Ophélie-ügy: Dublőr látható a felvételeken?(frissítve!)

A Dunában lévő baktériumok segíthetik a nyomozást, a lányt már a Dohány utcában elrabolhatták

Népszabadság, Bors, Metropol, Csepel.info

Miután még ma sem lehet tudni, pontosan hol és mikor tűnhetett el Ophélie Bretnacher, nehezen értelmezhető édesapjának az az állítása, miszerint eltűnése után tíz órával a lánya még élt.

Ophélie Bretnacher az első eltűnt személy Magyarországon, akinek az ügyében a Legfőbb Ügyészség úgy redelte el a nyomozást emberrablás gyanújával, hogy akát egyetlen adat is utalt volna arra, hogy a 22 éves francia cserediák bűncselekmény áldozatául esett. Pedig csak a Budapesti Rendőr-főkapitányságon évente több ezer eltűnési ügyben járnak el.

Ophélie Bretnacher még 2008. december 3-ról 4-re virradó éjjel tűnt el Budapesten. Egy átmulatott éjszaka után. Egyetemi csoporttársainak valloása szerint legalább 3,5 deci töményt és sok-sok sört fogyasztott, majd elköszönt, és gyalog indult haza II. kerületi albérletébe. Később a rendőrök a belváros térfigyelő kameráiinak felvételein egészen a Lánchíd pesti hídfőjéig követték a nyomát.

A híd pesti hídfőjénél lévő kamera több irányt figyel egyszerre, az egyes irányok között tízmásodpercenként vált képet. Így megtörténhetett, hogy Ophélie úgy ment fel a hídra, hogy a kamera nem látta, majd a vízbe esett (ugrott, vagy lökték), amiről szintén nem készült felvétel. Nem zárható ki azonban, hogy az egyik oldallépcsőn lerohant a vízpartra, és ott érte baleset, vagy támadás.

Francis Bretnacher, Ophélie édesapja egy orvosi szakvéleményre hivatkozva a napokban a Blikknek azt mondta: csupán csekély mennyiségű alkoholt találtak szervezetében, ami arra utal, hogy Ophélie tíz órával az eltűnése után még élt. Ebből pedig szinte egyenesen következik, hogy a lányt ismeretelnek elrabolták, tíz órán keresztül fogva tartották, majd a vízbe dobták.

Zacher Gábor toxikológus szerint egy olyan holttest esetében, amely két hónapot töltött a vízben, nem lehet néhány “órás pontossággal” megállapítani a halál időpontját.

Ophélie véralkoholszintjéből nem lehet a halál lehetséges időpontjára közvetlen következtetést levonni. Léteznek azonban olyan módszerek, amelyekkel viszonylag pontosan meghatározható, hogy a holttest hol és mikor került a vízbe.

A francia hatóságok az események matematikai modellezésével próbálják tisztázni, hogy mi történt. Jogsegély keretében víz és iszapmintát kértek a Dunának a Lánchíd és a Csepelsziget közti szakaszából. A folyó bakteriális összetétele alapján modellezik majd, hogy a víz pontosan milyen roncsoló-bomlasztó hatással volt a holttestre, amiből már viszonylag pontosan megállapítható, mikor és hol kerülhetett a test a vízben. Ám az a módszer sem képes néhány órás pontossággal “belőni” a halál időpontját.

A BRFK szerint ők már mindent megtettek, amit az ügyben lehetett. Semmi nem utal bűncselekményre – sem emberrablásra, sem másfajta támadásra. Továbbra is kérdéses azonban, hogy Ophélie baleset áldoazta lett (ittasan túlságosan mélyen behajolt a víz fölé, megszédült, majd a vízbe zuhant), vagy öngyilkos lett. A renőrség nem kívánta kommentálni értesülésünket, miszerint Ophélie családjában nem ő volt az első, aki élő vízben vesztette életét.

Ophélie családja ugyanakkor még mindig nem adta át a BRFK-nak szakértői viszgálatra a lány laptopjának külső winchesterét, és Budapesten is használt adatrögzítőit. Rendőrségi forrásaink emlékeztettek rá, hogy Ophéli eltűnése után (de még a holttestének megtalálása előtt) a családja adatokat tötölt a lány számtógépéről. Nem zárható ki, hogy a törölt adatállományok olyan információkat tartalmaztak, amelyek segíthetnék az ügy tisztázását.

A rendőrség nem tudott választ adni arra a kérdsére, meddig tart még az emberrablás gyanújával elrendelt nyomozás.

Bodnár Zsolt, Budapest főkapitányának bűnügyi helyettese lapunknak azt mondta: minden nyomozati cselekményt elvégeznek, amit a francia hatóságok jogsegély keretében kérnek. Emlékeztetett rá, hogy a francia rendőrségi attasé már Ophélie holttestének megtalálása előtt kijelentette: a francia rendőrség sem tett volna sem többet, sem mást a lány felkutatása érdekében.

nol.hu

Mégsem Ophélie-t vették a térfigyelő kamerák?

Egy magyar hírszerző szerint nem a Budapesten meghalt francia diáklány, Ophélie Bretnacher látható a nyomozás során nyilvánosságra hozott térfigyelő kamerák felvételein – írja a hétfői Bors.

A lap ismertetése szerint a Pepe fedőnevű férfi azt állítja, hogy a tavaly december 4-én hajnalban eltűnt lányt már a Dohány utcában elrabolták, miután kilépett a szórakozóhelyről. Helyett egy hozzá hasonló alkatú dublőrt küldtek végig Budapest utcáin. A képeken látható utolsó kocka Budapest belvárosában, a Zrínyi utca és az Akadémia utca sarkán készült. A rendőrség ez utóbbi felvételeket soha nem hozta nyilvánosságra. A hírszerző szerint azért, mert azon a képen felismerhető, hogy nem a francia diáklány látható rajta.

Hét sört és hét felest ivott Ophélie, a felvételeken viszont egy leszegett fejű, határozott léptű, józan fiatal nő megy. A cél az volt, hogy elhitessék: a lány a Duna felé haladt. A dublőrt az akcióban részt vevők a Lánchíd környékén felvették, majd kidobták az elrabolt lány táskáját. A hírszerző, aki több mint hét hónapja nyomoz az ügyben, úgy gondolja, hogy a lányt csak eszközként használták fel apja ellen, akinek munkahelye Európa negyedik legnagyobb energetikai vállalata.

Véleménye szerint a nemzetközi energiaügyi érdekcsoportok háborúja áll az ügy hátterében. A Bors cikke szerint a francia hatóságok víz- és iszapminták kértek a Duna Lánchíd és a Csepel sziget közti szakaszából. Az ott lévő baktériumok elemzésével ugyanis ki lehet mutatni, hogy az ottani víz milyen mértékben bomlasztja el a testet. Ebből már ki lehet számolni, hogy mikor és hol került a lány teste a folyóba.

metropol.hu

8 hozzászólás “Ophélie-ügy: Dublőr látható a felvételeken?(frissítve!)” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Nem értem miért akadályozzák a szülők a magyar nyomozók munkáját.
    Megtehetik, hogy az esetleges nyomravezető adatokat nem adják át?
    A Magyar Rendőrség ilyen késésben volt, hogy elorozták előlük a nyomozni valót? Ez ha így van nagy luzerségre vall!

  2. Gordon szerint:

    Jó lenne tisztán látni az ügyben. Az új szálak érdekesek.

  3. PaulinaReka szerint:

    Miből látható (v.állapítható meg),
    hogy a (kamera) felvételeken nem az “eredeti” lány van(?)

    A táska legalábbis nagyon”hasonlít”

  4. Anagramma szerint:

    A (magyar) rendőrség miért nem volt képes (v. hajlandó)
    nyilvánosságra hozni a többi kamera felvételt (mert áll.lag nem csak a Roosevelt téri meg a Madách téri volt)

    Pl most a lány (v.a dublőr) elment
    az Alkotmány utcáig vagy csak a Bazilikáig

  5. Bartolomeus szerint:

    Ja igen
    A szórakozóhely ajtajánál is volt kamera(?)!
    Arról a felvételt szintúgy nem mutatták meg (ha volt)

    Vagy honnan vette az a valaki, h. a lányt már a szórakozóhelynél
    “elrabol(hat)ták”

  6. Marlborogh szerint:

    Mikor lesz megtudható az Igazság (!)

  7. Pampineo szerint:

    “A rendőröknek mindössze egy hónapja maradt, hogy lezárják a nyomozást Ophélia-ügyben. Hiába érkezett meg több mint fél évvel ezelőtt az olasz hatóságoktól a jogsegélykérelemre írt válasz, amelyben a diáklány udvarlójának, Paolo Pierre-nek a kihallgatási jegyzőkönyvét küldték el, nem kerültek közelebb a rejtély megfejtéséhez.

    Az olasz udvarlónak arra a kérdésre is választ kellett adnia, hogy honnan ismerte azt a másik két olasz férfit, akik 2008. dec 04-én megtalálták az eltűnt cserediák táskáját a Lánchídon. Ez ugyanis furcsa egybeesés volt a rendőrök szerint. A magyar nyomozók arra is kíváncsiak voltak, hogy a kettőjük közötti állítólagos mély érzelmi kapcsolat ellenére miért nem érdeklődött, valamint miért nem kereste a kapcsolatot a barátokkal és a hozzátartozókkal a lány utáni kutatás időszakában.”-

  8. Troubadour szerint:

    Nem az olasz csoporttársak után kellett volna
    nyomozni- Nekik semmi közük nem volt az egészhez-

Itt lehet hozzászólni !