2008. november havi archívum

Százmilliókat bukhatnak Demszkyék

2008. november 21. péntek

HírTV

Százmilliókat bukhat azon a főváros, hogy 2005-ben a csepeli szennyvíztisztító kommunikációs tenderén az a CafePR konzorcium lett a befutó, ahol tulajdonosként korábban feltűnt Bajnai Gordon, Kóka János és Erdős Ákos is, a miniszterelnök egykori üzleti partnere.

A főváros és a reklámügynökség közötti szerződést ugyanis a bíróság jogerősen megsemmisítette, mivel a közbeszerzésen második cég nemcsak olcsóbb, de szakmailag is jobb ajánlatot adott a CafePR-nél. (tovább…)

Lerohad, eladják

2008. november 21. péntek

Miért hagyják tönkremenni az üres önkormányzati ingatlanokat?

Helyi Téma

Romok, szemét és sitt a Mély utcában. Fosztogatók martalékává vált családi fészek a Szent István úton. A Királyerdőben élők elszörnyedve nézik az önkormányzati ingatlanok gyorsuló lepusztulását. A kerület ingatlaneladásban és egy közért létesítésében látja a terület rendezésének zálogát.

– Az októberi testületi ülésen már Tóth Mihály polgármesterhez is eljutott a Mély utcai telek környékén lakó család gondja. Azt ígérte, később válaszol a felvetésemre. Mind ez ideig nem tette – tudtuk meg Németh Szilárd önkormányzati képviselőtől. (tovább…)

Miben kételkedik a világ? – A legismertebb összeesküvés-elméletek

2008. november 21. péntek

Inforadio.hu

A World Trade Center ikertornyainak ledőlésétől a holdra szálláson át egészen a globális felmelegedésig több olyan elmélet létezik, amely megkérdőjelezi ezeknek a világfontosságú eseményeknek a valódi vagy legalábbis hivatalosan hangoztatott okát. De milyen összeesküvés-elméletek tartják lázban a világot?

És milyen összeesküvés-elméletek tartják lázban Csepelt? – de ezt már mi kérdezzük, a Csepel.info szerkesztősége. Hallottunk már Észak-Csepel eladásával kapcsolatos “meséket”, a galvániszap-sztori legelképesztőbb fordulatairól magunk is beszámoltunk, írtunk a Szabadkikötő ölbének rejtélyes betemetéséről, a Csepel SC-t, a Kis-Duna partot érintő ügyekről, és így tovább. A sor hosszú, és kíváncsiak vagyunk, hogy olvasóinknak még mi jut eszébe. Ha sok minden, akkor a mi hamarosan megjelenő, ezzel a témával foglalkozó cikkünk is hosszabb lesz egy kicsivel. De most lássuk az Inforadio.hu cikkét! (tovább…)

“Örülnék ha kiderülne, hogy etnikai támadásokról van szó”

2008. november 21. péntek

Heti Válasz, Népszava

Kolompár és Teleki – biztos, hogy örülnének?

Nemrég még csak azt állapította meg, hogy „vannak rasszista jelenségek a rendőrségen belül”, szerdán viszont már egyértelműbben támadt rá az egyenruhásokra. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa ugyanis – az MTI híradása szerint – elfogadhatatlannak nevezte, hogy a rendőrség azonnal „kizárta az esetleges rasszista motívumokat egy kirívóan erőszakos, a köznyugalmat súlyosan megzavaró bűncselekmény kapcsán.” A távirati iroda az ombudsman véleményét arról a kézigránátos gyilkosságról kérte ki, melynek kedden éjszaka két pécsi cigányember esett áldozatául.

Teleki László romaügyi államtitkár még ennél is tovább ment, és a TV2-ben kijelentette: reméli, hogy a rendőrség téved, „és talán bebizonyosodik az, hogy más indíttatásból keletkezett ez a bűncselekmény.” (tovább…)

Traffipax a Hollandi úton

2008. november 21. péntek

Csepel.info

Péntek délután 14:30-tól 16 óráig traffipaxra számíthatnak a csepeli Hollandi úton közlekedők – értesült a Csepel.info.

Bedönti-e a válság a panelpiacot?

2008. november 21. péntek

Mfor.hu

Panelházak és családi házak “találkozása” Csepelen

Noha a panellakások idáig sem tartoztak az ingatlanpiac sikertörténetei közé, a visszaeső lakásvásárlási kedvnek köszönhetően most még inkább nehéz eladni az ilyen lakásokat, hacsak nem a divatlakótelepeken vannak, vagy esetleg részt vettek a nagy érdeklődést kiváltott panelprogramban. Érdemes-e panelben gondolkodni, ha kevés a pénz, vagy inkább egy méretben kisebb tégla a megoldás?

Sokan hallani sem akarnak a panellakásról, márpedig a mai helyzetben is gyakorta előfordul, hogy az anyagi lehetőségek bizony csak egy ilyen típusú lakás megvásárlását engedélyezik – vagy egy lerobbant, belvárosi, földszinti kuckóét, amivel nem feltétlenül lehet jobban járni. Lakótelepi lakásból lehet jót és rosszabbat is találni, természetesen ez tükröződik az árakban is, bár egy-két lakótelep már-már túlértékeltnek nevezhető. (tovább…)

Gázon, áramon, műszaki cikken spórol a magyar

2008. november 20. csütörtök

Euroastra.hu

Gáz- és áramfogyasztását próbálja csökkenteni a magyarok többsége, a megélhetési költségek emelkedése miatt. Utána legtöbben személyi számítógépük, mobil telefonjuk vagy más műszaki eszköz cseréjét halasztják el. Többek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat 52 ország, köztük Magyarország internetezői körében, idén szeptember-októberben végzett felmérése.

A megkérdezett magyarok zöme, 98 százaléka változtat fogyasztási szokásain, a termékek és szolgáltatások drágulása következtében. (tovább…)

Szemétégetővel törnék le a távhő árát

2008. november 20. csütörtök

Népszabadság

Távhő

Kérdés, mit látnánk a szemétégetőért cserébe – a szennyvíztisztítóért eddig nem sokat láttunk

Tíz éven belül felépülhet Budapest második szemétégetője. A főváros stratégiai irányváltásra szánta el magát. A létesítmény a csepeli szennyvíztisztítóban keletkező iszapot is hasznosítva letörheti a magas távhőárakat – írja a Népszabadság.

Egy komplex, a bécsihez hasonló energiatermelési program kidolgozásával alapvető irányváltásra szánta el magát a főváros: a dél-pesti régióban 2015-2020-ra felépítik Budapest második szemétégetőjét – értesült a Népszabadság. Összekapcsolják a hulladékkezelés hosszú távú megoldását annak a hatalmas mennyiségű szennyvíziszapnak a hasznosításával, amely a 2010-re elkészülő csepeli központi szennyvíztisztítóban keletkezik. (tovább…)

122 millióba került a sosemvolt program

2008. november 20. csütörtök

Origo.hu

Gyurcsány Ferenc Tóth Mihállyal

A csepeli tanítványok néha többet tudnak a semmire költeni, mint a mester

Bár az Új Tulajdonosi Programból nem lett semmi, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. már leszerződött a marketing-kommunikációs feladatokra, és több mint 122 millió forint kötelezettséget vállalt különböző ügynökségek felé. A programot még februárban harangozta be Gyurcsány Ferenc, a lényeg az lett volna, hogy jelentős tömegek jussanak kedvezményesen állami cégek részvényeihez. (Ezt a közpénz-kidobást is sikerült azonban a csepeli MSZP-seknek sokszorosan felülmúlniuk, erről szóló cikkünket itt olvashatják.)

122,5 millió forint értékben vállalt kötelezettséget a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a november 12-én – a világgazdasági válságra hivatkozva – hivatalosan is lefújt Új Tulajdonosi Programmal kapcsolatban – közölte az [origo] érdeklődésére a vagyonkezelő. Az összeg egy részét már ki is fizették, az elszámolás a cég szerint 2008 év végére zárul le. (tovább…)

Trükkel kerülnék meg a szocik Sólyomot

2008. november 20. csütörtök

Index

Bár szakmai körökben jó jelöltnek tartják a Legfelsőbb Bíróság élére kedden jelölt Havasiné Orbán Máriát, az MSZP-sek nem örülnek annyira, mert nekik lenne számukra kedvezőbb emberük a posztra.

Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön mutatja be a Legfelsőbb Bíróság (LB) élére szánt új jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát. (tovább…)