfolyaméban nem. A Parlament csak ezt tudta a nyáron törvényesíteni.

Akkor mire számíthatnak az adósok?

2015. március 1-je és április 30-a között minden hiteles új tőketartozásról, új törlesztőrészletről és kölcsönének forintra váltásáról írásos értesítést fog kapni, amire neki is 30 napon belül írásban kell válaszolnia. Ennek a lényege, hogy átlagosan 25-30 százalékkal kisebb lesz a kölcsön összege és a havi törlesztőrészlet. (Egy átlagos megtakarításról lásd a táblázatunkat! A szerk.) Ezzel a konstrukcióval a többség jobban jár, mint annak idején a végtörlesztők. Az árfolyamgátasoknál viszont eltörlik a gyűjtőszámlát.

Az ellenzék azt hangoztatja, hogy ezzel az intézkedéssel a bankok járnak jól.

Javaslom kérdezzék meg a bankárokat, valószínűleg csak a jómodoruk fogja őket meggátolni a káromkodásban. Ez az intézkedés több mint 900 milliárd forintot húz ki a zsebükből, és csoportosít át az emberek kasszájába. De a végtörlesztés 270, az árfolyamgát 25, az ATM pénzfelvételi illeték 105 milliárdja, és az évi 200 millliárdos banki különadó is azt mutatja, hogy a jelenlegi Kormány az emberek pénzét növeli a bankok kárárára, s a közös teherviselés elszánt harcosa. Amióta Orbán Viktor a miniszterelnök, azóta 2000 milliárd forinttal kurtítottuk meg a bankokat, s ugyanennyivel gyarapítottuk közvetelenül vagy a központi kölktségvetéséen keresztül a magyar családokat.

Forrás: Csepel.hu

7 hozzászólás “Interjú Németh Szilárd országgyűlési képviselővel” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Amióta Orbán Viktor a miniszterelnök, azóta 2000 milliárd forinttal kurtítottuk meg a bankokat”
    .
    Hol van az a péz Szilárd?!
    Ahelyett, hogy ebből rendezte volna Vezírünk a hitelesek helyzetét elhasználta a száguldásban megsérült gyorsnaszád lékeinek betömködésére, magyarul a viszonylagos jólét látszatának megőrzésére!
    Csak, hogy elmondhassa: “Magyarország jobban teljesít!” 😛 😀

  2. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Nyugalom. Nem bécsi bankban helyezték el a pénzt. ~ 650 000 olyan családon segít az Orbán kormány, akiket a szocik átvágtak!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  3. hajaj szerint:

    Várjuk ki a végét!

  4. Na még ilyet szerint:

    Mi van sopánka? Beasszimilálódtál? Bizonyára a magasságodból eredendően.

  5. hajaj szerint:

    Szerintem meg itt! olvassátok és okuljatok, hogy “szívatják” a világot

    Mi is történt/történik Görögországban? Amiről a média nem / így / beszél.
    http://lmv.hu/node/5406

  6. hajaj szerint:

    Az oroszok lezárták a Litvániával határos átkelő helyeket, Így sem kamionok árúval megrakva, sem szgk.-k nem mehetnek át, mert a Litván elnök terror államnak nevezte az oroszokat. Így mintegy 4%-al is csökkenhet a GDP a balti államban. Tessék csak tovább “embargózni” aztán jöhet az IMF éleszteni kölcsöneikkel a leszegényedett országokat. Ki van ez találva, hogy kell bekebelezni a “megnyomorítás útján” stratégiai országokat.

    Íme a példa: http://lmv.hu/node/5406

Itt lehet hozzászólni !