Demszky pár tízezerért perli a nyugdíjbiztosítót

Index

Megfellebbezi a nyugdíjbiztosító döntését nyugdíjának mértékéről Demszky Gábor. A volt főpolgármester lapunknak elmondta: nem tudja elfogadni, hogy a nyugdíjbiztosító nem számította bele a nyugdíjalapjába azt a 8 évet 1981 és 1989 között, amíg ellenzéki szerepe miatt azzal büntették, hogy nem kapott munkát és közveszélyes munkakerülőként tartották nyilván. Nyugdíja most 200 ezer forint, a plusz nyolc év néhány tízezer forintot dobna a mértéken.

A volt főpolgármester hozzátette, hogy dolgozott abban az időben is, például szamizdatot szerkesztett, de az a Kádár-rendszerben illegális munkának számított, ami hivatalosan nincs benne a nyugdíjalapjában.

Demszky nyugdíja az elmondása szerint mintegy 200 ezer forint lenne ha a 30 év munkaviszony alapján számolnák a pénzét, és pár tízezer forinttal több, ha a kiesett 8 évet is hozzávennék. Nem a pénz számít, ez elvi kérdés, tette hozzá.

Demszky bruttó kétmilló forintos végkielégítést kapott leköszönése után. Nyugdíj is jár Demszky Gábornak, annak ellenére, hogy nem érte még el a nyugdíjkorhatárt. A vonatkozó törvény szerint az a polgármester, főpolgármester jogosult nyugdíjra, akit legalább háromszor egymár után megválasztottak.

Korábban Demszky Gábor érdeklődésünkre ennyit közölt a főpolgármesteri időszak utáni terveiről: “Van egy világos feladatom, hogy összegezzem, megírjam az elmúlt húsz év történetét. Én ebben az időszakban hét miniszterelnökkel voltam kapcsolatban, az egész politikai elittel, Európában szinte minden vezető politikussal találkoztam. Ezt meg akarom írni, az lesz a címe a könyvnek, hogy Budapest-maraton.”

Arra a kérdésre, hogy lesz valamilye pénzkereső foglalkozása is, a főpolgármester azt válaszolta, “lehet, hogy sokan azt hiszik, titkolom a valódi tervem, de egyszerűen nyugdíjas leszek. Nyugdíjat fogok kapni ezek után az évek után. Nem tudom pontosan mennyit. De nem sokat.”

index.hu

21 hozzászólás “Demszky pár tízezerért perli a nyugdíjbiztosítót” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Gábor!
    Nagyon figyelj egy apró termetű emberre, aki direkt a nyugdíjakra és a nyuggerekre, mint a fejlődés akadályozóira utazik!!!

  2. Bugi szerint:

    Ebben kivételesen egyet értek ezzel a gerinctelen élõlénnyel.

  3. Tarjányi László szerint:

    Demszky összelopta magát, megélne nyugdíj nélkül is. Horvátországban sorompós, magánutas nyaralója van. A kommunista fenevad, Biszku Bélának nettó 420 ezer forintos nyugdíja van, kifizetődő a hazaárulás!

  4. grün szerint:

    Tarjányi László!
    “2010. július 28. 15:22
    A Heti Válasz utánajárt a volt pártfunkcionáriusok nyugdíjának. Kiderült: Biszku Bélának valójában csak 240 ezer forintot utal át az állam”
    A nyugdíj egyelőre még adómentes, úgyhogy cakundpak!!!

  5. Tarjányi László szerint:

    Tegnap este a Jobbik nemzeti estjén meg Murányi Levente országgyűlési képviselő meg a nettó 420 ezres számot mondta, s hozzátette van olyan régi pártfunkcionárius aki 800 ezer nyugdíjat kap!

  6. grün szerint:

    Lehet, hogy nem olvas Heti választ?!
    “507 350 forint, jelenleg Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Boross Péter, Szabad György és Katona Béla él ezzel a lehetőséggel”
    Még Ők sem kapnak nyollcszázat!

  7. islander szerint:

    grün

    “Kiderült: Biszku Bélának valójában csak 240 ezer forintot utal át az állam””

    CSAK 240 e ???!!!!!!!!!!!!!! na neeeee…………….

  8. Tarjányi László szerint:

    Az említett urak régi pártfunkcionáriusok? Nem róluk van szó, hanem a pártállam funkcionáriusairól! A közvetlenül rendszerváltás előtt az addigi kommunista kitüntetések után járó nyugdíjkiegészítéseket alapnyugdíjasították, hogy a sok hazaárulótól ne lehessen elvonni ezeket a pénzeket, s hatalmas nyugdíjak jöttek ki némelyeknek, az azóta a többiek nyugdíjával együtt emelkedett, így ha valaki 80-90 felett van, igenis kaphat ekkora nyugdíjat, ráadásul a régi nagy nyugdíjakkal nincs mit csinálni, mert akkor még nem volt járulékplafon, illetve a kommunista kitüntetések alapnyugdíjasításához senki sem fizetett be a járulékalapba!

  9. aggódó szerint:

    Térjünk vissza Demszkyre! Távozása óta most lép ki először a közvélemény elé. Megnyilatkozásán és szándékán nem csodálkozom, hozza a formáját.
    Nyilván felmérte a helyzetet és érzi, hogy elszámoltatásról egy pillanatig sem kell tartania. Aligha ez volt az utolsó közszereplése. Lehet, hogy titokban már készül régi elvtársától valami jó kis felügyelőbizottsági poszt, nyugdíj kiegészítés gyanánt.
    Az ember hálás lény. Akik sok kenyeret és sót ettek meg együtt, nem felejtenek ( ezt a múlt héten már kitárgyaltuk).

  10. grün szerint:

    aggódó!
    Még mindig elegánsabb lesz valami állást vállalni pluszba, mint havi 350 000 életjáradékot felmarkolni mint a volt újpesti polgi!!!

  11. aggódó szerint:

    T. grün!
    A múlt héten vázolt történetben munkáról szó sem volt. Gondolom, ennek a veszélye most sem áll fenn.

  12. Bakker szerint:

    Demszky még gyorsan ki akarja használni a nyugdíjbavonulás lehetőségét, amíg lehet. Hogy kevesli a megállapított összeget? Természetes emberi reakció. Én is keveslem a fizetésem, és? Különben is a Dercze kaphat közpénzt? Oszt Ő miért? Azért mert az velünk van, ez meg ellenünk?
    Az elszámoltatástól meg mindenkinek tartani kell a dolgok ilyetén állása szerint, de csak 2002-es országgyűlési választások második fordulója eredményének kihirdetésétől számítva.
    Na mindegy maradjunk annyiban, így vagy úgy de a Demszky nem fog éhen halni!

  13. grün szerint:

    aggódó!
    Az állás meg a munka közötti különbséget remélem nem kell megmagyarázni?!

  14. kuku szerint:

    Gáborunk majd felemeli az Adriai hajoinak bérleti dijait és potolva van a nyugdija

  15. Miska72 szerint:

    Ezér perel, 32.000 Ft nál többet nem érdemel! 🙂 🙂 🙂

  16. Miska72 szerint:

    Biszku Bélát meg fel kell kötni a lámpavasra! Kommunista tetű!

  17. Miska72 szerint:

    Ha ezeket az embereket mind felkötnénk, mennyi pénzt megtakarítanánk a magyar államnak?

  18. nagyapó szerint:

    Azért szerényen megkérdezem, hogy azalatt a 8 év alatt, amikor gondolom Hodosán Róza tartotta el, mennyi járulékot fizetett?

  19. demokrácia szerint:

    Nagyapó!
    Ezalatt semmit nem fizetett Demszky,még adót sem pedig 1987-től már az is volt.
    Ő maga mondja, hogy kmk-s volt az akkori törvény szerint tudjuk mit jelentett.
    Egyébként szamizdatot szerkesztett ez volt a Beszélő .
    Az igaz, hogy hozzájárult a rendszerváltáshoz de a jelenlegi adóssághalmazhoz is
    jelentősen ,ugyhogy elégedjen meg annyival.

  20. alegjobb szerint:

    Kell a gyógyszerre !

    “Áprilisban jelentősen drágul számos úgynevezett kombinációs készítmény, döntően vérnyomáscsökkentő, mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztár mérsékli a tb-támogatásukat, írja a Magyar Nemzet.

    A kombinációs készítmények olyan gyógyszerek, amelyek egy tablettában két különféle hatóanyagot tartalmaznak. Így elegendő kettő helyett egy tablettát bevenni.
    Áprilistól több száz ilyen termék támogatása csökken, mert a felülvizsgálat során indokolatlannak találták azt, hogy összegszerűen több támogatást kapnak ezek a szerek, mint amennyit a két hatóanyagot külön-külön tartalmazó gyógyszer együttesen.

    A Magyar Nemzet [1] birtokába került szakmai anyag szerint ezzel négymilliárd forintot spórol az állam. “

  21. Hédy szerint:

    Miska72 szerint:
    2011. március 27., vasárnap – 14:49

    Nem bírná el az oszlop 🙂

Itt lehet hozzászólni !