Gázon, áramon, műszaki cikken spórol a magyar

Euroastra.hu

Gáz- és áramfogyasztását próbálja csökkenteni a magyarok többsége, a megélhetési költségek emelkedése miatt. Utána legtöbben személyi számítógépük, mobil telefonjuk vagy más műszaki eszköz cseréjét halasztják el. Többek között ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat 52 ország, köztük Magyarország internetezői körében, idén szeptember-októberben végzett felmérése.

A megkérdezett magyarok zöme, 98 százaléka változtat fogyasztási szokásain, a termékek és szolgáltatások drágulása következtében.

Gázon és áramon száz magyar megkérdezett közül 59, műszaki cikkeken 49, míg új ruházati cikk vásárlásán 43 szándékozik spórolni. Olcsóbb élelmiszerekre vált a válaszadók 41 százaléka. Telefonköltségeit ugyanúgy 39 százalék igyekszik csökkenteni, mint ahogyan valamelyik nagyobb elektromos háztartási készülék cseréjét későbbi időpontra tolja.

A további sorrend: kevesebb otthonon kívüli szórakozás (34 százalék), majd szintén kevesebb nyaralás/rövid utazás következik (30). Ritkábban használja autóját 29 százalék.

Életmódjuk mely részén változtatnak legkevesebben? Ebből a szempontból listavezető, hogy mindössze a válaszadók 7 százaléka vesz vissza az otthoni szórakozásra kiadott pénzből. Szintén kevesen (17 százalék) mondják azt, hogy kevesebb szeszes italt fogyasztanak vagy inkább a megszokottnál olcsóbbat választanak. Csak 21 százalék néz körül a lakossági pénzpiacon, hogy a jelenleginél kedvezőbb hitelhez, biztosításhoz, hitelkártyához jusson. Kevesebbet dohányzik 22, míg 24 százalék mond le éves nyaralásáról.

Ha a nemzetközi átlagot nézzük, akkor legtöbben mindenütt mérséklik gáz- és áramfogyasztásukat, mellette azonban ugyanakkora azok aránya, akik kevesebb pénzt költenek új ruhára. Nálunk sokan a műszaki cikkeken spórolnak, külföldön inkább az otthonon kívüli szórakozáson.

Világszerte a létfenntartás drágulására a válaszadók átlag 96 százaléka reagál úgy, hogy változtat fogyasztási szokásain. Legkisebb arányban a dohányzást csökkentik (12 százalék), kevesebb vagy olcsóbb márkájú szeszes italt iszik 16 százalék, 18 pedig mérsékli kiadásait az otthoni szórakozásra.

Kelet- és Nyugat-Európa erősen különbözik abból a szempontból, hogy olcsóbb élelmiszerre Keleten a válaszadók sokkal kisebb aránya vált, mint Nyugaton. Az orosz megkérdezettek mindössze 20, a csehek és lengyelek egyaránt 29, míg a magyarok 41 százaléka választja a takarékoskodásnak ezt a módját. Viszont a németek 62, sőt, az osztrákok 70 százaléka spórol a hasán.

euroastra.hu

22 hozzászólás “Gázon, áramon, műszaki cikken spórol a magyar” bejegyzésre

  1. én szerint:

    Csakhogy gondolkozzunk egy kicsit! Ez nem a válság miatt van, hanem az évek óta tartó folyamatos elszegényedés miatt.

    A pofátlan, indokolatlan, nagymértékű folyamatos áremelések miatt minden téren.

  2. Szilveszter szerint:

    Igen Én, lehet innen is nézni.
    Mondok egy másik nézőpontot! Senkinek nem volt régen színes tv-je. Most van, tehát ahhoz az időhöz képest magasabb a komfort. Csakhogy a “sima” színes tv-t lassan felváltja a plazma, és az LCD tv. Meglepődnél, hogy hol lehet manapság lapos tv-ket látni, és kiknél! Ha a magyar nem mostanság cseréli le a “sima” színes tv-t laposra, akkor az még messze nem az elszegényedésre utal, hanem a gazdasági, és más körülmények miatt talán okosabb, és körültekintőbb életvitelre.
    Ugyanez vonatkozik a vízre, a gázra, és a villanyra. Eszébe jut a magyarnak végre lekapcsolni a villanyt ott, ahol nem tartózkodik. Beszerelteti a vízórát, és ha elmegy otthonról, letekeri a gázkonvektort. Inkább az okosodás, a környezetbarátabb, és persze a nem utolsó sorban a pénztárca barátabb gondolkodásnak tekintem én ezt. De a magyar, még ha a gatyája is rámegy, akkor is tankol, és a budira is kocsival megy. Csak megint a fájdalmas társadalomismeret ami sajog bennem. Mégpedig az, hogy csak és kizárólag a kényszer, a muszáj szorít rá minket arra, hogy ésszerűbben gondolkodjunk, és éljünk.
    Tudom, hogy most megint a torkomnak estek, de szerintem gondolkodjatok előtte.

  3. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Ha ilyen lelkesen támogatod ezt rablást ami itt folyik tudod mit fizesd ki helyettünk is a vizet, villany, gázt, bérletet rendben? Akkor nem fogunk tiltakozni az áremelések miatt hidd el. De talán a kormány pazarló felelőtlen pénz kidobását miért kell nekünk kifizetni. Érdekes módon minden honnan csak pénz elvonás van és mégis egyre jobban emelkednek az árak és nem az infláció mértékének megfelelően. Talán először erről kéne írogatnod mert a számlákat akkor is ki kell fizetni ha plazma TV van a szobába vagy a régi fekete-fehér. A fűtésért még nyáron is elég sokat kellett fizetni pedig nem is fűtöttek. Ja az eladott energia és víz szolgáltatok bevételébe nem szólhat a kormány mi? Csaló gazemberek mind.

  4. Szilveszter szerint:

    Vannak olyan emberek, akik olyan körülmények között élnek, hogy gondot jelent minden télen a tüzelő. Mennek, és nem adják fel, összeszedegetik a hulladék fát bontásokon, asztalosműhelyekből. Megint mások 17m2-en élnek 5en, hatan, és nincs lehetőségük még fa tüzelésre sem, így villannyal fűtenek, és 25-30 ezret fizetnek havonta a villanyért. Nos nekik nincs esélyük sem központifűtéses lakásba költözni, noha dolgoznak becsülettel. Nincs pénzük számítógépre, internetre, hogy hőzöngjenek, meg gyilkosozzanak, csalózzanak. Meg sem fordul a fejükben. Élik az életüket, és hálásak minden segítségért! Nos Kedves Papi, ha valóban arra van szükséged, hogy a Te központifűtésed más fizesse, akkor azt sajnálom.

  5. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Nekem arra van szükségem, hogy egy tisztességes kormányunk legyen aki az emberek szociális jólétével is foglalkozik. A mostani kormányt ez nemérdekli. Arra nem gondoltál, hogy esetleg azok az akiket le írtál azért élnek olyan rossz körülmények között mert ez a kormány ennyire szociálisan érzéketlen? Egyébként nem én akartam távfűtéses lakásba költözni hanem egyszerűen ezt adták. Csak távfűtésre többet fizetek mint harmincezer Ft havonta. Azoknak akit leírtál biztos nincs plazma TV-je mint ahogy nekem se. Tudod arra nem telik. Valóban hálásak de nem a kormány segít nekik hanem esetleg te vagy én a saját fizetésünkből.

  6. jani szerint:

    Most olvastam, bemutatták egy elektronikai boltban a legnyagyobb magyarországon kapható plazma TV. ujdonságot 2.7 m-s., karácsonyi meglepetés gyanánt.
    Kapaszkodj Szilveszter jelentkezett már rá több vevő is ??!!
    Ui.: fogyasztói ára : 3O millió ft. Javasolt nézési távolság 1o méterre ülve a képernyőtől ! Nem 17 négyzetméteres lakásban lakók közül kerül ki a vevő !!!
    Erre kellene “gombot varni” !!!!
    Honnan , miből van ennyi pénze egyeseknek, erről kellene beszélni és sok mindenre magyarázatot lehet kapni, miért állunk ott ahol állunk????!!!

  7. Gordon szerint:

    Szilveszter!

    Szerinted a távfűtéssel anyagilag jobban járnának? Szerintem nem biztos… még a hagyományos tüzelés a legjobb. Már a gáznál is kölséghatékonyabb. Igaz a legjobban terheli a környezetet.
    Én magam is már csak egy szobát fűtök a lakásban. Ott megy a gázkonvektor. Ajtó becsukva. Egy helységben meleg van, a lakás többi részén meg nem kell sokat tartózkodni. A lakás többi részét nem fűtöm, mert nem futja rá… a megas számlám mellé most kaptam még egy több mist 60 ezer forintos küönbözetit is… ugyhogy elég volt a gázművek sarcából, meg a piaci árakból.
    Emiatt épp most akarom visszahozni a hagyományos fűtést (fa, szén), mert abból rendesen beraktároztam az elmúlt években, és a gázszámlám a havi jövedelmem túl nagy arányát viszi el lassan (még ugyis, hogy csak részben fűtöm a lakást).
    Ha minden jól megy (mivel éves elszámolásom van), akkor jövőre már nulla forint körül lesz a gázszámlám, a mostani horribilis összeg helyett.
    Visszajön a régi szenes/fás korszak.

    Akik meg azt hazudták, hogy nem lesz gázáremelés azok jöhetnek hozzám fát hasogatni.

  8. Szilveszter szerint:

    Kedves Papi!
    Adták? Te nem akartad, csakhát ezt adták? Értem. De nem nagyon. Lényeg, hogy adták. Akkor jó.

    Kedves Jani!
    Vannak egyesek, akik zsbből kidobják a zsét bármire. A többség azonban 0%-tól elhozza hitelbe. Meg a kocsit, meg még egy házimozit, meg a franc tudja mit. Aztán meg sok a gázszámla. Merthogy elmegy a lé a törlesztésekre. Úgyhogy senkinek nincs pénze. A bankoknak van pénze. De nem a 17-esek vesznek ilyet, az bizonyos. Sőt tovább megyek. Hiába kapnának központifűtéses lakást, azt sem bírnák fizetni. (távhő, közösköltség, villany, netán gáz)

  9. baniko21 szerint:

    Kedves Papi!
    Helyesen fogalmaztál: annak idején az “átkosban” akár akartad, akár
    nem, kaptál egy távfűtött lakást. Gondolom akkor örültél neki. Keres-
    tél annyit, hogy röhögve ki tudtad fizetni a rezsit is, és még nyaralni
    is el tudtál menni. A Szilveszternek igaza van! Mi a fenét is akarunk
    holmi kis luxust? Méghogy távfűtött lakás, szines TV, ennivaló, nyaralás?
    Szoba-konyhába veled! Menj az erdőbe fát gyűjteni ha meleget akarsz!
    Az erdő tulajdonosa meg majd jól megbüntet. Mivelhogy az is valaki tu-
    lajdona, de nem a Tied! Megérdemeljük sorsunkat! Mi választottuk e
    szociális érzékenységéről elhíresült szocialista-liberalista kormányunkat,
    mely maximális mértékben a nagytőke, a kapitalisták mellé állt és áll.
    A luxus csak nekik jár. Most állitólag szabad vagy! Szabadon pofázhatsz,
    szabadon megfagyhatsz, éhen halhatsz, sőt ha nem birod a rezsidet
    kifizetni, szabadon a híd alá is költözhetsz. Csak nehogy eszükbe jusson
    ott meg hídpénzt kérni!

  10. csollány szerint:

    Amikor Szilveszter kincstári optimizmusról, meg egyéb, VEZÉR-től hallott rózsaszín jövőről ábrándozik, eléggé lehangoló ezt olvasni. Most hol a valóság? Lehet, hogy az alapok nélküli álomvilág ( mint a kommunizmus eljövetelének igérete egykor – még a főszereplők is ugyanazok) és a totális letargia között?

  11. Földhözragadva szerint:

    “Gázon, áramon, műszaki cikken spórol a magyar” INTERNETEZŐ…”ezt tárta fel a Nielsen piackutató vállalat 52 ország, köztük Magyarország internetezői körében”…

  12. Szilveszter szerint:

    Lehangoló optimizmus…. 🙂
    Akkor felvillanyozó pesszimizmus is van?
    (csak kérdezem…)

  13. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Engem kertes házból rugdaltak panelba úgyhogy nembiztos, hogy örültem neki. Megint csak egy kis részletet ragadtál ki a válaszomból. Tiszta MSzP-s stílus. Nem unod még?

  14. Szilveszter szerint:

    Nem, Papi, nem unom még! Hogy Te Magad ezt MSzP- stílusnak véled, az valóban a Te megítélésed, vagy akár másé is lehet, nem tudom.
    Nem tudom, hogy mi a sorsod, mi az, hogy rugdaltak, pláne a sjátodból, ami kertes volt, és most panel.

  15. baniko21 szerint:

    Szilveszter!
    Valószinű azért nem tudod, mert akkor még vidéken éltél. A kisajátitá-
    sok miatt, sok csepeli került akkor a kertes házból panelbe. Nem örül-
    tek neki, de tenni sem tudtak ellene. Kár Neked ezt gúnyosan megitél-
    ni, nem mindenki olyan ügyes, mint Te. A sorsok különbözőek, de nem
    mindenki gyomra veszi be, hogy a mai világban milyen módon lehet
    valakiből, valaki. Ne vedd sértésnek amit a Papi ír. Neki, nekem és még
    jó sok csepelinek a Ti politikátok, az élethez való hozzáállásotok, szoci-
    ális” érzékenységetek”, a kerületért való kiállásotok, nem elfogadható.

  16. Szilveszter szerint:

    Rendben Banikó!
    Én nyitott vagyok mindenre, és egy cseppet sem veszem sértésnek, amit Papi, Te, vagy mások írnak. Nem baj, ha kiderül, hogy mi az ami nem jó, mert akkor lehet tudni, hogy 2010 után mit kell másképp csinálnunk.
    De abban egyezzünk meg, hogy csak bizonyos mértékben lehet többségében jót tenni a lakosságnak. Minden bizonnyal mindíg vannak olyanok, akiknek nem jó valami. Olyan ez, mint amikor a gyermeked beviszed egy játékboltba. Mindent szeretne, de Te nem tudsz mindent megvenni, amit szeretne. Ha 100 gyereket viszel be egy játék nagykereskedésbe, akkor pláne ez a helyzet.
    A mostani képviselők is bőven tudják, hogy jól felszerelt iskolákra van szükség, kellő ferőhelyű bölcsődékre, óvodákra van szükség. A fiataloknak lakás kell, a lakosságnak utakra, csatornákra, szilárd burkolatú utara van szüksége. Meg kerékpárutakra. Megfizethető szolgáltatásokra, és közmű szolgáltatásokra van szükség. A gyemekeknek biztonságos, modern játszóterek kellenek, a kutyásoknak kutyafuttató. Kellenek a parkok, fák, virágok, a közvilágítás, a közbiztonság. Korszerű, pontos, modern, megfizethető tömegközlekedés is kell, az elesetteknek segély, a rászorulóknak támogatás, a vállalkozáshoz támogatás kell. Kell még a fiataloknak munkahely, a vállalkozásoknak piac. Megfizethető élelmiszer árak, elérhető árban kell bútor, műszaki cikk, mindenre elegendő fizetés kell. Utazásra, művelődésre, szórakozásra, nyaralásra, sielésre, rekreációra van szükség.
    Remélem, hogy nem sok mindent hagytam ki. De ha ez mind-mind egyszerre nem lehetséges, és csak ebből is egy kicsi, abból is egy kicsi jut, akkor az nem azt jelenti, hogy a képviseletet nem érdekli a lakosság baja, és hogy szociálisan érzéketlen.
    Úgy néz ki, hogy Papi akarata ellenére egy panellakásba került. Nekem úgy tűnik, hogy ez nem tegnap történt.
    Nem tudom Papi, hogy sikerült-e tenned valamit a saját sorsod jobbrafordítása terén? Eladni próbálni a panelt, az árából némi hitellel házat venni a környéken. Kerestél-e ingatlanközvetítőket, akik díjmentesen kiközvetítik a lakásod? Biztos vagyok abban, hogy vagy annyira intelligens, és talpraesett, hogy teszel azért, hogy jobb legyen az életed, és nem a kollektív sajnálkozásra vársz. Hogy majd jön valaki, és megoldja a problémád. A közösség, aminek a tagja vagy – lehet az politikai közösség, civil szervezet, munkahely, lakókörnyezet- akkor tud segíteni, ha jelzed a szükségletetd, és teszel is érte annyit, amennyi Tőled telik. Mert beszél, aki keres!
    És még egy apróság: SOHA NE ADD FEL!!

  17. jani szerint:

    T. Szilveszter !
    Az elöbb azt írtad hogy az emberek hitelt vesznek fel erre arra, aztán eladósodnak, akkor miért ajánlod Papinak, hogy hitellel és az eladott panel árából vegyen kertes házat ! Lehet hogy ha korábban igy tett volna most élvezhetné az “áldásos csőd minden örömét “.
    Én ingyenes ingatlan közvetítővel még nem találkoztam. Pedig lett volna rá szükségem mikor anyám halála után értékesíteni akartuk a az örökségben ránk maradt lakást.
    Általában 1- 5 %-ot kértek volna az eladási árból, ha hozzájön még az örökösédési illeték, egyéb költség, adó szinte, nem maradt volna semmi !
    Azt már mindenki megtanulta ebben az országban – a rendszerváltás óta-, hogy csak magára számíthat, ha valami gondot meg akar oldani! Ezt gondolom te sem vitatod.
    Hol vannak a segitő munkahelyek/ egyáltalán van e munkája a bajba jutottnak /, a civil szervezetek, a segitő közösségek ??Ma ilyet ne nagyon keress.!!
    Szépen hangzanak a javaslataid csak nem életszerűek, és nagyon általános a javaslatod.!
    Megfizethető árak mellé, miért nem irod oda , hogy ehhez tisztességes fizetés kell. Nekem nem mgyarázat az hogy valami ára azért annyi , amennyi mert EU.-országban is annyi !!
    Majd ha rendezik a tiszteséges fizetéseket akkor talán elfogadom ezt !!
    Hidd el az ember ha bajban van mindent megtesz azért , hogy kilábaljon belőle ,mert tisztában van azzal, hogy neki senki nem segít, még az sem akinek ez hivatali kötelessége lenne.
    Sok hivatali ember – tisztelet a kivételnek- személyes sértésnek veszi ha hozzá fordul valaki, és úgy is foglalkozik az üggyel !!

  18. baniko21 szerint:

    Szilveszter!
    Olyan kapukat döngetsz, ami 20 évvel ezelöttig nyitva volt az emberek
    elött. Voltak munkahelyek, nem ajánlották, hogy ha nem tetszik az itteni
    “kánaán” el lehet menni. Voltak jól felszrelt óvodák, bölcsödék, iskolák.
    Nem tudom véletlenül kik is árusitották ki, mondván, hogy nincs rá szük-
    ség? Amikor még teljes volt a foglalkoztatás, sokkal több gyerek volt,
    csodálatosképpen mindenki el tudta a gyermekét helyezni, hogy dolgoz-
    ni tudjon. Az a bizonyos lóeffektus, amit már emlitettél itt is bejött.
    Túl sok óvoda-bölcsöde épülete került elherdálásra. Nem felmérés alap-
    ján történt a pocsékolás, csak úgy, ahogy vitték. Ha a 20 év óta bennün-
    ket vezető vezetőknek nem a saját zsebe, hanem a nép sorsa lett volna
    az első, akkor nem itt tartanánk. Erre mondta mindég a nagyapám: kis-
    lányom nem ilyen lovat akartunk. Nem is taglalom ezt tovább, mert sze-
    rintem az mindent elmond, hogy szeretett rendszerváltó uraméknak mi
    volt a legfontosabb első ténykedése? A Magyar Népi Demokratikus Köz-
    társaság nevéből rögtön törölték a “népit’, gondolván úgysem sok bele-
    szólásuk van az ország sorsának menetébe, akkor meg minek?
    Miskára térve. Nem hiszem, hogy a sültgalambot várta volna, hogy visz-
    sza cserélje a panelt családi házra, csakhogy közben jött 1990. Tudod
    az átlagember nem volt felkészülve, nem volt a lepedők között a milliók.
    Becsületes munkából csak meg lehetett élni, de senki nem volt milliomos.
    Most sokan keresik azt a becsületes munkát, de sajnos nemigen találják.

  19. Papi szerint:

    Szilveszter! Csak az a probléma a beírásoddal, nagyon kicsi rétegnek jó amit ti csináltok. Itt most nincs szó sem bőrszínről sem vallásról csak arról, hogy az MSzP-n belül egy nagyon kicsi szűk rétegecskének jó és az összes többinek nem. Azt, hogy te hova tartozol melyik réteghez azt neked kell tudnod.

  20. Papi szerint:

    Szilveszter!
    A Ti antiszociális pártotok sikeresen megemelte még a lakásvásárlási kölcsön 3%-os kamatát. Köszönöm de inkább nem veszek fel kölcsönt mert a Ti kormányotokban még annyi becsület és szociális érzék sincs mint a rablógyilkosban aki ép elvágja az áldozata torkát.

  21. Szilveszter szerint:

    Ne izéljetek már velem. Néha valóban arra gondolok hogy csak cinkeltek.
    Vagy valóban mi vagyunk a “Balsors, akit régen tép”? Valóban nincs semmi esély? Kész? Vége? Mi vagyunk az a nép, akinek a sorsát mindíg valakik irányítják? Tehetelen süket idióta, béna népek vagyunk? EGY TÚRÓT!
    Álljatok már meg, fujjátok ki az orrotokat, töröljétek le a könnyeiteket, és rázzátok meg Magatokat! Ne más hibást keressünk már mindíg, hogy ki a hibás a saját sorsunkért! Mi az oka annak, hogy Nálatok sosem kel fel a nap, sosincs remény arra, hogy kedvező irányba forduljon a sors!
    Jani azt írja, hogy az emberek megtanulták, hogy csak magukra számíthatnak, mert senki nem segít. Mit tesztek magatokért? Várjátok, hogy valaki segít Rajtatok?
    “Hidd el az ember ha bajban van mindent megtesz azért , hogy kilábaljon belőle ,mert tisztában van azzal, hogy neki senki nem segít, még az sem akinek ez hivatali kötelessége lenne.” írja Jani! Mégis milyen hivalal?
    Sok olyan eset van, amikor valamelyi hivatalhoz kell fordulni, ezt jól tudom. Azt is nagyon jól tudom, hogy mennyire sokninden múlik az ablak másik oldalán! De akkor jusson már az eszünkbe, hogy netán az ablak másik oldalán éppen ugyanolyan búvalb.szott ember ül, mint amilyenek mi vagyunk. Akkor mit lehet várni ilyen esetben. Tengersok dolgot lehet elintézni egy-egy mosollyal. Ha bementél egy hivatalba, hányszor kérdezted, hogy jól van-e? Hányszor mondtad, hogy megérted, hogy túlterhelt, és megköszönöd, hogy fárad az ügyedben? Fogadjunk, hogy egyszersem! Mert Le..arod ugye? Hát jó. Akkor egy kicsit sem kell csodálkozni semmin.
    Olyan nagyszerű morogni valami messzi magas homályos valakikre, akik szemetek, lopnak, és becsapnak! Ők a hibásak mindenért ugye? Aha. Hidd ezt, és csodálkozz, hogy elmegy az életed csupa duzzogással, és sikertelenséggel.
    Kedves Papi! A szűk rétegecskéről csak annyit, hogy amióta világ a világ ez mindíg így volt. A Kádárrendszerben, a Fidesz 4 éve alatt, és most is. És mindíg így is lesz, ebben ne kételkedj.
    Fentebbi bejegyzésemkor felsoroltam, hogy mi az, ami kell. Igen Banikó, 20 évvel ezelőtt 40 évig szovjet kölcsönből jutott mindenre. 90 óta a megszűnt állami gondoskodás helyett az emberek maguk pótolják azokat, amit nem kapnak meg. Csak ezt már saját hitelükből. Meg is van az eredménye.
    Kedves Jani!
    Írtam a felsorolásomban a mindenre elegendő fizetést is! Nos, hogy csak magára számíthat az ember, azt kétlem. Abban kell magára számítania, hogy megtalálja a megfelelő lehetőséget. Ha felemeli a popsiját bárki, akkor talál olyan szervezetet, még akár hivatalt is, aki segít. Attól függ, hogy miről van szó. De mindíg van megoldás.
    Hogy én melyik réteghez tartozom Papi? Ahhoz a réteghez tartozom, amelyiknek van mit enni, van hol lakni, van hol dolgozni. Ahhoz a réteghez tartozom, amelynél vannak sokkal szegényebbek, és sokkal gazdagabbak. Magadra ismertél? Szerintem Te is ehhez a réteghez tartozol. Jé! Akkor mi egy réteghez tartozunk!!! Juhééééé! 🙂

  22. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Valóban egy réteghez tartozunk nem is ez a baj. A baj ott kezdődik, hogy a kormányod és az antiszociális “bal” oldali pártod még ennél is lejjebb akar nyomni. Szokásodhoz híven megint másról beszélsz mint amiről kellene. Nem vagyunk elkeseredve csak dühösek vagyunk és ez nagy különbség. Megint csak gyanúsítasz (Fideszt) mert a Te kormányod és ez a tolvaj banda azt csinálja amit csinál. Tudod azért arról írni, hogy Mi kaptunk szovjet kölcsönt….. hát…. nem tudom ezt a szamárságot honnét vetted de talán megkérdezhetnéd Horn Gyulát (látod nem pufajkást írtam), akkor miféle magyar kölcsön tűnt el Szovjetunió felé. Na ennyit a szovjet kölcsönről. Ja igen csak, hogy tud az oroszok fel ajánlották a 4.es Metró megépítését a kölcsön fejében. Demszkynek ez nem tetszett.

Itt lehet hozzászólni !