Visszaállítják Urmánczy Nándor emlékpadját

Székelyhon.ro

Urmánczy Nándor emlékét a második világháború utáni kommunista hatalom mind Romániában, mind Magyarországon igyekezett kiirtani. Most visszakapja emlékpadját a Margitszigeten. Urmánczy nevéhez fűződik többek között a Székely Nemzeti Tanács megalapítása, kezdeményezésére született a Nemzeti Hiszekegy, indítványozására indult el az Országzászló mozgalom is.

Az eredeti emlékpadot 1942 októberében az Erdélyi Férfiak Egyesülete emelte a Margitszigeten, a Szent Mihály-templom előtti sétány egyik platánja alatt, ahol Urmánczy mindig szívesen időzött.

A 3x2x1 méteres mészkőpadot a ditrói születésű Siklódy Lőrinc készítette. A pad egyik oldalán csorgó, a másikon kis oszlop állt három, mélyített domborművel, melyek Urmánczy profilját, az Ereklyés Országzászlót, illetve az Erdélyi Férfiak Egyesületének címerét ábrázolták. A revíziós mozgalom szellemiségét is őrző emlékpadot a kommunista hatalom nem tűrte el, és 1946-ban szétverték.

Maroshévízi kezdeményezésre állítják vissza az emlékművet

2012 szeptemberében a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület levélben fordult Budapest fővárosi polgármesteri hivatalához, melyben ismertették a pad történetét, jelentőségét, és felkérték, ha lehetőség nyílik, állíttassák vissza. Az előterjesztési okmányt Németh Szilárd országgyűlési képviselő olvasta fel, az ezt követő testületi gyűlésen és szavazás után a többség a pad felállítása mellett döntött. A visszaállított emlékművet október 1-jén, Urmánczy Nándor születésének 145. évfordulóján, 14 órakor fogják ünnepélyesen felavatni.

„Dr. Urmánczy Nándor Maroshévíz leghíresebb magyar szülöttje. Sokat tett szülőtelepüléséért, de az összmagyarságért is. 1902-1918 között országgyűlési képviselői tevékenysége is a magyar nemzet érdekében zajlott le. Korának egyik legfontosabb személyisége volt. A vörös diktatúra beállta után mind a magyar, mind a román kommunista kormányoknak sikerült elfeledtetni az utókorral tevékenységét, munkásságát. Ezért létesült a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület is Maroshévízen, hogy megpróbálja a életútját, tevékenységét visszaállítani a köztudatba. Még sok kell, míg a történelemkönyvekbe is bekerülnek más igazi magyarok nevei, akik sokat tettek a hazáért, a magyarságért. Reméljük, mindez meg fog történni. Ezt segíti elő, ezért tartjuk fontosnak, hogy az emlékpad újra álljon” – mondta el Czirják Károly, a maroshévízi székhelyű egyesület vezetője.

Az emlékpad avatásán beszédet fog mondani Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke – aki az ünnepség fővédnöke is lesz –, Tarlós István főpolgármester és Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere. Az eseményen jelen lesz a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület küldöttsége, továbbá a Magyarországon élő maroshévíziek közül is sokan jelezték részvételi szándékukat.

Forrás: Székelyhon.ro

6 hozzászólás “Visszaállítják Urmánczy Nándor emlékpadját” bejegyzésre

  1. robi szerint:

    Csepelen mikor lesz róla utca elnevezve?

  2. hitetlen szerint:

    Ne adjál ötleteket ezeknek a …

  3. fghfjhgkjhk szerint:

    …ha már lenyúlták a Margit szigetet. 🙂

  4. spectator szerint:

    A mocskolódás mindég balról jön.
    De mégis a nemzeti oldal lesz az életképes !

  5. felix szerint:

    Ahogy olvasom a balos Bugit, igazat adok neked.

  6. ... Grün szerint:

    “A 3x2x1 méteres mészkőpadot”
    A hajléktalanok mészkőpadon nem szívesen töltik az éccakát?! 😛 😛

Itt lehet hozzászólni !