Sok tolvaj egy fölött? – Visszahívják Hagyót!

Index

Tegnap még csak szó volt róla

Hagyó Miklós nem lesz a szocialisták országgyűlési képviselőjelöltje, és az MSZP budapesti elnöksége azt akarja, hogy fővárosi képviselőségéről is mondjon le.

Az MSZP felkéri Hagyó Miklóst, hogy ne induljon az országgyűlési képviselőválasztáson sem egyéni körzetben, sem a párt fővárosi listáján, jelentette be hétfő délelőtti sajtótájákoztatóján Burány Sándor, a párt budapesti elnöke.

Hagyót a fővárosi képviselői posztjáról is vissza akarják hívni, párttisztségeit, valamint országgyűlési képviselői mandátumát megtarthatja, vagyis az új parlament felállásáig van mentelmi joga Hagyónak. (Az ügyészség még a héten átveheti a rendőrségtől a BKV-s ügy nyomozását, és akkor kérhetik akár Hagyó mentelmi jogának felfüggesztését is. A parlament február közepén-végén még ülésezik.)

Burányéknak arra az esetre nincs forgatókönyve, hogy mi lesz, ha Hagyó nem vonja vissza jelöltségét.

Burány szerint Hagyó egy négyszermközti beszélgetésen kijelentette: nem akar a mentelmi jog mögé rejtőzni. Burány és Hagyó hétfőn újból találkozik. A budapesti elnökség az ügyet még a héten le akarják zárni.

Arra a kérdésre, hogyha bíznak Hagyó ártatlanságában, akkor miért mondjon le a képviselőjelöltségről és a fővárosi képviselőségről, Burány így válaszolt: az állítások súlya miatt.

Erkölcsi egészség

„Az idő és az igazság jó barátok, azaz előbb-utóbb minden kiderül. Én az idővel és az igazsággal is szembe tudok nézni.” Ez áll Hagyó Miklós hétvégén kiadott közleményében, amikor már tudni lehetett: összecsaptak a hullámok a feje fölött. A nyilatkozatot a honlapjára már nem töltötte fel, mert az fejlesztés alatt áll. Ott van azonban Hagyó mottója, egy Kennedy-idézet: „A demokrácia ereje polgárainak fizikai és szellemi fittségében, erkölcsi egészségében van.”

A BKV-nál tartott keddi házkutatás és Antal őrizetbe vétele napján Hagyó a fővárosi MSZP-frakció ülésén jókedvűen telefonálgatott, mint aki nincs tisztában azzal, hogy a nyomozás elérhet hozzá is, miután a feltételezések és egy dokumentum szerint is kézi vezérléssel irányította a BKV-t. Hétvégén már Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje sem védte meg egyértelműen egykori szövetségesét: “Akit igaztalanul vádolnak, megvédjük, akiről pedig kiderül, hogy hibát vétett, nem védjük meg.”

Forrás: Index

22 hozzászólás “Sok tolvaj egy fölött? – Visszahívják Hagyót!” bejegyzésre

  1. spam szerint:

    ez kevés! irány a dutyi!

  2. nem jani szerint:

    Meg van a bűnbak, most már mindenki tiszta!:) Bravo!

  3. hehehehe szerint:

    demszky is menjen.

  4. ződ szerint:

    Elindítanám ezt a Hagyót egy szántó versenyen. Kettes ekében leverne mindenkit! Habár lehet, hogy nem szokta a szántást…?

  5. hehehehe szerint:

    http://www.mfor.hu/cikkek/Csepelen_370_millio_euros_beruhazasra_keszul_az_Alpiq_Csepel.html

    új erművi blokk csepelen.

    pont az ilyen beruházások miatt nem kell félni attól, mi lesz Csepellel az önnálósodás után.

  6. Nagyapó szerint:

    Szeretném olvasni csepeli, baniko21, bolemann lajos, zed, katka szakszerű értékelését és tájékoztatását ebben a témában.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. csepeli szerint:

    Nagyapó: Miért szeretnéd olvasni? Az általad felsoroltak szerinted kommunisták, tehát ha kinyitják a szájukat, hazudnak.

  8. zed szerint:

    Hagyó Miklós öccse, Tamás a Fideszben nyomul. Jó lenne, ha a Fidesz nem tenne úgy, mintha semmi köze nem lenne a BKV körül kialakult állapotokhoz.

  9. én szerint:

    Zed!
    Nagyon sok mindenkinek köze van hozzá és szerintem jócskán átlépték a párthatárokat a problémák.

  10. Manitu szerint:

    Zed persze tudja, hogy az, amiről ír már nagyon régen volt, és Hagyó öcse éppen a bátyja miatt kiszállt a Fideszből, de sebaj. Amikor a kommancs hazugsággyár új problémával találkozik, akkor rögtönöz.

  11. zed szerint:

    Én erről nem hallottam, Manitu. Kifejtenéd?

  12. Manitu szerint:

    Zed, ott van csepeli linkje, olvasd csak el!

    Sötétek vagytok, mint a vakablak.

  13. Manitu szerint:

    Az viszont érdekelne, hogy most mi a véleményetek Hagyóról. Szerintetek ő egyedül a hibás, a pártja és az SZDSZ nem volt benne a nagy BKV-s lenyúlásban? Vagy a többieknek lehet, Hagyónak meg most be kell vállalnia?

    Sok tolvaj egy felett? Nem! Egy tolvaj mind felett! Addig nem megy börtönbe a kompánia, amig nem lesz kormányváltás! És a főnöknek is menni kell, börtönbe mindenkivel, aki tönkretette az országot!

    Imádkozom azért, hogy legyenek még terhelő bizonyítékok, pl. ne gyulladjon ki véletlenül a fővárosi önkormányzat vagy a Parlament!

  14. tibor szerint:

    zed! Az én öcsém egy bank informatikusa.
    Tudom, hogy nem érted, de azért ideirom: nekem semmi közöm az öcsém munkahelyének pénzügyeihez.

  15. Vátesz szerint:

    Amikor Gyurcsányt az MSZP 85%-kal újraválasztotta, kinyilvánította, hogy kitartanak mellette, azaz együtt fognak bukni, ha bukik. Ehhez képest ez patkánystílus, mindenki a saját bőrét menti, mindenki mindent egyvalakire akar kenni. Ez sokkal undorítóbb, mintha kiállnának mellette, s méltóságteljesen vele együtt buknának a választásokon. Na ezért kellene őket mind elsöpörni, mert mind csak a saját zsebét nézi, ha kitartanának mellette, akkor talán némelyek még hihetnének benne, az országot szolgálták.

  16. Iványi Gabi szerint:

    Így göngyölődik a bűn…hogyan bízhattak ennyire egymásban?..kézi vezénylés…korrupció…Sógor, koma pénzügylet…majd mutyi-dutyi-társ!

  17. Kérdőjel szerint:

    az én öcsém is fideszes 🙂

  18. kispajtás szerint:

    Vajon mennyi pénz ment a pártkasszába???
    Ennek végképp semmi köze a fideszes testvérhez, ZED!!!

  19. DFK szerint:

    Zed, hiába csűröd-csavarod, ez a ti szoárétok.

    Hogy is mondja Nagyapó?

  20. Csepeli XXI szerint:

    “Hull az Elvtárs mint a légy
    de van belőlük elég….”

  21. Csepeli XXI szerint:

    Az itteni “Elvtársaknak”:

Itt lehet hozzászólni !