2013. szeptember havi archívum

Itthon vagy – Magyarország szeretlek! – Népzenei fesztivál a Rákóczi Kertben

2013. szeptember 30. hétfő

Csepel.hu

A népzenéről szólt szeptember 29-e a Rákóczi Kertben. Az Itthon vagy – Magyarország szeretlek!  országos és határon túli rendezvénysorozat csepeli helyszínén délben már kézműves foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek, a népi játszótér pedig az egész napos esemény végéig a kicsik rendelkezésére állt. A változatos programok mellett finom falatok és forralt bor is kényeztette a vendégeket.

14 órától a Nevesincs Színház Csalóka Péter című mesejátékával kezdődtek a színpadi előadások. A népi kultúra jegyében összeállított műsorban egymást váltották a zenészek és táncosok, 15 órától a Csepeli Virtuózok húzták a talpalávalót, utánuk a Lohr Kapelle sramlizenekar és a St. Martin Német Nemzetiségi Táncegyüttes közös előadása szórakoztatta a jelenlévőket.

(tovább…)

Itt lesnek ránk a rendőrök októberben

2013. szeptember 30. hétfő

Csepel.info, Mr. Gabee

Lassan beköszönt az naptári ősz második hónapja, ezért Mr. Gabee jelentkezett a legfrissebb traffipax-információkkal. Az alábbiakban a Csepelt és a bennünket körülvevő kerületek, települések előre bejelentett sebességméréseit olvashatják.

Most is hangsúlyozzuk, hogy az előre bejelentett mellett nem bejelentett traffipax is több helyen lehet. Budapest IX., X., XIX., XX., XXI., kerületében várható traffipax helyszínek: (tovább…)

Megöltek egy kocogó nőt

2013. szeptember 30. hétfő

Blikk.hu

Brutális gyilkosság! Kötéllel hátulról megfojtottak egy kocogó nőt még csütörtök éjszaka a soroksári Szigetdűlőben.

K. Krisztinát (†36), a helyiek szerint az elkövetők meg is becstelenítették. Úgy tudjuk, a fiatalasszony egy kisfiút, Rolandot és rendőr férjét hagyta hátra. Soroksáron azt beszélik, gyanúsítottjai is vannak az ügynek, a gyilkosok pedig korábban már terrorizálták a környéket.
(tovább…)

Nem zökkenőmentes a baloldal választási együttműködése

2013. szeptember 29. vasárnap

Hír TV

Nem zökkenőmentes a baloldal választási együttműködése, Csepelen sem örülnek az Együtt-PM jelöltének – számolt be a Hír TV. Erről a Csepel.info is írt korábban.

Orbán letört fejével ünnepeltek Bajnaiék

2013. szeptember 29. vasárnap

Sosem látott igénytelen bunkóság

Origo, Mno

Miután letörték a fejet, Pityinger meg is rugdosta

Meg voltak elégedve a főszervezők

A balliberálisok új hőse és Bajnai

Egy-kétezer ember részvételével tartott  kormányellenes tüntetést a Szolidaritás vasárnap délután a Lánchídnál. Beszédet mondott Bajnai Gordon, Dopemanék bazdmegeztek a zavarban lévő nyugdíjasok előtt, a tüntetés végén pedig ledöntötték Orbán Viktor négyméteres műanyagszobrát. A törzset és a fejet a Terror Házához vitték.

A tüntetés néhány magyar popsláger és a Himnusz lejátszása után Dopeman rövid beszédével kezdődött, amelynek fő üzenete az volt, hogy Orbán Viktor nem lehetne farkas, ha a magyarok nem lennének birkák. (tovább…)

Egy év a cserkészekkel

2013. szeptember 29. vasárnap

Csepel.hu

A csepeli gyermekek évéhez kapcsolódva szeptembertől egy esztendőig nyomon követhetjük a 813. sz. Prohászka Ottokár cserkészcsapat eseményeit. A közösség minden hónap utolsó szombatján különféle programmal várja a csepeli gyermekeket és fiatalokat.

Első alkalommal a Jézus Szíve Plébánia kertjében gyűltek össze a vendégek és a házigazda cserkészek, ahol Kispál György plébános vezetésével a falusi szürettel és a töklámpás készítésével ismerkedtek. A kellemes őszi napsugaras délután a gyerekek és a felnőttek a plébánia udvarán szőlőt szüreteltek, diót és mogyorót is szedtek. A korábbi évekhez hasonlóan a szorgos kezek hamar lekapkodták a szőlőfürtöket, majd ledarálták és kipréselték. A friss must kortyolgatása után szinte mindenki palackozott hazavitelre egy kis kóstolót.

(tovább…)

Visszaállítják Urmánczy Nándor emlékpadját

2013. szeptember 29. vasárnap

Székelyhon.ro

Urmánczy Nándor emlékét a második világháború utáni kommunista hatalom mind Romániában, mind Magyarországon igyekezett kiirtani. Most visszakapja emlékpadját a Margitszigeten. Urmánczy nevéhez fűződik többek között a Székely Nemzeti Tanács megalapítása, kezdeményezésére született a Nemzeti Hiszekegy, indítványozására indult el az Országzászló mozgalom is.

Az eredeti emlékpadot 1942 októberében az Erdélyi Férfiak Egyesülete emelte a Margitszigeten, a Szent Mihály-templom előtti sétány egyik platánja alatt, ahol Urmánczy mindig szívesen időzött.

(tovább…)

Újból kell voksolni Baja egy szavazókörzetében

2013. szeptember 29. vasárnap

A vasárnapi szavazással kapcsolatban az Együtt-PM és az MSZP két, a Fidesz három bejelentést tett választási csalás gyanújával

HírTV, Magyar Nemzet

Meg kell ismételni az időközi szavazást az egyik bajai szavazókörben – így döntött a Kecskeméti Törvényszék. A bírói tanács indoklása szerint a 32-es szavazókörben kampánycsend sértés történt, ezért kell újra voksolni. A vasárnapi szavazással kapcsolatban az Együtt-PM és az MSZP két, a Fidesz három bejelentést tett választási csalás gyanújával. A szavazást a Fidesz jelöltje nyerte, a második a közös ellenzéki jelölt lett, megelőzve a jobbikos és az LMP-s indulót.

A végzés miatt az Együtt- PM a bajai polgármester lemondását követeli. Közleményük szerint a Fidesz tiszta versenyben, csalás nélkül alulmaradt volna a kormányváltók szövetségével szemben. (tovább…)

Itthon vagy – Magyarország szeretlek! – Családi vigadalom a Rákóczi Kertben

2013. szeptember 29. vasárnap

Csepel.hu

Jókedv, napfény és változatos programok várták azokat, akik ellátogattak szeptember 28-án a Rákóczi Kertbe. Az Itthon vagy – Magyarország szeretlek! országos és határainkon túlívelő programsorozat csepeli helyszínén 10 órától 21 óráig a felhőtlen szórakozásé, a családi kikapcsolódásé volt a főszerep.

A rendezvény kézműves foglalkozásokkal kezdődött, majd 11 órától a kertben felállított színpadon az Aranyló meseszínház Terülj, terülj asztalkám című előadása hangolta jókedvre a nézőket. A tőlük megszokott mozgalmas koncerttel lepte meg a gyerekeket és szüleiket a Kolompos együttes, a közös éneklés ezúttal sem maradt el.

(tovább…)

Fidesz-kongresszus: politikai nyilatkozat a gazdasági függetlenségről

2013. szeptember 28. szombat

“A rezsicsökkentés ügyében el fogunk menni akár a falig is”

Hirado.hu

A rezsicsökkentés melletti kiállást is deklaráló politikai nyilatkozatot fogadott el a Fidesz XXV. kongresszusa.

A dokumentum rögzíti, hogy megvédik Magyarország gazdasági függetlenségét, a magyar családok biztonságát, és nem engednek semmilyen külső vagy belső nyomásnak, amely megpróbálna eltántorítani ettől. A nyilatkozatot Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa, Csepel polgármestere ismertette.

(tovább…)