Külföldről támad az MSZP

Tabajdiék fúrják Brüsszelben a magyarok választójogát – Bokros is csatlakozott

Magyar Nemzet, Csepel.info

MSZP: Itthon nem vesznek részt a vitában, de külföldről hazakiabálnak…

Összehangolt támadást indított uniós szinten hazánk ellen az ellenzéki MSZP, hasonlóan ahhoz, amit a médiatörvény esetében láthattunk.

A szocialisták, akik a magyar Országgyűlésben nem vesznek részt az új alaptörvény vitájában, európai parlamenti (EP) képviselőik segítségével próbálják – számos hazugsággal, csúsztatással – lejáratni az országot.

Hazájuk imázsát minél sötétebbre festenék annak érdekében, hogy ezzel ártsanak az európai uniós elnökséget gyakorló magyar kormánynak. Kifogásolják – sok más mellett – az embrió, a nő és férfi házasságán alapuló család védelmét, a kereszténységre való hivatkozást.

A Tabajdi Csaba által vezetett négytagú MSZP-s európai parlamenti delegáció a lapunk birtokába került hatoldalas levélben „tájékoztatja” kollégáit arról, hogy a Fidesz „szemináriumot” rendez az új magyar alkotmány előkészítéséről és megalkotásáról. Ezen azonban a szocialisták sajnálatukra nem tudnak részt venni, mivel Athénba szólítja őket a kötelesség.

Az általuk említett szeminárium alatt a magyar alkotmánytervezetről tegnap a néppárti frakció által rendezett közmeghallgatást értették. A szocialisták brüsszeli levele ezt követően tartalmilag elemzi az alkotmánytervezetet.

Már a bevezetőben hangsúlyozzák, hogy az életbe lépő alkotmányi passzusok nemcsak az ország demokratikus intézményeire lesznek hatással, de következményekkel járhatnak Magyarországnak az unión belül elfoglalt helyzetére is. Véleményük szerint a kormány monopolizálni akarja a politikai rendszert.

A levél ezután így fogalmaz a magyar helyzetet nem ismerőknek: a Fidesz „hatályon kívül helyezte azt a korábbi alkotmányos szabályt, amelynek értelmében négyötödös többség kell egy új alkotmány elfogadásához, ami lehetővé teszi az uralkodó pártoknak azt, hogy az ellenzék támogatása nélkül döntsenek” – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában, melyből további részleteket is megtudhat.

mno.hu

11 hozzászólás “Külföldről támad az MSZP” bejegyzésre

  1. "*" szerint:

    Egy kis móka-kacagás:

    http://www.schmittify.com/

    Az oldal, bármilyen weboldalt shmittpálosít, azaz bármelyik magyar oldal helyesírását képes elrontani… 🙂
    jó szórakozást!

  2. nagyapó szerint:

    A komcsik hazudnak mindenütt. Ezt tudtuk, de hogy hazaárulóként, külföldön keltsék hazánk rossz hírét, ilyet más nemzetek fiai nem tesznek.

  3. csaba péter szerint:

    Hanem hagyják , hogy simán kifosszák őket

  4. csaba péter szerint:

    és még a kifosztót megválasszák királynak is ha ez az igény

  5. grün szerint:

    nagyapó!
    Lehet még rosszabb hírünket kelteni?!
    Azt már a fityusz nyolc év alatt megtette!
    Fehér ember nem felejt!!!

  6. Tóth Mária szerint:

    szánalmas, balos hozzászólások, mint mindig: Mit kerestek itt?????????? gyf-nek írogassatok, mert ő nektek az etalon!

  7. Suttogó szerint:

    A szocik miért a magyar embereket köpik le? Miért nem magukat?

  8. "*" szerint:

    Ne bosszankodjatok, inkább schmittizzétek meg az oldalt és nevessetek egy jót… 🙂

  9. grün szerint:

    Valami imázs-javító alkotmány fordításról is rebegnek valamit a Zojrópa tanácsban!
    Szájber gyerek vigasztalt bennünket, hogy ez még csak a nyers fordítás és különben még a szöveg is változhat!
    Fél munkával csak a balgák dicsekednek!!!

  10. nagyapó szerint:

    Heller, Gyurcsány(i) és a többbiek mikor mondtak igazat? Igaz a szólás: “jó napot kívánok, hazudta Kovács László”

  11. SOS szerint:

    Hazudni emberi dolog ……. ha van aki elhiszi 🙂 a fák is suttognak és mi mégse tesszük 🙂

Itt lehet hozzászólni !