Ingyenes HPV oltás a 13 évesek számára

Csepel.info, Csepp TV

2010-ben először kapnak védőoltást a HPV vírus ellen a  csepeli iskolás lányok, mellyel éves szinten több méhnyakrákos megbetegedést és halálesetet lehet majd megelőzni.

A HPV-oltás bevezetését a Fidesz-KDNP frakció évekkel ezelőtt kezdeményezte, de hiába jelöltek meg hozzá forrást is, a korábbi MSZP-s vezetésű önkormányzat azt nem támogatta. A védőoltás fedezetéül a Csepel újság megszüntetésével és a jóval olcsóbb Csepeli Hírmondó elindításával megtakarított pénz – idén a 2010-ben megtakarított 15 millió forint – szolgál. Az erről szóló döntést november 4-én hozta meg a csepeli önkormányzat képviselő-testülete.

17 hozzászólás “Ingyenes HPV oltás a 13 évesek számára” bejegyzésre

  1. Bakker szerint:

    Miért pont a 13 évesek? Csak arra van pénz? Én a nagyobbikat ezelőtt beoltattam kb. 90 000 Ft-ért, a kisebb elmúlt 15, megfinanszírozhatná NSz ha már így alakult.

  2. Manitu szerint:

    Biztosan azért, mert ezt pont így szokták. Egy korosztály oltanak mindig.

  3. Manitu szerint:

    Egyébként meg, ha rajtad meg az elvtársaidon múlott volna, még ez se lenne.

  4. baniko21 szerint:

    Manitu!
    Az általad említett “elvtársakon ” nem tudok veled vitatkozni, mert az elv egy volt,
    minden létező, működő dolgot tönkre tenni, elherdálni. Ebben csak az az érdekes
    hogy az összes parlamenti párt valahogy egy elven volt, ill. elvtársak voltak.
    Tudod csak azt szeretném megjegyezni. hogy az általatok “átkosnak” titulált időszak-
    ban a gyerekek mindenféle védőoltást teljesen ingyen kaptak, sőt az sem fordult elő,
    hogy egy nyugdíjas, – mert nincs elég pénze- kiforduljon a patikából, mert nem tudja
    kiváltani a neki szükséges gyógyszert. Sőt csak a figyelmedbe ajánlom: senkit nem
    lakoltattak ki otthonából a megfizethetetlen közüzemi árak, vagy munkanélküliség
    pénztelensége miatt, mivelhogy aki akart tudott dolgozni. Egyébként a védőoltást
    nem csak a 13, hanem 12-16 éves korig kellene kapnia a lányoknak, hogy védett-
    ségük legyen.

  5. Jobb Csepelért szerint:

    baniko21!
    Itt egy ismert dalszöveg a 60-as évekből:

    “El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így
    El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít”
    (Illés-együttes)

  6. baniko21 szerint:

    Jobb Csepelért!
    Miért? Most jobb? Fejtsd ki légyszíves, hogy mi. Előre is köszönöm.

  7. Jobb Csepelért szerint:

    Baniko!

    Hogy jön ide a jelen? Te bizonygattad, hogy milyen jó volt 89 előtt, én bemásoltam neked egy korbeli dalszöveget arról, amiről te ábrándozol.

  8. Jobb Csepelért szerint:

    Egyébként meg abban egyetértünk, hogy nem jobb, csak azzal nem vagy tisztába, hogy kik miatt?
    Azok miatt, akik annak idején fejesek voltak az MSZMP-ben és 89-ben átmentették a hatalmukat és az összelopott pénzt.

    Hány volt MSZMP-s van most, akik milliomos cégvezetők, meg társtulajdonosok? Hidd el nagyon sok, csak téged Kádár elvtárs azzal butított április 4-én, május 1-én és november 7-én a Parlament előtt, a Városligetben, vagy a Felvonulási téren (Regnum Marianum térnek hívták, míg ti az 50-es években át nem kereszteltétek), hogy a vezetők értetek vannak. Azért robotoltatok a kommunista szombaton is ugye?

  9. királyerdei szerint:

    a szarházi kommunisták még egy ilyen jó döntést is kifogásolnak, megáll az ész!!!

  10. Béla szerint:

    Dicséretes! Üdvözlöm asz ötletet.

  11. Bakker szerint:

    Én a támogatást részesítettem volna előnyben.
    Példának okáért egy változat: a lányos család áll 2/3-ot (ez a divat itthon), az önkormányzat meg 1/3-ot! Ezáltal szélesedik a beolthatók kora, köre. Igazi segítség lenne azon gondolkodóknak, kik ismerik, nagyon szeretnék csak nincs rá keret. Meg a fidesznek is gyümölcsözne, hiszen jóval több családot tudna kedvezményben részersíteni, így nem apadna a hívők száma olyan rohamosan.
    Összefoglalva: a szándék nemes, a kassza üres. Az ígéret, az ígéret. Mint minden elosztható valami, ennek kiosztása is igazságtalan, de ez van.
    P.s.: Há, mé ne óttassam be, ha ingyé vaán?

  12. földhözragadva szerint:

    Fidesz-KDNP frakció évekkel ezelőtt kezdeményezte a benzinár adótartamának csökkentését…csak a szépre emlékezem…:)

  13. földhözragadva szerint:

    de hiába jelöltek meg hozzá forrást is…politikusok szja 16%…akkor én is okos lettem és fényezhetem magam?

  14. földhözragadva szerint:

    A cikkhez is hozzászólva egy kérdés: milyen dokumentum kell ahhoz, hogy beadják a gyereknek? Lakcímkártya? Születési ak kivonat vmi? Ennek lenne info tartalma nem csak az önfényezés…:(

  15. grün szerint:

    Igazoló dokumentumként elfogadják a Csepeli Hírmondóból kivágott kupont?

  16. körorvos szerint:

    Hogy miért a 13 éveseket? Mert-talán- még szűzek. Amikor már megkapták a fiúpartnereiktól a Human Papilloma Vírus “bombákat” (persze ez ping-pong, oda-vissza megy), akkor már nincs miért oltani, mert a “természetes” fertőződés természetes immunizációt és/vagy hordozást is eredményezhet. A HPV elleni oltás tehát “post festa” már nem indokolt.
    Azt is tudni kell, hogy a HPV-nak több typusa van, és a méhnyakrákon kívül pl. garatrákot is kiválthat. Mint Dr. Kerényi János főorvos úr értő előadásából kiderül, mindent nem véd ki ez az oltás (sem).
    A szűzies előélet és az abszolút monogám házasélet persze az oltásnál is nagyobb biztonságot adna, de általában nem az ideákban, hanem a való világban élünk.

  17. balla bianka szerint:

    Tisztelt körorvos!

    Egy orvosok által végzett felmérés szerint a 18 éves lányok 49%-a még szűz (2005-ben)
    tehát még a 14,15, 16 éveseknél is érdemes beadni.
    A fidesz úgy ad hogy megkeseredik az ember szája íze.

Itt lehet hozzászólni !