2011. március havi archívum

Tábla emlékeztet a visztulai csodára

2011. március 27. vasárnap

Csepeli lőszerek segítettek Lengyelországon

MTI, Múlt-kor, Wikipedia, Csepel.info

A “Tisztelettel adózunk a magyar nemzetnek” szavakkal kezdődő emléktábla, amelyet Schmitt Pál hivatalos varsói látogatása alkalmával a magyar köztársasági elnök és lengyel kollégája, Bronislaw Komorowski jelenlétében Varsóban felavatott, azt a történelmi eseményt örökíti meg, amikor 1920-ban a Magyar Királyság lőszer- és fegyverszállítmányai elősegítették a lengyel hadsereg győzelmét a Vörös Hadsereg felett.

Az 1919-21-es “lengyel-bolsevik háború” (nevezik lengyel-szovjet háborúnak is, bár ez kevésbé pontos, hiszen a Szovjetunió csak 1922-ben alakult meg) az I. világháború végén, 1918-ban függetlenségét 123 évi felosztottság után visszaszerző Lengyelország keleti határainak kialakításáért és függetlenségének megőrzéséért folyt. A világháború győztes hatalmai elismerték az újjászülető lengyel államot, de hogy hol fognak húzódni határai, azt senki sem tudta pontosan. A lengyel politika fő célkitűzése az volt, hogy a Lengyelország első felosztása (1772) előtti határokat állítsák vissza, vagyis lehetőleg álljon helyre az egykori (soknemzetiségű) Lengyel-Litván Köztársaság (Rzeczpospolita). (tovább…)

“Ha magyar, ha német, ha francia, ugyanazt a szemetet adják”

2011. március 27. vasárnap

Vásárlók a magyar és külföldi termékekről

Origo

Mindegy, hogy magyar-e, a lényeg, hogy jó legyen az ár/érték arány – az [origo] által megkérdezettek többsége ez alapján választ, amikor boltba megy. A Gazdasági Versenyhivatal három üzletlánc ellen indított eljárást, mert arra gyanakszik, hogy nem magyar termékeket tűntettek fel magyarként.

Az [origo]-nak nyilatkozók többsége szerint itthon nincs kultúrája a magyar termékek vásárlásának, de találkoztunk olyan tudatos fogyasztóval is, aki először a magyar cikkeket keresi, és ha nem talál ilyet, akkor valamelyik szomszéd országból származót választ. (tovább…)

Igazi dráma volt

2011. március 27. vasárnap

Csepelfc.hu, NB3.hu, Csepel.info

Kép a mérkőzésről

Az elmúlt pár forduló gyengélkedései után meglepően sima győzelmet aratott szombaton a Csepel a Szolnoki Spartacus elleni meccsén.

Nagy Zoltán vezetőedző így értékelt a 6-2-es győzelem után: Mindenki tudja, hogy milyen feszültséggel készültünk erre a mérkőzésre. Ennek megfelelően igazi dráma volt a meccs: az első félidő maga volt a pokol, a második félidőben viszont a mennybe mentünk. (tovább…)

Barna bácsi: Árammal soha többé!

2011. március 26. szombat

Kesznyéten már 10 perc alatt a helyszínen vannak a rendőrök

Blikk, Csepel.info

Bár áramot többé nem használ, földjét azért védeni fogja

Nemhogy visszafogadtak, de jobban tisztelnek, mint valaha. Olyanok is arcon csókoltak, akik azelőtt csak köszöntek – újságolja büszkén Szoboszlai Barna (70), aki áramos bácsiként vált ismertté, miután 2008 júliusában egy tolvaj halálos áramütést szenvedett a 220 volttal feltöltött, alumínium drótfonattal körülvett veteményesében.

– A kutya többször hozzáért a dróthoz, de kutya baja se lett. Nem értettem, hogyan ölhetett meg egy 48 éves férfi t a 220, aztán megtudtam, ez az ittas cigány ember szívbeteg volt, és az uborkalevelek – amikre ráesett – gátolták, hogy földelje magát – idézi fel a 2008 nyarán történteket a nyugdíjas traktoros, aki jogos önvédelemnek gondolt áramosításáért három hónapot volt előzetesben, és egyéves fogházbüntetést kapott két esztendőre felfüggesztve. Az ítéletet megrovásra enyhítette a Debreceni Ítélőtábla. (tovább…)

A Magyar Televízió felvételt készített a Vienna Konservatoriumban és az Egressy Zeneművészetiben

2011. március 26. szombat

Csepel.info

Olvasónktól kapott információk szerint a Magyar Televízió Nappali című műsora 2011. március 23-án videófelvételt készített a Vienna Konservatorium és az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola hangversenytermében.

A felvett anyagot 2011. március 29-én 9 óra 55 perctől a Nappali műsorban leadják, melyben az iskola növendékei és zenekarai is élőben fognak játszani. (tovább…)

Csepel FC – Szolnoki Spartacus 6-2 (1-1)

2011. március 26. szombat

Csepelfc.hu

Kép egy korábbi mérkőzésről

Az első félidőt megint átaludtuk, de fordulás után most már nem csak a játék ment jól, hanem a helyzetkihasználás is.

Riválisaink közül a Tököl győzni tudott, az Újbuda viszont kikapott Szegeden, így jelenleg a második helyen állunk. (tovább…)

Demszky pár tízezerért perli a nyugdíjbiztosítót

2011. március 26. szombat

Index

Megfellebbezi a nyugdíjbiztosító döntését nyugdíjának mértékéről Demszky Gábor. A volt főpolgármester lapunknak elmondta: nem tudja elfogadni, hogy a nyugdíjbiztosító nem számította bele a nyugdíjalapjába azt a 8 évet 1981 és 1989 között, amíg ellenzéki szerepe miatt azzal büntették, hogy nem kapott munkát és közveszélyes munkakerülőként tartották nyilván. Nyugdíja most 200 ezer forint, a plusz nyolc év néhány tízezer forintot dobna a mértéken.

A volt főpolgármester hozzátette, hogy dolgozott abban az időben is, például szamizdatot szerkesztett, de az a Kádár-rendszerben illegális munkának számított, ami hivatalosan nincs benne a nyugdíjalapjában. (tovább…)

Hitel + válság: ha Ön tönkremegy, ez lesz az autójával (Galériával!)

2011. március 26. szombat

Hírszerző

Alaposan megvizsgálják a járműveket, mielőtt leüt a kalapács (fotó: Horváth Szabolcs)

Hitelüket fizetni nem tudó autósoktól visszavett járművek sorakoznak egy egykori csepeli gyárcsarnokban. Itt már évek óta rendeznek árveréseket, a legutóbbin a Hírszerző riportere is ott volt.

A licitálók kezében az árverési katalógus segíti a tájékozódást, mely a mai napon felsorakoztatott autók legfontosabb információit tartalmazza. Legszembetűnőbb az „észlelt hibák” című rész, amely többnyire egy vaskos bekezdést is kitesz, valamint működési állapotra vonatkozó tétel, melyben két kategória van: „indul”, illetve „nem indul”. (tovább…)

Közös faültetés Gyümölcsoltó Boldogasszony napján

2011. március 26. szombat

Csepptv.hu

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján hársfát ültetett a Szent Imre téren Németh Szilárd Csepel polgármestere és Harangozó Imre kanonok.

Radioaktív sugárzás

2011. március 26. szombat

TV2

Repedést találtak az egyik atomreaktor fűtőszálán, így sokkal több sugárzó anyag kerülhetett ki a Fukusimai atomerőműből, mint eddig gondolták.  Hogy ez pontosan mennyi lehet, megbecsülni se tudják.

Tegnap három munkás kórházba került, valószínűleg azért, mert a reaktorból kifolyt, radiokatív vízbe lépett. A tokiói magyar nagykövetség dolgozói is félnek. Azt mondják, már csak előre készített konzervet esznek és palackos vizet isznak.