Csepel.info

Csepeli lőszerek segítettek Lengyelországon

MTI, Múlt-kor, Wikipedia, Csepel.info

A “Tisztelettel adózunk a magyar nemzetnek” szavakkal kezdődő emléktábla, amelyet Schmitt Pál hivatalos varsói látogatása alkalmával a magyar köztársasági elnök és lengyel kollégája, Bronislaw Komorowski jelenlétében Varsóban felavatott, azt a történelmi eseményt örökíti meg, amikor 1920-ban a Magyar Királyság lőszer- és fegyverszállítmányai elősegítették a lengyel hadsereg győzelmét a Vörös Hadsereg felett.

Az 1919-21-es “lengyel-bolsevik háború” (nevezik lengyel-szovjet háborúnak is, bár ez kevésbé pontos, hiszen a Szovjetunió csak 1922-ben alakult meg) az I. világháború végén, 1918-ban függetlenségét 123 évi felosztottság után visszaszerző Lengyelország keleti határainak kialakításáért és függetlenségének megőrzéséért folyt. A világháború győztes hatalmai elismerték az újjászülető lengyel államot, de hogy hol fognak húzódni határai, azt senki sem tudta pontosan. A lengyel politika fő célkitűzése az volt, hogy a Lengyelország első felosztása (1772) előtti határokat állítsák vissza, vagyis lehetőleg álljon helyre az egykori (soknemzetiségű) Lengyel-Litván Köztársaság (Rzeczpospolita).

Józef Pilsudski, a formálisan 1918. november 11. óta létező új lengyel állam vezetője a keleti szomszédokkal, litvánokkal, ukránokkal szándékozott konföderációt alakítani. Tudatában volt annak, hogy ehhez ütőképes hadseregre lesz szüksége, és azonnal neki is látott ennek felállításához a világháború alatt a különböző hatalmak hadseregeiben harcoló lengyel alakulatokból. Nyitott kérdés volt, hogy mi a szándéka Szovjet-Oroszországnak, amely Németország kapitulációja után felmondta a breszti békét, és 1918 decemberében életbe léptette a “Visztula-hadműveletről” szóló hadparancsot: ebben a “burzsoá” lengyel állam munkásainak-parasztjainak “felszabadításáról” volt szó.

Lengyelország 1795-ös felosztása

A német csapatok kivonulása után Lengyelország és Oroszország között hatalmas légüres tér keletkezett, amelyen a lengyelek és ukránok egyaránt megpróbálták – időnként egymás ellen – érvényesíteni érdekeiket. Végül a közös érdek erősebbnek bizonyult, és szövetség jött létre Pilsudski és az ukrán függetlenségi vezető, Szimon Petljura atamán között. 1920. április 25-én Pilsudski megindította a “kijevi hadjáratot”, amely májusra Kijev bevételéhez vezetett.

Nyáron azonban megfordult a hadiszerencse, hatalmas orosz ellentámadás kezdődött, s a Vörös Hadsereg csakhamar elérte a lengyelek által lakott területeket. A világforradalom lázában égő bolsevik vezetők azt tűzték ki célul, hogy Lengyelországot elfoglalva ott tanácsköztársaságot hoznak létre, Németországban újjáélesztik a forradalom lángját, s egész Európát bolsevizálják. Mihail Tuhacsevszkij, a Vörös Hadsereg tehetséges fiatal tábornoka július 2-i menetparancsában azt írta: “A fehér Lengyelország testén át vezet az út a világot lángba borító forradalomhoz”.

1919: Lengyelország újjászületése

Lengyelországra óriási katonai erő zúdult, egy északról és egy délnyugati irányból támadó hadseregcsoport. Közte volt Szemjon Bugyonnij félelmetes hírű lovashadserege, amelyet a neves szovjet-orosz író, Iszak Babel a szemtanú hitelességével örökített meg. Varsó ebben a küzdelemben meglehetősen magára maradt: csak Franciaország igyekezett – bár késve – segíteni. Párizs végül még ahhoz is hozzájárult, hogy a világháborúban vesztes Magyarország siessen a lengyelek segítségére. Csehszlovákia azonban augusztus 9-én kinyilvánította semlegességét a lengyel-bolsevik konfliktusban, és kereken megtagadta, hogy a lengyelek által kért és a magyar kormány által megígért honvédség átvonuljon területén.

Még a lőszerszállítmányok vonatszerelvényét is visszatartották. Sem Maurice Paleologue francia külügyminiszternek, sem Lloyd George angol miniszterelnöknek nem sikerült jobb belátásra bírnia Edvard Benes csehszlovák külügyminisztert. Az egyetlen kerülőút Románián át vezetett, amelynek silány vasúti hálózata volt, és amely megbízhatatlan szövetséges hírében állt. Magyarország mégis vállalta, hogy Románián keresztül juttatja el a magyar és francia lőszerszállítmányokat.

A magyar kormány július 8-án utasította a lőszergyártó csepeli Weiss Manfréd Műveket, hogy minden készletét tartalékolja Lengyelország számára. Két hét múlva Csepelen már csak a lengyelek számára gyártottak lőszert. A magyar segítség fontosságát kiemeli az a tény, hogy a bolsevik propaganda és az európai baloldali pártok nyomására 1920. július 10. és augusztus 25. között Lengyelország csak a magyarországi és a magyar közvetítéssel továbbszállított francia lőszerre számíthatott. Ausztria, Olaszország, Németország, Csehszlovákia és Danzig szabad város nem engedte át a hadianyag-szállítmányokat, a Szocialista Internacionálé pedig teljes szállítási bojkottot hirdetett Lengyelország ellen.

A függetlenségét alig visszaszerzett lengyel állam végveszélybe került. Az oroszok augusztus 12-re tervezték a főváros elfoglalását. A lengyelek hősiesen védekeztek, így a Vörös Hadsereg csak augusztus 14-én érte el Varsó külvárosát. A még júliusban elindított 80 vagonnyi, 22 millió darabos, karabélyokhoz és tüzérségi fegyverekhez való magyar lőszerszállítmány végül Románián keresztül augusztus 15-én érkezett meg a Varsó melletti Skierniewice vasútállomására, onnan vitték egyenesen a harcoló egységekhez. A transzport egyik kísérője az Árva megyében született fiatal történész, a Varsói Egyetem későbbi első magyar lektora, Divéky Adorján volt, akinek abban is volt némi szerepe, hogy a trianoni békeszerződésben Árva megye északi része ne Csehszlovákiához, hanem Lengyelországhoz kerüljön, Észak-Szepességgel együtt.

Lengyel védelmi állás Milosna közelében, 1920 augusztus

Kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy a lengyel hírszerzésnek sikerült megfejtenie az orosz hadsereg rádiós kódját. Pilsudski villámgyorsan átcsoportosította a lengyel erőket, és Varsó alatt ellentámadásba lendült. Augusztus 16-án az oroszok pánikszerű visszavonulásba kezdtek. A lengyelek több mint százezer hadifoglyot ejtettek, s hatalmas területről sikerült kiszorítaniuk a Vörös Hadsereget.

Az újjászülető Lengyelország hadserege nagy győzelmet aratott, és ebben a sikerben a magyar lőszerszállítmányoknak is szerepük volt, ha a varsói csatát – amely “visztulai csoda” néven vonult be a történelembe – nem is döntötték el. Magyarország ezzel nem tekintette befejezettnek a segítséget. Folytatódtak a segélyszállítmányok, és a két ország 1920. szeptember 13-án egyezményt kötött, melynek alapján a magyar fél kötelezte magát arra, hogy 400 vagon külföldi – elsősorban francia – és 200 vagon saját gyártmányú lőszert és egyéb katonai felszerelést küld Lengyelországnak. Nyolc hónap leforgása alatt Magyarország saját készleteiből összesen 48 millió darab Mauser karabélyhoz való lőszert, 13 millió Mannlicher típusú lőszert, jelentős mennyiségű, különböző kaliberű tüzérségi lőszert, 30 ezer Mauser karabélyt több millió alkatrésszel, 440 tábori konyhát, 80 tábori kemencét és sok egyéb felszerelést, hadianyagot szállított.

A győztes varsói csata nyomán Lengyelország Szovjet-Oroszországgal 1921-ben megkötötte a rigai békét, melynek eredményeként területe 388 900 négyzetkilométer lett, jóval nagyobb, mint korábban remélték. Lakossága 26,8 millió volt, ennek kétharmada volt lengyel.

A háború győzelmes befejezése és a rigai békeszerződés megkötése után a lengyel törvényhozás, a szejm elutasította a trianoni békeszerződés aláírását, ami azt jelentette, hogy jogi értelemben Lengyelország nem ismerte el a történelmi Magyarország feldarabolását. A kimerült és nyugati szövetségesei által magára hagyott Lengyelország részéről ez bátor tett volt, annak bizonyítéka, hogy a politikában nem mindig csak a pragmatizmus, konjunktúra és az érdekek diktálnak.

mult-kor.hu

A lengyel – orosz háborúról itt olvashat további részleteket.

This entry was posted on 2011. március 27. vasárnap at 23:16 and is filed under Csepel, Külpolitika, Történelem. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.