2011. január havi archívum

Sok százan emlékeztek a WB előtt

2011. január 17. hétfő

Index.hu

Fotó: INDEX - Huszti István


Sok száz ember gyűlt össze a West Balkán előtt vasárnap este, hogy gyertyát gyújtsanak a szombati diszkótragédia áldozatainak emlékére. Nyolc óra körül megtelt a Nyugati tér, több mint ezer ember nyilvánította részvétét.

A helyszínen nagyon sok fiatal volt, és az elhunytak hozzátartozói közül is jelen voltak páran. Orbán Viktor és felesége negyed nyolc körül gyújtott mécsest, majd csöndben távozott. A megemlékezésen Schiffer András, az LMP elnöke is részt vett. (tovább…)

Újjáéledt a Csepeli Csillagvizsgáló

2011. január 15. szombat

Csillagászat.Hu

A szakkör felújításra váró 50 cm-es tükrös távcsöve. (Forrás: Csepeli Csillagda)

A nemrég újjáalakult Csepeli Csillagvizsgáló és szakkör várja az érdeklődőket a Csepeli Munkásotthon Művelődési Házban péntekenként 18 órától, ahol szakköri foglalkozások és távcsöves bemutatások várják a látogatókat.

2010 októberében alakult újjá a Csepeli Csillagász kör, illetve szakkör. A Csepeli Csillagda a Csepeli Munkásotthon tetején helyezkedik el – könnyen megközelíthető észlelési lehetőséget nyújtva a Budapest déli részén, a Csepel-szigeten és a környéken élők számára. (tovább…)

Január 19-én temetik a bajnokot

2011. január 14. péntek

HírExtra

Életének 89. évében, 2010. december 8-án elhunyt Rottenbiller Ferenc, a Csepel háromszoros magyar bajnok, kétszeres válogatott labdarúgó, aki a Csepel színeiben három bajnoki címet szerzett.

1947-1948 között két alkalommal viselte a címeres mezt, pályafutása során 213 élvonalbeli mérkőzésén tíz gólt szerzett.

Rottenbiller Ferencet 2011. január 19-én, 13:15 órakor kísérik utolsó útjára a csepeli temetőben.
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata saját halottjának tekinti az elhunytat.

Forrás: HírExtra

Kigyulladt egy ház Csepelen

2011. január 14. péntek

HírExtra

Kigyulladt egy családi ház tetőszerkezete péntek reggel a főváros XXI. kerületében, a tűzesetben személyi sérülés nem történt.

Egyelőre ismeretlen körülmények között gyulladt ki egy 110 négyzetméteres családi ház tetőszerkezete, péntek reggel 8 óra körül, a főváros XXI. kerületében, a Garay László utcában. A tűzoltók 4 sugárral oltották el a tüzet. A ház tetőszerkezete részben leégett, illetve egy helyiség lakhatatlanná vált, de személyi sérülés nem történt. A tűzoltók vizsgálják a tűz keletkezésének okát.

Forrás: HírExtra

Közpénzből tévéztek – az MSZP nem fizet

2011. január 14. péntek

Csepel.info

Borka-Szász Tamás frakcióvezető (középen) egy választások előtti képen: lehet, hogy már ő sem ő?

Nem hajlandó kifizetni a csepeli MSZP a frakció képviselői irodájának kábeltévé díját – értesült a Csepel.info. Borka-Szász Tamás frakcióvezető ezt azzal magyarázza, hogy a korábbi, MSZP-s önkormányzati vezetés beleegyezésével, jogosan nézhették a tévét közpénzből. A frakcióvezető egy hivatalos levélben még azt is leírta, hogy a 2010 őszén megalakult MSZP frakció és az ugyancsak általa vezetett korábbi MSZP-frakció nem ugyanaz, így az önkormányzat számlakövetelése a jelenlegi MSZP-frakcióra nem vonatkozhat.

A csepeli önkormányzat fideszes vezetői ugyanakkor nem tágítanak. Szerintük a televíziózás nem tartozik a közpénzből támogatható képviselői munkához, ezért a számlát, ha utólag is, de az MSZP frakciónak ki kell fizetnie. (tovább…)

Kalligrafikus postaművészeti kiállítás nyílik pénteken

2011. január 14. péntek

Csepel.info

Egyedülálló kiállítás nyílik a Királyerdei Művelődési Házban pénteken este hat órakor. A kiállítás megtekintése díjtalan.

“Félúton az írás, a rajz vagy a festészet között, jelentésként és ugyanakkor a jelentés hordozójaként is a kalligráfia világtörténelmünkből örökölt művészet. Egyre gyakrabban jelenik meg körülöttünk jelenlegi kommunikációs eszközeinken keresztül is, tipográfiában, jelekben… (tovább…)

Gyűjtse egybe, mi különválasztjuk!

2011. január 14. péntek

Kettő az egyben. Mi vállaljuk Ön helyett. Mindannyiunkért. Együtt a környezetért.

FKF

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2011. január 24-étől ugyanabban a konténerben gyűjti a fém-és a műanyaghulladékot a X. és a XXI. kerületben.  Az ürítést követően az Fe-Group Zrt. munkatársai ismét különválasztják az egybegyűjtött hulladékot. Az intézkedés egyidejűleg szolgálja a lakókörnyezet tisztaságát és nyugalmát, valamint a környezettudatos hulladékkezelést.

Az FKF Zrt. január 24-étől a fémhulladékot a PET palackokkal együtt gyűjti a műanyagtárolóban és ezzel megszünteti a fémgyűjtő konténert. A műanyaggyűjtő tartályokat naponta ürítik, ezért a sok PET palack mellett csupán elenyésző mennyiségű alumíniumdoboz halmozódik fel. Az intézkedés hatására csökken az esélye annak, hogy az értékes alumíniumdobozok megszerzése érdekében nagy zajjal felborítják a konténereket. Fontos szempont az is, hogy a fémhulladék-tartály bevonása jelentős költségcsökkenést eredményez. (tovább…)

Bedőlhet a BKV

2011. január 14. péntek

1400 milliárd mínuszt hagytak Demszkyék maguk után

MTI, Mno.hu

A főváros is éppen olyan lepusztult állapotban van az MSZP-SZDSZ koalíció után, mint a BKV

Kormányzati segítség nélkül a BKV még ebben az évben be fog dőlni – mondta a főpolgármester csütörtökön, a 2011. évi költségvetés előző nap elfogadott koncepciójáról tartott sajtótájékoztatóján.

Tarlós István a BKV helyzetét feldolgozhatatlan hagyatéknak nevezte, és arról beszélt, a BKV helyzetét nem lehet zsenialitással, ötletgazdagsággal, szakértelemmel vagy másképpen rendezni, mert olyan mértékű a vállalat csődje, hogy csak és kizárólag állami beavatkozással rendezhető, különös tekintettel a város nagyon nehéz pénzügyi állapotára. (tovább…)

Ingyenes HPV oltás a 13 évesek számára

2011. január 13. csütörtök

Csepel.info, Csepp TV

2010-ben először kapnak védőoltást a HPV vírus ellen a  csepeli iskolás lányok, mellyel éves szinten több méhnyakrákos megbetegedést és halálesetet lehet majd megelőzni.

A HPV-oltás bevezetését a Fidesz-KDNP frakció évekkel ezelőtt kezdeményezte, de hiába jelöltek meg hozzá forrást is, a korábbi MSZP-s vezetésű önkormányzat azt nem támogatta. A védőoltás fedezetéül a Csepel újság megszüntetésével és a jóval olcsóbb Csepeli Hírmondó elindításával megtakarított pénz – idén a 2010-ben megtakarított 15 millió forint – szolgál. Az erről szóló döntést november 4-én hozta meg a csepeli önkormányzat képviselő-testülete.

Magyar-szerb bizottság a délvidéki vérengzés kutatására

2011. január 13. csütörtök

Magyar Rádió

Alakuló ülését tartotta a szerb-magyar történészbizottság magyar tagozata. A munka célja az 1944-ben és 45-ben Délvidéken kivégzett magyar áldozatok sírjainak feltárása, és a máig vitatott kérdés tisztázása, hány áldozata volt a mészárlásnak.

Mégis maradtak levéltári adatok a kivégzettekről névvel, dátummal, amely lelet sokban segítheti a történész bizottság munkáját – mondta Mező Zsuzsa, a vajdasági levéltár levéltárosa, a bizottság tiszteletbeli tagja. „Eddig azt hittük, hogy ezek a kivégzések spontánul történtek. De előre el volt tervezve, hogy hogyan, hol, mikor. Például 1945. februárjában volt egy körrendelet, hogy minden helységből el kellett küldeni Újvidékre a kivégzettek névsorát. És most ezek a névsorok kerülnek elő.” (tovább…)