Hitel + válság: ha Ön tönkremegy, ez lesz az autójával (Galériával!)

Hírszerző

Alaposan megvizsgálják a járműveket, mielőtt leüt a kalapács (fotó: Horváth Szabolcs)

Hitelüket fizetni nem tudó autósoktól visszavett járművek sorakoznak egy egykori csepeli gyárcsarnokban. Itt már évek óta rendeznek árveréseket, a legutóbbin a Hírszerző riportere is ott volt.

A licitálók kezében az árverési katalógus segíti a tájékozódást, mely a mai napon felsorakoztatott autók legfontosabb információit tartalmazza. Legszembetűnőbb az „észlelt hibák” című rész, amely többnyire egy vaskos bekezdést is kitesz, valamint működési állapotra vonatkozó tétel, melyben két kategória van: „indul”, illetve „nem indul”.

Sorszámmal ellátva, megtisztítva sorakoznak a legkülönbözőbb színű, méretű és állapotú autók az egykori csepeli gyártelep egyik hatalmas csarnokában. Valamennyit bankok, lízingcégek vették vissza tulajdonosaiktól, akik nem tudták törleszteni a részleteket.

A járműveket az árverés előtti napon, illetve közvetlenül az aukció előtt vehetik szemügyre az érdeklődők. Van, aki először van itt, többnyire azonban visszatérő vásárlókról van szó, akik szakértő szemmel mérik fel a terepet. Egyikük felvilágosít, hogy amennyiben magánszemély lennék, ne is próbálkozzak vásárlással, a licitálásban ugyanis csak cégek vehetnek részt.

Non-stop behajtás

„Mi itt non-stop szolgáltatást végzünk, mivel a lízingcégek behajtói bármikor elvehetik az ügyféltől az autót, és bármikor ide is hozhatják, akár hajnali háromkor is. A hozzánk beérkezett autók változó műszaki és esztétikai állapotban vannak, de összességében sajnos egyre rosszabbak. Ez is mutatja a gazdasági válság hatásait, hogy az emberek egyre jobban használják az autókat, egyre kevesebb pénzük jut új vagy jobb autó vásárlására, vagy a sérülések javítására, szervizre.” – mondja Horvai Ákos, az árverést végző cég ügyvezető igazgatója.

Maga az árverés az előcsarnokban zajlik, ahol a nézőtér és a licitálást vezető igazgató között szaladnak körbe az aukcióra bocsátott autókkal – igaz nem mindegyikkel, hiszen jelentős részük motorja nem működik. A licitálók kezében az árverési katalógus segíti a tájékozódást, mely a mai napon felsorakoztatott autók legfontosabb információit tartalmazza. Legszembetűnőbb az „észlelt hibák” című rész, amely többnyire egy vaskos bekezdést is kitesz, valamint működési állapotra vonatkozó tétel, melyben két kategória van: „indul”, illetve „nem indul”.

Zörög, horpadt

Sok autó zörög, horpadt, és a füstből ítélve a környezetvédelmi előírásoknak sem felelnek meg maradéktalanul – ezek a tényezők nyilván mind meghatározzák az adott jármű értékét. A nem fizető ügyfelek visszavett autói mellett az árverés kínálatának másik, kevésbé jelentős részét a flottás kocsik képzik, amelyeket cégek adtak vissza használat után a kereskedőknek, és amelyeket ezek után értékesíteni kell. Ezek többnyire fiatalabb, jobb állapotban lévő járművek.

Az árverésre bocsátott kocsi értéke azonban nem csupán annak állapotától függ, hanem elsősorban a lízingcégektől, hiszen ezek határozzák meg az autó kikiáltási árát. A folyamat röviden összefoglalva úgy néz ki, hogy „a vevő, aki hitelt vett föl az autóra, tartozik a lízingcégnek, azt ki kell fizetni. Ha nem tudja fizetni, akkor elveszik tőle a fedezetként használt járművet. Ilyenkor a járművet el kell adni, és az eladási árat össze kell hasonlítani az ügyfél által még összesen fizetendő tartozással. Nyilván kivesszük belőle a kamatokat, ráadásul ezek deviza-alapú elszámolások, tehát általában negatív az elszámolás, ezért a lízingcégek nyilvánvalóan érdekeltek abban, hogy minél hamarabb és minél magasabb áron adják el az autót.” – világosít fel Horvai Ákos.

Ezen a napon 107 autóra lehetett licitálni, többnyire elhasznált, középkategóriás kocsikra, melyek nem elhanyagolható része még az előző évezredből való (legrégebbi egy 1994-es Opel Vectra). A másfélórás árverés során 17 jármű talált gazdára, 1-2 kivétellel a kikiáltási ár fölött párszázezer forinttal. A licit átlagosan hat-hétszáz ezer forintról indult, két szélső értékük pedig egy 20 000 Ft értékben meghatározott Ford Escort, és egy kikiáltási áron 2 255 000 Ft-ot érő Volkswagen Caravelle volt.

Bátraké a szerencse

„Van olyan lízingcég, amelyik úgymond konzervatív módon áraz, tehát viszonylag magasan határozza meg a jármű értékét, ilyenkor az nyilvánvalóan kevésbé vonzó a vásárlók számára. Míg az a lízingcég, amelyik bátran áraz, vonzó kínálati árat határoz meg, annak az autója tapasztalataink szerint 20-25%-kal magasabb áron kel el, tehát többnyire azok adják el hamarabb és jobb áron az autóikat, akik bátrabbak.”

A lízingcégek elsődleges szempontja az, hogy az elárverezett autókból a még be nem folyt hitel összege számukra megtérüljön, ugyanakkor az adós ügyfél is nehezményezheti, hogyha néhai autója azonnal elkel – amennyiben alacsonyabb áron bocsátották áruba, mint amennyivel ő tartozott a lízingcégnek. Ugyanakkor a vevőkör bizalmatlanabb egy olyan autóval szemben, amelyet hétről hétre itt látnak, hiszen az azt jelenti, hogy nem kell senkinek. Tehát a kikiáltási ár meghatározása több tényezős, bonyolult feladat a lízingcégek számára, amelyet szakértői becslés előz meg.

A vásárlók körét leginkább gépjármű kereskedők adják, mivel a járművek minősége és állapota többnyire annyira rossz, hogy közvetlenül végfelhasználónak nem ajánlatos eladni. Ezt a megoldást a lízingcégek sem kedvelik, mivel a kereskedő, miután az autót megveszi, használhatóvá tudja tenni, míg egy magánszemély szavatossági igényekkel is fölléphet. Bár az Autó Aukció Kft. honlapján magánszemélyek is részt vehetnek az online árverésen, az élő, szerdai licitáláson nem.

Az hogy egy adott árverés mennyire sikeres, több tényező függvénye. Elsősorban attól függ, hogyan áraznak a lízingcégek, de valamelyest befolyásolja az időjárás is, mivel számos vidéki kereskedő jár ide, akik hóban-fagyban nem feltétlenül indulnak el. Nyilván az autó csábítóbb, amelyiknek a motorja indul, forgalmi engedélye és mindkét indítókulcsa is az Aukciós Háznál van, amelyiken kevesebb a karcolás és a horpadás. „Mindezek függvényében előfordulhat, hogy 10 autóból eladunk 6-ot, de olyan is, hogy 15-ből csak 3-at” – érzékelteti az arányokat az ügyvezető igazgató.

A visszavett autók árveréséről itt láthat képgalériát.

hirszerzo.hu

8 hozzászólás “Hitel + válság: ha Ön tönkremegy, ez lesz az autójával (Galériával!)” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Mit érhet egy alig használt, néhány tízezret futott, lézeres traffipax elhárítóval és egyéb extrákkal felszerelt AUDI S8-as?!

  2. Tarjányi László szerint:

    Lázár János ezt az autót állítása szerint 7millióért vette, német használtautó-katalógus szint 40-50ezer Euró az ára, átszámítva+ regisztációs adó= 14-15 millió.

  3. "?!" szerint:

    Tarjányi!

    Mi közöd van neked ahhoz, hogy Lázár János mennyiért vásárolt használt autót?

  4. Tarjányi László szerint:

    Nekem semmi, de grün úgy célozgat a hozzászólásában, mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy Lázár autójáról beszél. Nem kell célozgatni, nyiltan is lehet beszélni, sőt nem is kell nicknév mögé bújni, én például a valódi nevemen fórumozok. Van egyáltalán fideszes, aki nyilt sisakkal is mer véleményt nyilvánítani?

  5. Bakker szerint:

    Az AUDI S8 az más kávéház! Tarjányi Laci az A6-ról beszél.
    Különben is, kinek nincs valamirevaló autója, az annyit is ér!

  6. grün szerint:

    “?!”!
    Végre egy dicséretes dolog Tőled!
    Nekünk, a csóróknak valóban csak ahhoz volt közünk amit a mi pénzünkön (közpénzen) használt!
    Valószínűleg szabálytalanul, hisz könnyedén lemondott róla!

  7. kilgore trout szerint:

    Már megint “off”-olják a témát! Hogy jön ide Lázár, meg az autója?
    Én inkább arról írnék, hogy – miután megnéztem a kalapács alá kerülő járműveket – elcsodálkoztam mennyi idős autó van a telepen és egy-két kivételtől eltekintve mind alsó-közép kategóriás. Azok a szerencsétlenek, akiktől ezeket elvették még ezek részleteit sem tudták fizetni. (persze az egy más kérdés, hogy ha nincs pénzem, nem veszek hitelből autót)

  8. nagyapó szerint:

    kilgore trout! Fújják a vuzuvelát.

Itt lehet hozzászólni !