2011. március havi archívum

Felfüggesztett börtönben bízik ítélete előtt Stohl

2011. március 30. szerda

Origo

Nincs olyan ember, aki börtönbe akarna menni – jelentette ki Stohl András színész-műsorvezető, aki ellen súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt indult eljárás egy tavalyi baleset miatt. Stohl ügyében csütörtökön várhatóan ítéletet hoz a bíróság.

Stohl András szerint nincs olyan ember, aki börtönbe akarna menni, így ő maga is felfüggesztett büntetésben bízik. A színész-műsorvezető a közlekedési balesete miatt indult büntetőper csütörtöki tárgyalása, a várható ítélethirdetés előtt egy nappal azt mondta az MTI-nek, mindent elfogad, és bocsánatot kér. (tovább…)

Óriási szükség van az utánpótlás műhelyekre

2011. március 30. szerda

Csepel.hu, CseppTV

Rendhagyó szülői értekezletre invitálták a sportolók hozzátartozóit és a média képviselőit március 29-én az egykori Posztó pályára, ami ma a Csepel- Hungary Club ’94 SE, azon belül is a Halászi Focisuli otthona.

A megbeszélésre vendégül hívták Németh Szilárd polgármestert, és Borbély Lénárd alpolgármestert is, akik örömmel tettek eleget az meghívásnak. (tovább…)

Az Egressy Zeneművészeti és a Vienna Konservatorium az MTV-ben

2011. március 30. szerda

MTV, Csepel.info

A Magyar Televízió Nappali műsora tegnap reggel 2011. március 29-én 9 óra 55 perctől leadta azt az összeállítást, melyet 2011. március 23-án vett fel az Egressy Zeneművészetiben és a Vienna Konservatoriumban.

Az műsorban összesen négyszer szerepeltek, élőben is játszottak. Az erről készült videórészleteket Mr. Gabee feltöltötte. Fent, illetve az alábbiakban tekinthetik meg. (tovább…)

Külföldről támad az MSZP

2011. március 30. szerda

Tabajdiék fúrják Brüsszelben a magyarok választójogát – Bokros is csatlakozott

Magyar Nemzet, Csepel.info

MSZP: Itthon nem vesznek részt a vitában, de külföldről hazakiabálnak…

Összehangolt támadást indított uniós szinten hazánk ellen az ellenzéki MSZP, hasonlóan ahhoz, amit a médiatörvény esetében láthattunk.

A szocialisták, akik a magyar Országgyűlésben nem vesznek részt az új alaptörvény vitájában, európai parlamenti (EP) képviselőik segítségével próbálják – számos hazugsággal, csúsztatással – lejáratni az országot. (tovább…)

A Fasang Árpád Zeneiskola a “Budapest legeredményesebb zeneiskolája” cím méltó tulajdonosa

2011. március 30. szerda

Csepel.info

P. Kozma Anikó,  Kovács Kapolcs, Scheuring Kata, Bene Vivien, Tóth Enikő, Novák Csilla, Orbán Boglárka, Steinbach Szilvia, Romos Zsolt és Nagy Noémi

2011. február 19-20-án a VI. kerületi E10 Közösségi Házban került megrendezésre a IV. Bántai Vilmos Budapesti Fuvolaverseny, ahol a csepeli Fasang Árpád Zeneiskola öt növendéke vett részt.

A versengő zeneiskolák közül a Fasang nyerte el a „Budapest legeredményesebb zeneiskolája” címet, hiszen minden induló növendéke helyezést ért el saját korcsoportjában. A szigorú zsűri értékelése szerint a 114 induló közül a legkimagaslóbb teljesítményt Scheuring Kata nyújtotta. (tovább…)

A becsület harcosai – hármat rúgtunk, ötöt kaptunk Hollandiában

2011. március 29. kedd

Négy gólunkból csak hármat adott meg a bíró – Orbán Viktor: Megmutattuk, hogy vagyunk valakik

MTI, Nemzeti Sport, Csepel.info

Priskin Tamás (9) harcol a labdáért (Fotó: Action Images)

A magyar válogatott a második félidőben 0–1-ről fordítani tudott Hollandia ellen, és még 2–3 után is volt válaszunk. A végét azonban nem bírtuk, és végül 5–3-as vereséget szenvedtünk. A hollandoknál Dirk Kuyt, nálunk Gera Zoltán duplázott.

A mieink kezdőcsapata öt helyen változott a hollandok elleni pénteki meccshez képest, amelyet a Puskás-stadionban 4–0-ra elveszített a magyar válogatott. Király Gábor, Lipták Zoltán (eltiltott), Elek Ákos (eltiltott), Varga József és Koman Vladimir helyett Fülöp Márton, Lázár Pál, Pintér Ádám, Vadócz Krisztián és Priskin Tamás kezdett. (A kispadon egy változás történt a korábban megjelentekhez képest: a gyomorpanaszokkal bajlódó Koltai Tamás helyett Debreceni András ült a padon.) A hollandok ugyanúgy álltak fel, mint Budapesten. (tovább…)

Járhatatlanná vált a Szent Imre tér

2011. március 29. kedd

Csepel.hu, Csepel.info

Ma 14 óra után rövid időre megállt a forgalom a Szent Imre téren. A II. Rákóczi Ferenc úton, a Kossuth Lajos és Tanácsház utcában is fennakadások voltak. Üres BKV buszok, járőrök, rendőrautók, káosz várta az erre közlekedőket.

A Csepel.hu úgy tudja, hogy rendőrségi bizonyítási eljárás folyt, melyről azonban a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságot és Németh Szilárd polgármestert sem tájékoztatták, így nem tudták felhívni a csepeliek figyelmét a várható fennakadásokra. A polgármester elnézést kért a kellemetlenségért, és levélben fordul az országos rendőrfőkapitányhoz az eset miatt.

Csepelre jött a “Gömböc”

2011. március 29. kedd

Csepel.hu, Csepel.info

A magyarok számos találmányt, fontos felfedezést adtak már a világnak. Csepelre, a Jedlik Ányos Gimnáziumba látogatott el Dr. Domokos Gábor a BME tanszékvezető professzora, aki magával hozta „Gömböc” névre, keresztelt találmányát, amely már bejárta a széles világot.

Árváné Doba Mária kerületi matematika tantárgygondozó jegyezte gömböc találkozását a csepeli diákokkal… (tovább…)

Új szavazás a Csepel.info-n

2011. március 29. kedd

Csepel.info

A mai naptól kezdve Magyarország új alaptörvényének elfogadásáig olvasóink is elmondhatják véleményüket az új alkotmány tervezetéről.

A feltett kérdés: “Egyetért Ön az új alkotmány tervezetében megfogalmazott célok és szabályok többségével?” A lehetséges válaszok:  1. Igen, a tervezetben szereplő célok és szabályok többségével egyetértek., 2. Az 1990-es alkotmány tetszett., 3. Vissza a kommunista alkotmányt! 4. Mi az az alkotmány? Kérjük szavazzanak!

csepel.info

Egyforintos számlát küldött ki a Telenor

2011. március 29. kedd

Csepel.info

Egy forintról küldött ki telefonszámlát a Telenor Magyarország Zrt. – értesült a Csepel.info. Az eset nem pusztán azért meghökkentő, mert a számla kiküldése már eleve sokkal többe kerülhetett, hanem azért is, mert egy forintot fizikailag nem is lehet befizetni: a legkisebb használatban álló pénzérme az öt forintos, ez esetben pedig lefele kellene kerekíteni, így pedig a befizetendő összeg nulla forint lenne.

A furcsa számlát Ábel Attila csepeli alpolgármester kapta. A képviselő lapunknak elmondta: eleve abszurd a számlaösszeg, hiszen előfizetése van. Ugyanakkor, mivel készpénzátutalási megbízásról van szó, nem is tudta teljesíteni a számlakövetelést, ezért kicsúszott a fizetési határidőből.