Ki irtsa? Káosszal indul a parlagfű szezon

Hírszerző

Teljes a káosz a parlagfű-mentesítés körül: a hatóságok nem tudják, mit kellene tenni, pénzt pedig nem kapnak a megelőzésre. Bár tavasszal már bemutatták a parlagfűirtásért felelős kormánybiztost, ám a kormányválság miatt nem nevezték ki. Most még rendkívül alacsony a koncentráció, de heteken belül minden negyedik ember szenvedni fog az allergiától.

“Fejetlenség és átgondolatlanság, rosszabb a helyzet, mint tavaly” – mondta felháborodottan a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület (PME) alelnöke a Hírszerzőnek. Kelen Andrásné szerint ugyanis nincs egy határozott, szakmailag összehangolt intézkedési terv, a kormány évek óta nem tesz semmit, egyszerűen a civilek dolgának tartják a parlagfűmentesítést.

Pedig hazánkat akár a parlagfű országának is nevezhetnénk, a parlagfű-allergia mára népbetegséggé vált, minden negyedik ember szenved tőle, ráadásul a biológiai légszennyezettség az európai kontinens más részein nem tapasztalható. A parlagfű rendkívül nagy károkat is okoz a gazdaságnak: a gyomosodás 32 milliárd forint veszteséget jelent a kieső termésmennyiségnek, 40 milliárd forintnyi kár megy a táppénzkiadások, az egészségügyi ellátás és a gyógyszerek költségeire.

A kormányválság miatt kaotikus a helyzet?

A problémát felismerve évekkel ezelőtt egy tárcaközi bizottságot hoztak létre, a szervezetek szerint ugyanis olyan szerteágazó a szabályozás, hogy egy kézben kell tartani az intézkedéseket. 2006-ban azonban egy általánosabb parlamenti rendelkezés hatályon kívül helyezte az azt életre hívó határozatot. A bizottság elnöke lemondott tisztségéről, s azóta sincs új elnök.

A szervezetlenség pedig odáig fajult, hogy sem a hatóságok, sem az önkormányzatok nem tudják, mit kellene tenniük, nem kapnak sem pénzt, sem instrukciót. “Eddig minden évben erős médiakampány folyt, hogy megelőzzük a parlagfűszezont. Most pár plakáton kívül semmi ilyen nem lesz” – mondta a PME elnöke, Juhászné Halász Judit.

A kaotikus helyzetre a jövő nemzedékek ombudsmanja is felfigyelt, kedden közzétett jelentésében erőteljesen bírálta a kormány tevékenységét, és arra kérte, hogy kezdeményezze a parlagfű elleni küzdelem kiemelt állami feladattá nyilvánítását. Fülöp Sándor szerint egy kormánybiztost kellene kinevezni. A Hírszerző információi szerint ez a terv korábban már majdnem megvalósult, tavasz elején az érintett szervezeteknek és szakembereknek be is mutatták, ám a kormányválság miatt végül nem nevezték ki.

Az ombudsman szerint továbbá tisztázni kellene a levegőben lógó tárcaközi bizottság státuszát és egy átfogó törvényben szabályozni a parlagfű elleni küzdelmet. Fülöp Sándor szerint ugyanis ez nem tekinthető pusztán növényvédelmi kérdésnek, hanem egyben környezetvédelmi, környezeti és humán egészségügyi problémaként is kell kezelni.

Hogy a jelentés mennyire nyitotta fel a kormány szemét, nem tudni. Eddig ugyanis nem reagált senki a kormány részéről. A PME alelnöke péntek reggel személyesen próbált a Miniszterelnöki Hivatalnál érdeklődni, de csak a portáig jutott. Ott azt közölték vele, hogy majd telefonon értesítik a hogyan továbbról. Azóta ez nem történt meg, mint ahogy a Hírszerző kérdésére sem adott választ a Kormányszóvivői Iroda.

Kevés még a pollenkoncentráció

A parlagfű elleni program egyetlen idei eredménye, hogy júliustól keményen büntetik azokat, akiknek a földjén parlagfüvet találnak. A büntetés mértéke a terület nagyságától és elhelyezkedésétől függően 15 ezer és 5 millió forint között van. Ráadásul az ellenőrök nem vizsgálódnak – mint eddig -, hanem akinek a nevén van a föld – függetlenül attól, hogy ő használja-e – megbüntetik. Ennek ellenére nincs az országban olyan terület, ahol ne lenne parlagfű, ráadásul az ellenőrzés sem éppen zökkenőmentes.

A PME elnöke lapunknak azt mesélte, hogy múlt vasárnap egy terület bejárásakor egy őrzött parkolóban találtak parlagfüvet, “amelyet szó szerint őriztek, azt hitték, dísznövény”. Egy másik esetben pedig egy építési területen bukkantak több méteres parlagfűre, amely épp az egyik budapesti önkormányzati iroda mellett volt. “Az íróasztal mellett ülő parlagfű-mentesítők száma körülbelül tízszerese azoknak, akik valóban kimennek és megnézik, hol van még most is gyomnövény” – tette hozzá.

“Versenyt futunk a parlagfűvel. Ahelyett, hogy a megelőzésre koncentrálnánk, tulajdonképpen rohanunk az éppen aktuális parlagfű-állapot után” – mondta Juhászné. A lépéseket viszont úgy tűnik, gyorsítani kell, hiszen beköszöntött az allergia-szezon, igaz, még csak páran érzik a hatását. Az ÁNTSZ mérése szerint a múlt héten még nagyon alacsony volt a pollenkoncentráció, de egy-két héten belül minden allergiás megérzi a parlagfüvet.

Azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy olyan durva lesz-e a helyzet, mint tavaly, vagy enyhébb lesz az allergiaszezon. Míg 2006-ban a hűvös nyár, 2007-ben a júliusi nagyon magas hőmérséklet és kevés csapadék alacsony pollenterhelést eredményezett, addig tavaly rendkívüli nagy volt a pollenkoncentráció. 2008-ban ugyanis az időjárás nem kedvezett az allergiásoknak, rendkívül meleg és száraz volt az idő nyár végéig, az aszályos és csapadékos időszak váltakozása pedig kedvezett a parlagfűnek.

“Egyelőre nem várunk olyan magas koncentrációt, mint tavaly, de ez csak óvatos becslés. A májusi szárazság és a júniusi heves esőzés nem kedvezett a parlagfű fejlődésének” – mondta az Országos Környezetegészségügyi Intézet megbízott főigazgató-helyettese. Igaz, a viharok sem kedveznek az allergiásoknak, legalábbis egy rövid ideig. Mint Páldy Anna mondta, a nagy viharok után pár óráig az allergiások rosszabbul lesznek, a szél és a heves esőzés ugyanis felkeveri a polleneket, magukba szívják a vizet és kipukkadnak. Pár óra után azonban kitisztul a levegő.

hirszerzo.hu

9 hozzászólás “Ki irtsa? Káosszal indul a parlagfű szezon” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Csepel újság LXI. évfolyam 27.szám
    2009. június. 24.

    Köztisztviselők napja!

    ELISMERÉSEKKEL ÉS KERTI PATRTIVAL!

    2001 óta immár hagyománya van annak, hogy július elsején a köztisztviselők MUNKASZÜNETI nappal ÜNNEPELNEK. Csepelen június 30.-án 15 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében tartottak ünnepséget, majd az udvaron kerti partin tették emlékezetessé a köztisztviselők napját.

    a nagytanácsteremben egybegyűlteket Papp Gyuláné, a Humánpolitikai és Üzemeltetési Ágazat vezetője és Vukovich Zoltán, a Közművelődési, Ifjúsági és Sport Iroda vezetője, főtanácsos üdvözölte., ők a későbbiek folyamán, mint a nap moderátorai szereztek kellemes, vidám perceket a közönségnek. Tóth Mihály elismeréssel szólt a köztisztviselők munkájáról, akik Csepel fejlődéséért igen eredményesen dolgoznak. A polgármester idézte Márai Sándort, aki Füveskönyvében 1943-ban máig érvényesen fogalmazta meg gondolatait a hitelesen végzett köztisztviselői tevékenységről. Ezt követően Dr. Szeles Gábor jegyző és Tóth Mihály polgármester átadta “AZ ÉV KÖZTISZTVISELŐJE” KITÜNTETŐ CÍMET, dicsérő oklevelet és JUTALMAT Ábrahámné Turner Rita irodavezetőnek, Benkó Péter belső elenőrnek, Fazekas Bajári Anikó irodavezető-helyettesnek, Horváth Andrea adóügyi ügyintézőnek, Tóth Elvira közbeszerzési ügyintézőnek, és dr. Süli Eszter jogügyi ügyintézőnek. A hivatalos ünnepség után a Pohi-Ped Band hangulatos műsorral lépett fel, meglepetésként pedig Almajer Sándor és bájos partnere latin-amerikai táncokkal szórakoztatta a közönséget. Végül a kerti partin a Ringó Diszkó húzta a talpalávalót.

    A cikket írta D.A a Csepel újságban.

    Tök jó ez a köztisztviselői nap! Nem elég hogy sz@rul végzik a munkájukat, de még ünnepelnek is! Mire ez a nagy ünnepség? Miért jár ez az ünnep a köztisztviselőknek? A befizetett adókból kapják a fizetésüket! A mi pénzünkből SZÓRAKOZNAK?! Majd ha az összes állampolgár elégedett lesz, AKKOR LEHET SZÓRAKOZNI! Meg majd ha NORMÁLISAN HATÁRIDŐRE ELVÉGZIK A MUNKÁLYUKAT! Az összes határozatuk HAMIS VOLT AZ ÜGYEMBEN! A rendőrségnek is HAMIS adatokat szolgáltattak! Hát ezt meg kell, és meg is lehet ünnepelni! Tóth, Mihály meg megdicséri ezt a munkavégzést? Gratulálok! A kis-Dunapart megint tiszta gaz! Mire ez a nagy elismerés? Mi megy itt normálisan ebben a kerületben? SEMMI!
    EZ EGY SZERVEZETT BŰNSZERVEZET! CSAK AZ OSZTOGAZÁS MEGY, A FELELŐSSÉGREVONÁS, AZ NEM MEGY!
    MENNYIBE KERÜLTEK A KIOSZTOTT JUTALMAK? Mennyibe került ez az adófizetőknek?
    Megszorítások vannak, itt meg osztogatnak!
    Papp Gyuláné és Vukovich Zoltán a nap MODERÁTORAI? Ők figyeltek arra, hogy mit szabad mondani? Ez ilyen AVH-s módszer? Ha olyat mondasz, kivagy rúgva!
    Mi ez ha nem MAFFIA?
    Ez az egész egy GAZEMBER BANDA!

  2. miska72 szerint:

    Teljes a káosz a parlagfű-mentesítés körül: a hatóságok nem tudják, mit kellene tenni, pénzt pedig nem kapnak a megelőzésre.

    A kiosztott jutalmakból lehetett volna finanszíroni a parlagfű írást!
    Vagy ha már köztisztviselői napot játszanak, akötr kimehettek volna parlagfüvet írtani! Így több hasznot hoztak volna a lakosságnak!

  3. miska72 szerint:

    Mert amit végeznek, az minden, csak nem munka!
    Az egy rakás sz@r!

  4. lolka szerint:

    “Ki irtsa? Káosszal indul a parlagfű szezon”
    Marha egyszerü (bocs csak úgy kiszaladt az ujamból) egy vagy kettő jókis teherautó irány Tőköl rabokat láncrafüzni. Egyik nap az egyik kerület, másik nap a másik és igy szép sorba reggeltől estig. Csak egy kapa kell fejenként, meg két-három smasszer puskával és szépen el is tünt a parlagfű. A (Tökől csak példa) mindenhol vannak BV.-intézetek unalmukban csak gyurnak. Annak idején a katonák mindenre jók voltak.

  5. Jeniszej szerint:

    A belvárosi Duna parton a kettes villamos mellett disz helyen nő a parlagfű az útelválasztó betonkordonok tetején! Jó idegenforgalmi reklám – Budapest belvárosáról.

  6. Jeniszej szerint:

    Mondtam Én – nem hagyja magát a volt „jegenyesor” Szabad kikötő út mellett. Jegenye csemetés lett a kipusztított fák helyén.

  7. miska72 szerint:

    úgy ahogy mondod.

  8. Jeniszej szerint:

    Őszi fásításhoz ingyen csemete jegenye!

  9. miska72 szerint:

    Jeniszej csak az a baj, hogy az a bennmaradt csonkból, és gyökérről nől.

    Nem egy különálló fa.

Itt lehet hozzászólni !