Csepeli kettős gyilkosság: Demét csalással is gyanúsítják

Podolák tanú lesz?

HVG

A pacsizás megy, a tanúskodás nem (fotó: Mabiasz.hu)

Nem hallgatta még ki tanúként a rendőrség Podolák György szocialista országgyűlési képviselőt, aki a csepeli kettős emberölés napján a történtek előtt másfél órával tárgyalt a gyilkossági ügy egyik gyanúsítottjával, Deme Gáborral és az egyik áldozattal, Takács József iskolaigazgatóval is. A rendőrségen azt közölték, hogy csak az ügyészség utasítására idéznék be Podolákot, a vádhatóság szerint viszont a nyomozók önállóan is léphetnek.

Új fejlemény az egy éve történt csepeli kettős gyilkossággal kapcsolatban, hogy a mindeddig hallgatásba burkolózó szocialista honatya, Podolák György nemrég megszólalt egy tévéadásban. Mint ismert, 2009. január 7-én este a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában lelőtték az intézményt vezető Takács Istvánt és Papp László tanárt. Nem sokkal később a rendőrség a bűncselekmény elkövetésével Kun Tamás biztonsági őrt és Deme Gábor gazdasági igazgatót gyanúsította meg, az utóbbit mint bűnsegédet. A történteket felvette az oktatási intézmény biztonsági kamerája, amelynek rögzítésre szolgáló szerverét azonban Deme vitte el a helyszínről, és darabjait állítólag kukákba dobta. A rendőröknek azonban nagy ütőkártya a kezükben az a felvétel, amelyet az egyik áldozat készített egy zsebbe rejtett diktafonnal.

A gyilkossággal végződött vita oka az lehetett, hogy Deme Gábor az iskola pénzét nem megfelelően kezelte. A Csepel.info helyi internetes hírújság értesülései szerint az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról szóló legutóbbi, 2009. december 30-i döntés indokai között szerepelt a feketekasszából való foglalkoztatás, amit fiktív számlákkal fedeztek. Emellett Takács József állítólag több olyan készpénzes kifizetést talált – összesen több millió forint értékben –, amelyek kiadási bizonylata hiányzott. Úgy tudjuk, Demét ezek miatt el is számoltatták, és 2008 novemberében fegyelmit is adtak neki, de nem adott tájékoztatást a neki feltett kérdésekre, kifogásokra. Emiatt 2009 január elején el is bocsátották a férfit az iskolából.

Ebben az ügyben sikkasztás és csalás gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egyik gazdaságvédelmi osztálya. Ennek vezetője, Szelei Pál a hvg.hu-val azt közölte, hogy az emberölés kapcsán megindult eljárás során, a tanúk által elmondottak alapján merült fel a gazdasági jellegű bűncselekmények gyanúja. „A sikkasztás és csalás, valamint magán- és közokirat-hamisítás kapcsán folyó nyomozásban tavaly decemberben lett gyanúsított D. Gábor és K. Ildikó” – mondta Szelei Pál. (K. Ildikó Deme élettársa volt – a szerk.) Az osztályvezető azt azonban nem kívánta közölni, hogy Deme és társa az iskola vagy az azt működtető alapítvány pénzével követte-e el a bűncselekményeket. Azt viszont elárulta, hogy a sikkasztás és a csalás által okozott kár mindkét esetben másfél és négymillió forint között lehet, amiért a gyanúsítottak, ha a bíróság bűnösnek találja őket, öt év szabadságvesztést is kaphatnak.

A kettős emberölés nyomozásának illetékese, Szigeti József, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője elmondta, az eljárásról nem nyilatkozhat már csak azért sem, mert az az ügyészség fokozott felügyelete alatt áll. Így Podolák György MSZP-s politikusnak, aki arról számolt be az ATV-ben, hogy a gyilkosság előtt találkozott Demével és Takács Józseffel is, a tanúkénti meghallgatása akkor történhet meg, ha azt az ügyészség előírja számukra. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint ugyanakkor a felügyelet nem jelenti azt, hogy a rendőrség nem nyomozhat önállóan. Kérdésünkre azonban, hogy ha a rendőrök nem kezdeményezik Podolák György meghallgatását, az ügyészség megteszi-e, nem tudott válaszolni.

Podolák György egyébként azt állította, hogy Deme Gábor csak a családi problémáiról beszélt neki a gyilkosság előtti órákban. Korábban megjelent nyilatkozataiban megjegyezte azt is, hogy nem tudott az iskolában zajló ügyről, nem látta az elhunyt igazgató feljegyzéseit a sikkasztásról.

Forrás: Hvg.hu

A témához kapcsolódó népi mozgalmunk:

Podolák menjen tanúskodni!

A Csepel.info tényfeltáró cikksorozata a csepeli kettős gyilkosságról:

A csepeli kettős gyilkosság – I. A „Pártiskola”

A csepeli kettős gyilkosság – II. Sikkasztás és „fekete doboz”

A csepeli kettős gyilkosság – III. Az iskolai betörés és a gyilkosság

A csepeli kettős gyilkosság – IV. A párt összezár

További cikkek a témában:

Családi ügyekről tárgyaltak – állítják a kettős gyilkosság előtti egyeztetésekről

Podolák és Avarkeszi távozását követeli a csepeli Fidesz

Kettős gyilkosság: a rendőrség nem hallgatta ki a legfontosabb tanút!

11 hozzászólás “Csepeli kettős gyilkosság: Demét csalással is gyanúsítják” bejegyzésre

  1. PODOLÁK MENJEN TANUSKODNI! szerint:

    LÓLÉPÉSBEN MENJEN, ÉS TANUSKODJON PODOLÁK GYÖRGY!

  2. obama szerint:

    Miután rendszeresen együtt kártyázott Tóth Mihály is Takáccsal, elképzelhetetlen, hogy ne beszéltek volna az iskola ügyeiről is, főként miután Takács hivatalosan is segítséget kért Demével kapcsolatban. Maga Tóth nyilítkozta az egyik interjújában, hogy akartak még egy esélyt adni Demének. Vajon Tóth tett tanúvallomást, elismerte felelősségét?
    Avarkeszi is jelentkezhetne tanúnak, mert az sem hihető, hogy nem tudott semmit sem az iskolában zajló zavaros ügyekről, hisz a felesége volt az igazgatóhelyettes, s úgy hallottam, hogy azok között volt, akik kiemelt bérezést kaptak a “fekete kasszából”, s nem tett semmit sem az ottani folyamatok ellen sem. Mint ismert, Avarkeszi jó kapcsolatot ápolt Gulyással is, aki szintén az iskolában dolgozott a 2008-2009-es tanévben, s szintén a “fekete kassza” kedvezményezettje volt. Találkozásukkor biztosan szót ejtettek az iskoláról.
    Talán az is érdekes lehet, hogy a gyilkosságot követően nem váltották le a könyvelést végző W.A.-t, csak 2009. decemberében. Biztosan volt még könyvelnivalója!
    A számlákat könyvelni kell, a könyvelhető tételeket a gyilkosság előtti időben le kellett volna szignóznia Takácsnak, legalább is ezt olvastam az egyik nyilatkozatban, de egyes kifizetett és lekönyvelt számláról hiányzott a szignó!!!!!

  3. csepeli szerint:

    Basszus, már a HVG is hazudik! Podolák nem mondta a műsorban, hogy találkozott Takáccsal a gyilkosság napján.

    Gyaníthatóan a csepel.infótól vették át a hazugságot.

  4. csepeli szerint:

    obama, te olyan jólértesült vagy, hogy biztos te is tudtál mindenről. Húzzál a rendőrségre tanúskodni!

  5. obama szerint:

    Csepeli!
    Már voltam!

  6. Öreg halász szerint:

    Csepeli, kérdezd meg Obamától, hogy találkozott-e Takács Podolákkal a gyilkosság napján!

    Csak nyugodtan, egy kérdést megér.

  7. obama szerint:

    Öreg halász:
    Nem találkoztak.

  8. riana szerint:

    Vétkesek közt cinkos, aki néma!

  9. Kati szerint:

    PODOLÁK!! MENJEN TANÚSKODNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  10. Borsányi szerint:

    Az Ügyészség vajon miért tiltotta le a Demével készült TV2 riportot/ezen a héten forgatták/ Lehet, sőt biztos, hogy az Avarkeszi és a Podolák keze és lába is benne van! “Kuss legyen mindenkinek a választásokig, csak a zászló lengjen” mondják ők.

  11. […] a betörésről is tudnia kellett. És ezt erősítheti egy, a közelmúltban a HVG-ben megjelent cikk is, mely szerint a nyomozók gyakorlatilag azt sem tudták megmondani, kinek a felelősségi […]

Itt lehet hozzászólni !