2009. július havi archívum

Ismét szabadlábon Podolák volt munkaadója

2009. július 28. kedd

HVG, Csepel.info

Szemjon Mogiljevics az FBI honlapján

Szemjon Mogiljevics az FBI honlapján

Ismét szabadlábon van a Magyarországon (főként Csepelen) Szeva bácsiként ismert Szemjon Mogiljevics. Az orosz ügyészség nyomozati osztálya határozatával egyben lakhelyelhagyási tilalommal sújtotta az immár Szergej Snajder néven szereplő üzletembert és társát – jelentették hétfőn az orosz lapok.

Szemjon Mogiljevics 1991-ben költözött Budapestre magyar feleségével. Itteni tevékenységének központja az Arigon Ltd. volt, amely 1992-ben alakult, majd 1995-ben megvásárolta a kanadai YBM Magnex Ltd.-t az Egyesült Államokban pénzmosással megvádolt amerikai YBM Magnex International Inc.-től. Az YBM 1996-ban megszerezte a Schwinn-Csepel Rt.-t is, amelynek vezérigazgatói tisztét 1995. január és 1997. szeptember között Podolák György jelenlegi MSZP-s országgyűlési képviselő töltötte be, aki 1999 végéig a cég igazgatóságában maradt. Az MSZP-t természetesen sem akkor, sem azóta nem zavarta, hogy egyik képviselőjük munkaadójában a világ egyik legveszélyesebb maffiózóját gyanították a külföldi és a hazai hatóságok. Podolák György ma is országgyűlési képviselő, a “foxi-maxit” végzett politikushoz köthető a Csepel SC off-shore cégbe történt kiszervezése, a pártban pedig jelenleg is fontos szerepet tölt be (Podolák vagyonbevallása itt olvasható). (tovább…)

Baloldali szál a robbantásos botrányban?

2009. július 28. kedd

Mno.hu

Baloldali szál is megtalálható annak a két évvel ezelőtti robbantásról készült felvételnek a hátterében, amelyet a minap Draskovics Tibor rendészeti miniszter a Magyarok Nyilai „terrorszervezet” elleni „bizonyítékként” tárt a nyilvánosság elé: a felvétel készítője ugyanis az a Halász Ákos, aki – a Magyar Nemzet értesülései szerint – a kiskunhalasi fiatal baloldali politikusokkal állt kapcsolatban még a Zuschlag-érában. Halász nem válaszolt arra, hogy pontosan milyen kapcsolat fűzi vagy fűzte az ifjúszocialistákhoz.

A robbantás egyik szervezője és kivitelezője viszont – most először névvel is vállalva – a lapnak kijelentette: a Draskovics által bemutatott felvételen a társai által 2007-ben véghezvitt robbantás látható. (tovább…)

Lendvai Ildikó: nemzetközi viszonylatban a régió éllovasa leszünk… hamarosan

2009. július 27. hétfő

Magyar Hírlap

Jó döntés született, amikor új kormányt alakítottak a szocialisták – jelentette ki Lendvai Ildikó, a párt parlamenti frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján. A politikus szerint az MSZP-sek vállalták a népszerűtlenséget, mert az ország érdeke azt kívánta, hogy megtegyék a válság kezeléséhez szükséges lépéseket.

Lendvai Ildikó úgy véli, hogy már látszanak az első eredmények, és ha nem lépnek közbe, ma 400 forint lenne egy euró, és sokkal több munkahely került volna veszélybe. (tovább…)

Két éve készült Draskovics robbantásos felvétele?

2009. július 26. vasárnap

Hír TV

Feltűnő a hasonlóság a rendészeti miniszter által bemutatott robbantás és egy két évvel ezelőtti robbantás helyszíne között. Draskovics Tibor pénteken egy újabb videofelvétellel igyekezett igazolni, hogy Magyarországon valóban megjelent a politikai terrorizmus.

A miniszter elmondása szerint a képsoron a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező csoport által elkövetett robbantás látható. Draskovics Tibor úgy fogalmazott, a bombát valódi magyar terroristák robbantották fel, és a felvételt is ők készítették. A sajtónak is átadott felvételen csak a Nemzeti Nyomozó Iroda neve és logója látható, a felvétel készítésének időpontja nem, noha más rendőrségi videókon a dátumot általában feltüntetik.

A Hír TV beszámolóját itt nézheti meg! (tovább…)

Isten éltesse, Gizi néni!

2009. július 26. vasárnap

MTI, HírExtra

Százötödik születésnapja alkalmából köszöntötték Újfalusi Istvánnét, született Szabados Gizellát Csepelen.

A jó egészségnek örvendő idős asszonyt XXI. kerületi otthonában köszöntötte Orosz Ferenc, Csepel alpolgármestere és Kispál György, a csepeli Béke téri Jézus Szíve templom plébánosa – tájékoztatta a csepeli önkormányzat az MTI-t szombaton. (tovább…)

Jobboldali korszak Európában – Orbán Viktor írása

2009. július 25. szombat

Magyar Nemzet

Húsz évvel ezelőtti legvérmesebb reményeinknél is gyorsabban omlottak össze a kommunista rendszer hídfőállásai világszerte. Csak zárványok, néhány sziklás zátony emlékeztet az elsüllyedt világbirodalomra. Ha azt nem is gondoltuk, hogy ezzel a történelem véget ért volna, de aligha jutott eszünkbe, hogy húsz év elteltével újabb korszakos változás bontakozik ki a világtörténelem horizontján. Pedig ma éppen ez történik.

Súlyos hatalmi és gazdasági változások jégzajlásai sodorják magukkal a világot. Az amerikai elnök székét jó előre odaítélték a hagyományos hatalmi elit legsikeresebb fehér asszonyának, és végül egy kívülről érkező afroamerikai férfi találta magát benne. A szétesett, kifosztott, leírt Oroszország bámulatos fordulattal feltámadt, újraszervezte magát, és megint nyílt hatalmi törekvések vezetik külpolitikáját. (tovább…)

Ki irtsa? Káosszal indul a parlagfű szezon

2009. július 24. péntek

Hírszerző

Teljes a káosz a parlagfű-mentesítés körül: a hatóságok nem tudják, mit kellene tenni, pénzt pedig nem kapnak a megelőzésre. Bár tavasszal már bemutatták a parlagfűirtásért felelős kormánybiztost, ám a kormányválság miatt nem nevezték ki. Most még rendkívül alacsony a koncentráció, de heteken belül minden negyedik ember szenvedni fog az allergiától.

“Fejetlenség és átgondolatlanság, rosszabb a helyzet, mint tavaly” – mondta felháborodottan a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület (PME) alelnöke a Hírszerzőnek. Kelen Andrásné szerint ugyanis nincs egy határozott, szakmailag összehangolt intézkedési terv, a kormány évek óta nem tesz semmit, egyszerűen a civilek dolgának tartják a parlagfűmentesítést. (tovább…)

Ophélie-ügy: Dublőr látható a felvételeken?(frissítve!)

2009. július 24. péntek

A Dunában lévő baktériumok segíthetik a nyomozást, a lányt már a Dohány utcában elrabolhatták

Népszabadság, Bors, Metropol, Csepel.info

Miután még ma sem lehet tudni, pontosan hol és mikor tűnhetett el Ophélie Bretnacher, nehezen értelmezhető édesapjának az az állítása, miszerint eltűnése után tíz órával a lánya még élt.

Ophélie Bretnacher az első eltűnt személy Magyarországon, akinek az ügyében a Legfőbb Ügyészség úgy redelte el a nyomozást emberrablás gyanújával, hogy akát egyetlen adat is utalt volna arra, hogy a 22 éves francia cserediák bűncselekmény áldozatául esett. Pedig csak a Budapesti Rendőr-főkapitányságon évente több ezer eltűnési ügyben járnak el. (tovább…)

Családi és hagyományőrző nap lesz szombaton

2009. július 24. péntek

Magyarok Szövetsége Csepel

Kapcsolódó oldalak: baranta, rovásírás, az ősmagyarok fegyverzete

Irány a bécsi cukrászda!

2009. július 23. csütörtök

Munkáspárt

Nyithatsz cukrászdát Bécsben! – húzták el a mérgező madzagot a magyar vállalkozó orra előtt. EU-kézzel védhetjük a hungarikumokat, győz a jobb minőség, a finomabb ízvilág! Vége a parasztvilágnak! Vége… Érkezik a sok ízetlen külföldi portéka és a sok romlott, mérgező, gyanús… a szemét.

„Kiváló zöldpaprikát vettem egy bevásárlóközpontban!” – újságolta decemberben egyik ismerősöm, mire én összevontam a szemöldököm. Gyorsan hozzátette: tudom, hogy neked nem mindegy, de olcsó és finom és egészséges… Igen, lehet, hogy olcsó – mondtam. De finom? És egészséges? Biztos? (tovább…)