Podolák tanú lesz?
HVG
A pacsizás megy, a tanúskodás nem (fotó: Mabiasz.hu)
Nem hallgatta még ki tanúként a rendőrség Podolák György szocialista országgyűlési képviselőt, aki a csepeli kettős emberölés napján a történtek előtt másfél órával tárgyalt a gyilkossági ügy egyik gyanúsítottjával, Deme Gáborral és az egyik áldozattal, Takács József iskolaigazgatóval is. A rendőrségen azt közölték, hogy csak az ügyészség utasítására idéznék be Podolákot, a vádhatóság szerint viszont a nyomozók önállóan is léphetnek.
Új fejlemény az egy éve történt csepeli kettős gyilkossággal kapcsolatban, hogy a mindeddig hallgatásba burkolózó szocialista honatya, Podolák György nemrég megszólalt egy tévéadásban. Mint ismert, 2009. január 7-én este a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában lelőtték az intézményt vezető Takács Istvánt és Papp László tanárt. Nem sokkal később a rendőrség a bűncselekmény elkövetésével Kun Tamás biztonsági őrt és Deme Gábor gazdasági igazgatót gyanúsította meg, az utóbbit mint bűnsegédet. (tovább…)