Felfüggesztett börtönben bízik ítélete előtt Stohl

Origo

Nincs olyan ember, aki börtönbe akarna menni – jelentette ki Stohl András színész-műsorvezető, aki ellen súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt indult eljárás egy tavalyi baleset miatt. Stohl ügyében csütörtökön várhatóan ítéletet hoz a bíróság.

Stohl András szerint nincs olyan ember, aki börtönbe akarna menni, így ő maga is felfüggesztett büntetésben bízik. A színész-műsorvezető a közlekedési balesete miatt indult büntetőper csütörtöki tárgyalása, a várható ítélethirdetés előtt egy nappal azt mondta az MTI-nek, mindent elfogad, és bocsánatot kér.

Stohl azt mondta, “nem kellett volna ezt a borzalmas hibát elkövetnem”, majd hozzátette: ebben a helyzetben “oda kell állni, majd a bíró dönt, a döntését pedig el kell fogadni”. A színész-műsorvezető tagadta azt a feltételezést, hogy mindent elrendezett maga körül arra az esetre, ha letöltendő börtönre ítélnék. Most is ugyanannyit és ugyanannyiért dolgozom, jelenleg is próbálok. Ugyanúgy élünk, semmiféle felhalmozásról nincs szó, hisz az ember örül, hogy él – mondta.

Stohl Andrást súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja az ügyészség, miután 2010. május 8-án hajnalban Fót közelében, szeszes italtól befolyásolt állapotban, a megengedettnél gyorsabban hajtva nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő másik két autónak. A karambol következtében egy ember súlyos, egy másik könnyű sérülést szenvedett. A balesetet követően a színész-műsorvezető elhagyta a helyszínt, a rendőrök később otthonából állították elő, majd vért vettek tőle, és kihallgatták. Vérében kábítószer nyomait találták meg, de mivel Stohl vállalta, hogy elterelésre jár, így emiatt nem indult ellene eljárás.

Stohl András a Budakörnyéki Bíróságon 2010. december 14-én tartott első tárgyaláson Léhmann Zoltán bíró kérdésére válaszolva elismerte a bűnösségét, majd részletesen beszélt a baleset előzményeiről, illetve az ütközés utáni percekről.

origo.hu

18 hozzászólás “Felfüggesztett börtönben bízik ítélete előtt Stohl” bejegyzésre

  1. Ditte szerint:

    Csak mer’ költészet napja lesz, küldök ide egy Kosztolányi verset.

    Comprendre c’est tout pardonner

    Csodálkozol a kokainistán,
    s nem érted?
    Gondolkozzál az okain is tán –
    s megérted!

  2. aggódó szerint:

    Egyetértek! Ha a gazdasági bűnözőket mind kiengedték és vígan ücsörögnek luxus otthonaikban, akkor a címszereplő kapjon a felfüggesztett mellé tartós jogsi bevonást és kötelezzék vaskos kártérítésre.
    Áldozata szempontjából csak utóbbinak van jelentősége.

  3. Jeniszej szerint:

    “súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt indult eljárás”
    Mintha régebben is okozott ilyen állapotban súlyos balesetet. – Vagyis visszaeső.
    Remélem – ezt figyelembe veszik!

  4. Jeniszej szerint:

    Az ilyen emberek mindnyájunk életét, testi épségét veszélyeztetik az utakon. Magát fékezni nem bíró embereket egy időre ki kell vonni a „forgalomból”, mert veszélyesek.

  5. Jeniszej szerint:

    “Most is ugyanannyit és ugyanannyiért dolgozom, jelenleg is próbálok. Ugyanúgy élünk, semmiféle felhalmozásról nincs szó, hisz az ember örül, hogy él – mondta.”
    Azért ez az idézet a ripacs úrtól “sokk” mindenről árulkodik! 🙂

  6. GONDOLKODÓ! szerint:

    Stohlság
    Álláspont

    Nem tudom elhinni, hogy egy baleset szenvedő alanyai hazudjanak. Egyszerűen nincsen rá okuk. Ezért elhiszem, amit mondtak.

    Azt mondták, hogy Stohl András, miután nekik hajtott a szemközti sávba áttérve, kiszállt az autójából, odament hozzájuk, és cigarettát kért. S hogy szemmel láthatóan részeg volt. Majd felhívta a barátnőjét, s odarendelte a baleset helyszínére. A nő meg is érkezett, Stohl pedig megkérte, vállalja magára a balhét, majd távozott a helyszínről. (Az illetékes rendőrkapitánysági közlemény ez utóbbit alátámasztja, lévén Stohl Andrást otthonából állították elő, egy órával a baleset után.)

    Akkor pedig ez így ittas vezetés, ittasan közúti baleset okozása (egy súlyos sérült!) és cserbenhagyás. Ha pedig Stohl a barátnőjére akarta testálni a dolgot, akkor talán a hatóság félrevezetésének kísérlete is megáll.

    Hadd összpontosítsak most az utóbbiakra. A cserbenhagyásra először.

    Miféle ember az, aki egy baleset okozójaként cigarettát kér a sérültektől, azután pedig lelép a helyszínről? Miféle?
    S miféle ember az, aki az egészet megpróbálja rálőcsölni a nőjére, mert annyira azért nem részeg, hogy ne mérje fel: bűncselekményt követett el, ráadásul visszaesőként. Miféle?
    Stohl-féle ember az ilyen. Ez egy létező típus. Ez korunk hőse.

    Stohl András nem volt tehetségtelen ember. Aztán elkapta a gépszíj, bedarálta a média. Meg az a súlyosan beteg közeg, amit mindez jelent, az a súlyosan beteg közeg, ami Alföldi „nemzeti” színházát jelenti. És Stohl Andrásból az lett, ami. Egy önkontroll nélküli, gyáva szarjankó. Aki piásan száguldozva veszélyezteti önmaga és mások életét, aki kábítószeres ügyekbe keveredik, aki hajlandó eljátszani mindent, s aki vállalja a „celebséget”, s mindazt, ami azzal jár.

    Stohl András legemlékezetesebb pillanatai immáron azok, amikor a show-műsorban kezével T betűt formálva, drámai arccal jelzi, hogy lejárt az idő, s az, hogy tökrészegen vezetve cserbenhagyja áldozatait. S hogy a nőjével vitetné el a balhét.

    Lám, egy dörzsölt ügyvéd már meg is szólalt az ügyben. Kifejtette, ha Stohl azt fogja vallani, hogy otthon, a sokk hatására ivott, nem lesz bizonyítható az ittas vezetés. Ha pedig telefonált a mentőknek is, mielőtt lelépett, akkor a cserbenhagyás sem.

    Stohl pedig ezt fogja vallani.
    És így meg is fogja úszni.

    Miképpen megúszta annak idején egy Császár Előd nevű celeb is, aki bekokózva rendőrt ölt (!), majd elkövetett egy biztosítási csalást is gyorsan… és semmi. A sztárügyvéd kisikálta a bajból, a mocsokból, a börtönből. Amiért bárki más kóterba ment volna, azért Császár Előd nem kapott semmit.

    Stohl sem fog.
    Illetve…

    Illetve most még reménykedem. Reménykedem, hogy az új szelek, az új hatalom majd ebben is újat hoz. Hogy Stohl – akit a régi hatalom a Tűzvonalban című tévésorozat sztárjává tett, csak azért, hogy feledtessék valahogyan a 2006. október 23-i gyalázatot – ezt mégsem fogja megúszni. Mert nem úszhatja meg. Mert ha megússza, akkor nem lehet rendet tenni az országban, s a társadalom lelkében, fejében.

    Akkor nem lesz itt semmi sem.
    Reménykedem, hogy ennek a gennyes celebvilágnak valahogyan vége lesz egyszer. Reménykedem, hogy az Alföldi-féle „nemzeti” színházból is Nemzeti Színház lesz hamarosan, s abban nem lesz helye többé Stohl Bucinak.
    Mert nem érdemli meg.

    Nem a piálásért. A gyávaság, a cserbenhagyás, a szaremberség miatt.

    Reménykedem, hogy Stohl András most végre és mégis azt fogja kapni, amit valóban megérdemel. Ha igen, akkor tudhatjuk, elindultunk egy másik úton. Ha nem, akkor baj van.

  7. meghát.... szerint:

    T.Gondolkodó ! Ne reménykedj!!!!!!!! Ez az “ország” a szarháziak országa lett.A saját mocskában fetreng. Megérdemli ez a nép! Tisztelet azon keveseknek akik igyekeztek másként élni ,másként gyereket nevelni. (emberhez méltón élni.)Visszatekintve az elmúlt 60 évem tapasztalataira,a közeli,távoli ismerősök sem voltak erkölcsi magasságokban.

  8. Jeniszej szerint:

    Remélem a vádló – az ügyész a közlekedési bűncselekményekben járatos – sztár ügyész, és nem egy cselédkönyves jogász áll szemben a jól fizetett sztárügyvédekkel. Bízom, hogy az arányok egyenlők!

  9. Manitu szerint:

    Na, megy a dutyiba http://www.origo.hu/itthon/20110331-itelet-stohl-andras-szinesz-pereben.html

    De nem bánnám, ha a csepeli MSZP-n is ritkítana egy kicsit végre a bíróság 😉

  10. grün szerint:

    Manitu!”
    ” Az ítélet nem jogerős, miután Stohl fellebbezett a bíróság döntése ellen”
    “Előbb ejtsük el a medvét, majd utána alkudjunk a szűccsel!” O.V.

  11. Manitu szerint:

    Remélem hamarosan jönnek a vádemelések, majd a nem jogerős bírósági döntések. Aztán…

    Ami késik, nem múlik.

    😉

  12. GONDOLKODÓ! szerint:

    Nem szabad megfelejtkezni arról az örök igazságról,
    miszerint: TENGEREN ÉS BÍRÓSÁG ELŐTT ISTEN KEZÉBEN VAGY!
    (a “mai Bíróságokon” bármi megtörténhet, legkevésbé a törvények életszerű alkalmazása!)

  13. Jeniszej szerint:

    A Faterom azt kérdezi csak ennyit kapott?
    Az egyszerű halandóra ezért a maximális büntetést szabták volna ki.
    – Külön – külön az elkövetett tételekért.
    Szerinte ez az ítélet nincs spuriban az elkövetett “büntettekkel.”
    „Súlyosbító körülményként vették azonban figyelembe, hogy Stohl ittasan vezetett,”
    „súlyosbító körülmény volt a bíróság szerint a baleset utáni magatartása
    különösen, hogy elhagyta a helyszínt, még mindig ittasan – ismét a volán mögé ült…………, hogy a színész volt már büntetve hasonló bűncselekmény miatt”…….stb.
    Azt kérdezi a Faterom vajon ha ennyi súlyosbító körülmény nincs akkor menyit kaphatott volna a tettes.
    Mi lehetett az alap melyről súlyosbítottak? He he!

  14. Jeniszej szerint:

    Mi van demével?

  15. Jeniszej szerint:

    A színész-műsorvezető nagyon megdöbbent azon, hogy két év négy hónap letöltendő börtönbüntetést kapott első fokon. Egyáltalán nem számított erre az ítéletre; mivel gyorsan ügyvédet cserélt. Most már bármit megtenne azért, hogy elkerülje a börtönt.
    A Fateromat a röhögő görcs fogta el.
    „Olyan büntetést kell kapni, amit egy ilyen cselekményért egy átlagos magyar ember kapna egy átlagos magyar bíróságon” – nyilatkozta a sztárügyvéd a TV2 műsorában.
    “nem volt elégedett az ítélettel”
    ))) 😀 ((((

  16. Jeniszej szerint:

    Átlag Ember?
    “65 kiló, 166 cm magas, barna hajú, barna szemű
    Várható életkora 60 év felett van
    Csak magyarul beszél és sírva vígad.
    Évente 73 kiló húst, 335 tojást, 30 kiló zsíradékot
    62 kiló krumplit, 500 duplát, 35 liter bort,
    87 liter sört, 9 liter töményet fogyaszt.
    2 és fél kiló dohányt szív el.

    Az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy!
    Az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy!

    Közép-Európában él, ahol az évi középhőmérséklet 10 C fok
    Átlagban napi 5 órán át süt rá a nap
    Évente 10 könyvet olvas, 137 újságot vesz.
    Kétévente jár színházba, 15 ezer forintja van a takarékban.
    4151 forintot keres havonta,
    Harmadmagával él egy lakásban, amelyben hűtőszekrény,
    Mosógép, rádió és televízió is van.

    Az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy!
    Az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy!

    Ez a dalszöveg az alábbi P. Mobil album(ok)on szerepel:

  17. grün szerint:

    Most ha jól figyeltem ügyvédet váltott!
    Szerintem enyhítő körülménynek, lehet értékelni, hogy ha kicsit jobban be lett volna rúgva sokkal súlyosabb (akár halálos) balesetet is okozhatott volna!!!

Itt lehet hozzászólni !