Orbán letört fejével ünnepeltek Bajnaiék

Sosem látott igénytelen bunkóság

Origo, Mno

Miután letörték a fejet, Pityinger meg is rugdosta

Meg voltak elégedve a főszervezők

A balliberálisok új hőse és Bajnai

Egy-kétezer ember részvételével tartott  kormányellenes tüntetést a Szolidaritás vasárnap délután a Lánchídnál. Beszédet mondott Bajnai Gordon, Dopemanék bazdmegeztek a zavarban lévő nyugdíjasok előtt, a tüntetés végén pedig ledöntötték Orbán Viktor négyméteres műanyagszobrát. A törzset és a fejet a Terror Házához vitték.

A tüntetés néhány magyar popsláger és a Himnusz lejátszása után Dopeman rövid beszédével kezdődött, amelynek fő üzenete az volt, hogy Orbán Viktor nem lehetne farkas, ha a magyarok nem lennének birkák.

Bajnai Gordon, az Együtt 2014-PM vezetője húszperces beszédében végletekig leegyszerűsített üzeneteket fogalmazott meg, mondanivalója érdemben nem különbözött a többi felszólalótól, akik főleg a Orbán diktatúraépítését emlegették.

Bajnai többször elmondta, hogy a Fidesz lop, csal és hazudik, de különösen nem részletezte, hogy miért, bővebben csak a bajai választásra tért ki, amelynek megismétléséről szombaton döntött a Kecskeméti Törvényszék. Bajnai szerint a bírósági döntés visszaadta hitet, hogy van még igazság Magyarországon.

Bajnai a Fidesz szombati kongresszusára is többször utalt, és visszatérő elem volt a Fidesz kommunistázása. A párt szerinte úgy államosít, úgy tiporja jogokat és úgy hazudik, mint a kommunisták. Szerinte az is kommunista vonás, hogy drága autókkal járnak, legalábbis szerinte csak az különbözteti meg a fideszeseket az egykori pártvezetőktől, hogy míg utóbbiak Volgákkal érkeztek a kongresszusra, a fideszesek most lézerblokkolós luxusautókkal.

Beszéde második felében Bajnai az általuk kiépítendő új irányról beszélt, de az összefogás szükségességén túl nem fogalmazott meg kézzelfoghatót. 2014-ben szerinte mindesetre nem választás, hanem “fülkeszabadságharc” lesz. Arról is beszélt, hogy véget kell vetni az Orbán Viktor által indított háborúnak Magyarországon, amelynek szerinte csak három győztese van: a hadvezér, a zsoldosok és a hadi beszállítók.

Beszéde után nem sokkal már Dopeman és testvére, Kicsi Dope állt a pódiumon, és ordibálták együtt, hogy “bazdmeg a kormányt, bazdmeg az Orbánt”, majd belekezdtek klasszikusukba, a Bazdmegbe. A főként idősekből álló közönség nagy része teljes zavarban hallgatta a produkciót, páran nevetve tapsoltak, és láthatóan nagyon bejöttek nekik a csúnya szavak, de a többség inkább szemlesütve hallgatott, vagy riadt szemekkel próbált rájönni, hogy mi lehet ez az egész. Kíváncsiak lettünk volna Bajnai Gordon tekintetére is, de már nem láttuk sehol.

Ezt követően lehúzták a leplet az alagút előtt álló, 3-4 méteres, Orbán Viktort ábrázoló egészalakos szoborról, amely többek között polisztirolból és hungarocellből készült. Dopeman és kicsi Dope egy elektronikus alapra rappelve próbálták elérni, hogy a nyugdíjasok azt skandálják, hogy “Menned kell!”, de hiába mondta el Dopeman vagy tízszer, hogy “Nem hallom, hangosabban!”, szinte senki nem találta el a ritmust, mikor kellene skandálni, láthatóan nem tudták hova tenni Dopemanék dalát.

A szobor térdeinek nekiestek egy rozsdás fűrésszel, majd a meggyengített szobrot végül a színpadról egy több méteres kötél segítségével ledöntötték, miközben a hangszórókból üvöltött a Carmina Burana. A több métert zuhanó szobor feje letört, amit óriási üdvrivalgás fogadott, a megvadult Dopeman felkapta, és diadalittasan emelgette, mint a Bajnokok Ligája trófeáját, miközben “Halleluja, halleluja!” zengett a hangszórókból.

Ezt követően bejelentették, hogy a törzset és a fejet a Terror Háza múzeumhoz szállítják. A Lánchídon átvonuló tömeg elején egy tűzoltóruhába öltözött férfi a feje fölé emelve vitte Orbán fejét, négyen pedig a testet cipelték, emberek tucatjai fotózták mosolyogva a szobor darabjait. Teljesen bizarr látványt nyújtott, ahogy az Andrássy úton Ricky Martin slágereire vonulnak Orbán testrészei, és a karneváli hangulatban dobálják a fejet.

A tüntetés egyik legérdekesebb résztvevője a korábbi SZDSZ-es képviselő Mécs Imre volt, aki a tömeg szinte bármelyik helyén feltűnt, és gyermeki lelkesedéssel, huncut mosollyal az arcán kattogtatta folyamatosan fényképezőgépét. Ha nem ismerjük fel, azt hittük volna, hogy először jár több ember között.

“Hazahoztuk Orbán Viktor szobrát” – mondta Kónya Péter, a Szolidaritás vezetője, amikor a Terror Házához érve elhelyezték a torzót és a fejet a Vasfüggöny nevű installáció elé. Kónya azt mondta, 2014-ben szobát is fognak nyitni Orbán Viktornak a Terror Házában, ezzel véget is ért a tüntetés.

Forrás: Origo

44 hozzászólás “Orbán letört fejével ünnepeltek Bajnaiék” bejegyzésre

  1. tsepeli szerint:

    primitív állatok.
    közben meg Soroksáron újra gyilkoltak a cigányok, most egy kocogót öltek meg.

  2. Éva szerint:

    Rendkívül primitíven viselkednek az ellenzék hangadói.

  3. Vátesz szerint:

    Ez a seggfej volt a Wallis vezetője, amikor az eszes parasztgyerek kitakarította a Wallist Észak-Csepelről.

  4. robi szerint:

    A cikk azért íródott, hogy a közvélemény ostoba figuráit manipulálja és az ország súlyos problémáiról elterelje a figyelmet.

    Az országban nincs rend, tort ül az “oszd meg és uralkodj” elvre épített politika.

    Hetekkel ezelőtt megtámadták a pécsi képviselő leányát. minden békés állampolgár aggódva figyelte a fejleményeket.
    A hírügynökségek ekkor belehazudtak az emberek képébe. Elhallgatták az eseményeket, hogy fényezzék a közállapotokat. Támadásról beszéltek, amikor most nemi erőszakkal vádolják az elkövetőt.

    A soroksári gyilkosságról szűkszavú közlemény jelent meg. Akik csak ezt a pár sor kiadását engedélyezték, kiknek falaznak gátlástalanul?
    Ahelyett, hogy a lakosság érdekében – hasonló esetek elkerülésére- összefogásra mozgósítanák az embereket, legszívesebben a szőnyeg alá sepernék az esetet.

    Nem számít, ha egyenként tesznek tönkre életeket az aljadékok, az a fontos, hogy kifelé arról hazudozzunk, hogy a közrend mit fejlődött. És lesz egy csomó idióta, aki ezt elhiszi.

  5. Bugi szerint:

    Primitív bunkó banda. Csak a hatalom kell nekik.

  6. felix szerint:

    Igen Bugi!
    Sajnos ez a fidesz, de mit lehet tenni.
    Minden országnak olyan kormánya van, amilyet érdemel.

  7. Tóth Mária szerint:

    Ezeket már régen fel kellett volna akasztani! gyomorforgató amit előadnak!

  8. fghfjhgkjhk szerint:

    Mária igazi náci, vagy kommunista? Vért kíván. Mindenek ellenére én is primitívnek tartom ezt a szobros ökörségüket.

  9. Etikus szerint:

    Pityingernek is eljő az ideje, ahogyan Zuslágnak. Volt egy nagy hírű maffia vezér, aki ma már Hodorovszkyhoz hasonlóan “tengeti” életét.

    “Minden országnak olyan kormánya van, amilyet érdemel.”

    Igen, de ez bárhol, bármikor igaz lehet. Vajon ki tehet róla, a becsapott, szinte a “végletekig lehülyített kizsákmányolt NÉP?” Az egész világon!? Globalitás.
    Epizódokban nem mindig szerencsés gondolkodni.

  10. Vátesz szerint:

    Tipikus vudu szertartás! Ennyi erővel tűvel is átszúrhatták volna a bábú szívét! Hihetetlen!

  11. felix szerint:

    Etikus!
    A nép hülye akar lenni és Orbán kiszolgálja ezt az igényét.

  12. Etikus szerint:

    “Ezek” akarják az országot, “Együtt vezetni,” ezekkel, hova, mindenkit a bitófa alá? Micsoda csőcselék?! Meg van az e heti “politikai csemege,” napokig, hetekig lehet róluk beszélni, agyakat, lelkeket szennyezni, majd csak beivódik.
    Szerintem szándékos provokációról lehet szó.

  13. vermes szerint:

    Nekem erről a “rendezvényről” az 1918-as patkányforradalom jut az eszembe, amikor a csőcselék tombolt az utcákon. A mai “baloldal” ugyanazt teszi, mint akkor…

  14. Etikus szerint:

    Felhívom az igen Tisztelt publikum figyelmét arra a tényre, hogy Pityingert jelölték, majd megszavazták, jelképesen, Köztársaság Elnökének! Micsoda amortizáció? Társasága, betagozódó alattvalóikkal egyetemben.
    Most akkor ilyen kormánya, uralkodó elitje legyen az országunknak? Tényleg ezt érdemelnénk?
    Gondolkodjanak, T. Csepeliek! Ki alá és hova kívánnak betagozódni, alányalni, a minden tekintetben fekálissá váló ülepeknek?!

  15. felix szerint:

    Etikus!
    Nem kell a csepelieket azzal etetni, hogy van választásuk, mert nincs.
    Pont az a baj, hogy a népnek be kell tagozódnia, és nem “szolgákat” választ.

  16. Tóth Mária szerint:

    fghfjhgkjhk szerint: se náci, s főleg kommunista nem vagyok! de hogy ilyen szintre süllyedjen a az ún. baloldal, az mindennek a netovábbja! Vagy Te nem úgy gondolod? Primitív, proli megnyilvánulás, de a részvevőket elnézve, nem csodálkozom.

  17. Etikus szerint:

    “Minisztereket.”

  18. felix szerint:

    Mária!
    Tudod egyáltalán, hogy mit jelent a proli?

  19. Etikus szerint:

    Azt írta: “szolgákat” ———erre én minisztereket. Mi a gond? Legfeljebb az, hogy nem a NÉP válassza, ha nem képviseleti úton, szavazza meg a Parlament. A Közt. Elnök felkérése a Kormányfő személyére, majd annak beterjesztése alapján, amelyet a “látszólagosan működő bizottság,” általában teljes mellszélességgel támogatja a jelölésüket.
    Jöhet a szavazás, tehát nem a választás.

  20. Éva szerint:

    Magát minősíti az ellenzék. Most már biztosak lehetünk benne, hogy az ország vezetésére teljesen alkalmatlanok.

  21. Tóth Mária szerint:

    Igen tudom, mit jelent! Mivel a szó mai értelemben már pejoratív irányba csúszott, nagyon is jellemző ez a szó rájuk, hiába vannak tele pénzzel! ennyi.

  22. spectator szerint:

    A “lelkesedő” résztvevők egy része fizetségért ment a buliba. Ha valaki figyeli a beszélgetésüket a piacon, hallhatja, hogy a “hajléktalan csavargók” egymást bíztatják a fizetségért való tüntetésre. A Vöröskereszt sűrűn ad nekik külföldi jó állapotú ruhát, amit aztán néhány hét után jól elkoszolva a szemétbe dobnak, és új ruhákat kapnak. Ezért látszólag jólöltözöttek. Viszon a résztvevők többjén látható az alkoholista jelleg.

  23. Királyerdei szerint:

    Szemét csőcselék !

  24. Aladár szerint:

    “Ezeket már régen fel kellett volna akasztani!” – írja Tóth Mária, szépen bemutatva ezzel a Fidesz-hívők szellemiségét.

  25. Etikus szerint:

    8:41-es

    “Nem kell a csepelieket azzal etetni, hogy van választásuk, mert nincs.
    Pont az a baj, hogy a népnek be kell tagozódnia, és nem “szolgákat” választ.”

    Ha értékeim szerint nincsen, kire, kikre szavaznom, akkor inkább nem megyek el.

  26. Tóth Mária szerint:

    Aladár, hiába játszod az eszed,álságos vagy! A tegnapi performansz is megmutatta, ki az igazi proli csőcselék!
    Csak egy dolog különbözteti meg őket az elődöktől, hogy azok gyilkoltak is!

  27. ... Grün szerint:

    “A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a vasárnapi szobordöntés kimerítheti a gyilkosságra való uszítás és az emberi méltóság sárba tiprásának vétkét.”
    :
    http://www.hirado.hu/Hirek/2013/09/30/16/Bajnaiek_szobordontese_Demokracia_vagy_gyilkossagra_uszitas_.aspx

  28. bélabá szerint:

    Fáj az igazság a fityisz hívőknek 😀 , a diktátorok előbb-utóbb így járnak (reméljük itthon mielőbb) aztán a bonsai duce mehet kezeltetni magát a sógorékhoz megint..:D
    Már látom összetrombitálták a birkamenetet is úgy hogy készítsétek a kolompot a nyakatokba nehogy lemaradjatok……… 😉

  29. nagyapó szerint:

    Megindította a maffiabaloldali csőcselék a választási kampányt. Még a jóérzésű szocik is elhatárolódtak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  30. bélabá szerint:

    Grün!

    Már csodálkoztam is, hogy csak egy nappal később dobják ezt be.

  31. felix szerint:

    12:27-es.
    Sokszor a távolmaradás is választás.

  32. nagyapó szerint:

    ” A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a vasárnapi szobordöntés kimerítheti a gyilkosságra való uszítás és az emberi méltóság sárba tiprásának vétkét.

    Erről Varga László országgyűlési képviselő beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

    A kormánypárti politikus a Magyar Szolidaritás Mozgalom tüntetésén történteket a Szamuely-csapatok, valamint az ávósok és a nyilasok módszereihez hasonlította, és mint mondta, felrémlettek előtte a balkáni háború megcsonkított holttestei is. ”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  33. ebihal szerint:

    És ez a kedves Varga László mennyit ivott előtte?

  34. Vazul néni szerint:

    Szerintem Viktor stratégiai megállapodást kötőtt az ellenzékkel ,hogy járassák le magukat :http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=a8jreseNLlQ#at=48 és https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=98LNXRiCkaw így minden
    normális ember rá fog szavazni 🙂

  35. felix szerint:

    Szemétláda!
    Amikor Gyurcsány bábut égettek vagy Bajnai bábot akasztottak, akkor tapsikoltá,l akkor tapsikolt a nagy kereszténydemokrata.
    Nem kellett volna Orbán arcot adni a szobornak, mert úgy is tudták volna, hogy ő a ledöntendő diktátor.

  36. Bugi szerint:

    Félix, csakhogy ilyet nem láthattál, mert ilyet a Fidesz nem csinált.

  37. felix szerint:

    Nem mindegy, hogy ki csinálta a jol tettéken kívűl egy szavatok sem volt hozzá.
    Azt is arogán mondta.

  38. felix szerint:

    jól, kívül.

  39. Nagy József szerint:

    Csak önmagukat adták ezek a nyomoroncok.Primitív lumpen proli népség.Ez a libás csapata,gratulálok,soha ne legyen a színvonaluk magasabb!Ne feledjük,hogy ezek a primitív állatok az mszp szövetségesei.Választási szövetséget kötöttek,zsák a foltját.

  40. ebihal szerint:

    Mint ahogy te is magadat adod!

  41. Jeniszej szerint:

    A csőcselék szintjére aljasult túlsó oldal tombol. A maradék támogatójuk is megundorodik a látványon. 🙂

  42. ... Grün szerint:

    Ez az oldal már hozzáedződött és még a bábuégetéseken és akasztgatásokon sem csodálkozik! 😛 😛
    .
    http://regi.sofar.hu/node/66326?tid=111

Itt lehet hozzászólni !