Hollywoodi szuperprodukciók, Bajnokok Ligája himnusz – Egy nagyszerű zenész Csepelről

2022. május 19.

Csepel.hu

Tóth László (Lecsó) trombitaművész több mint húsz éve a Nemzeti Filharmonikusok tagja a klasszikus és kortárs művek mellett olyan szuperprodukciók felvételeiben működött közre, mint az Amerika Kapitány, a nagysikerű dél-koreai sorozat a Squid Game vagy a Star Trek, de a focirajongók által oly jól ismer Bajnokok Ligájának himnuszában is játszott. Pályájáról, az előtte álló feladatokról beszélgettünk és persze arról is, hogy érzi magát újdonsült csepeliként.

László zenei érdeklődése, tehetsége már korán megmutatkozott. Hároméves korában, a várban sétált a szüleivel, amikor meghallott egy fúvós zenekart, a trombita teljesen elvarázsolta, magával ragadta. Hatévesen került zeneiskolába, majd jött a konzervatórium, utána a főiskola. Bár a zenei pálya felé vezető út jól kikövezettnek tűnt, mégis sok nehézség, probléma szegélyezte. „Minden amellett szólt, hogy befejezzem a zenélést. Gyerekfejjel két komoly műtéten estem át, hogy trombitálhassak, de ezt nem éreztem áldozatnak, tehernek. Egyértelmű volt, hogy ez az én utam.” Folytatás »

Rajzok, festmények, plasztikák gyermekkézből

2022. május 19.

Csepel.hu

Lovagok és várkisasszonyok tematikájú gyermekalkotások láthatók az Égigérő – Ég Ígérő Gyermekgalériában május 18-tól. A Nagy Imre Általános Iskola és a Csepeli Fasang Árpád AMI Szín-Pad-Kép Tagintézménye közös kiállításán a gyermekgaléria által meghirdetett képzőművészeti pályázatra beérkezett legszebb alkotások tekinthetők meg.

A tárlatmegnyitón Fodor Annamária intézményvezető és Körömi Gábor tagintézmény-vezető köszöntötték az érdeklődőket. Folytatás »

Ökölvívó gála Csepelen

2022. május 19.

Csepel.hu

Ökölvívó kupa kezdődött el tegnap Csepelen. Május 18-án délután 15.00 órakor Borbély Lénárd polgármester megnyitotta a 2022. évi Utánpótlás Magyar Kupát a Laurencz László Sportcsarnokban.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség, a Csepeli Szabadidő SE, a Csepeli Boksz Klub és a csepeli önkormányzat által szervezett sportesemény egészen május 21-ig tart. Folytatás »

“Kis lépés a csepelieknek” – Németh Szilárd kisebbre vonta a kordont

2022. május 18.

Csepel.info

Évekig tiltotta, most hirtelen szeretettel várja a csepelieket – de csak a kondiparkba. A KIMBA többi részét gondosan lekordonozta Németh Szilárd

Ha nem is tért vissza az emberek közé, mint ahogy azt korábbi alpolgármestere, Ábel Attila kérte, azért kisebbre vonta a csepeli birkózócsarnok körüli kordont Németh Szilárd – értesült a Csepel.info. A csarnok alsó szintje a Csepeli Birkózó Clubot illetné, ám őket továbbra sem engedte be a birkózószövetség elnöke a nekik épült épületrészbe.

“Hatalmas ugrás volt ez neked Szilárd, de csak kis lépés a csepelieknek. Talán, ha beengednéd az otthonukba a csepeli birkózókat… az már komolyabb lenne. A kordont meg szereltesd le: kitől véded azt, ami a csepelieknek készült a csepeliek pénzén?” – kérdezte Németh Szilárdtól Csepel alpolgármestere az után, hogy – a nyilvánosság hatására – Németh végre elérhetővé tette a 10 millió forintból épült szabadtéri kondiparkot. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere május 11-én hivatalos levélben kérte Németh Szilárdot arra, hogy bontsa le a kordont. Ez utóbbi még szintén nem történt még meg. Folytatás »

Szép magyar beszéd: Kazinczy-érmes lett Bagi István

2022. május 18.

Csepel.hu

A Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd országos döntőjében Kazinczy-érmes lett Bagi István, a Weiss Manfréd Technikum és Szakközépiskola 10. osztályos tanulója. Felkészítő tanára Keppel Gyula.

Péchy Blanka színművésznő alapítványa 1960-ban indította el a Szép Magyar Beszéd versenyt, amelyet minden évben megrendeznek a középfokú tanintézmények diákjai számra. Folytatás »

Hamarosan nyit a strand

2022. május 18.

csepel.hu

Május 22-én, vasárnap nyit a Csepeli Strandfürdő. A tervek szerint az úszás, az aktív kikapcsolódás mellett új programok is várják a látogatókat. A nyitásról Kovács Lajost, a Csepeli Strandfürdő új vezetőjét kérdeztük. Folytatás »

Nyári táborok a kerületben

2022. május 18.

csepel.hu

Hamarosan itt a nyári szünet, a kikapcsolódás és persze a táborozások ideje. A csepeli gyerekek sokféle lehetőség közül válogathatnak. Ezek közül jó néhány a csepeli önkormányzat jóvoltából ingyenes lesz a résztvevőknek: erre pályázati pénzből van lehetőség. A paletta igen színes: sport-, művészeti, helytörténeti és kézművestábor is megtalálható a kínálatban. A Csepeli Városkép Kft. idén ötféle ingyenes napközis tábort szervez, melyekre főként a 6–12 éves korosztályt várják. A programokról a művelődési házak vezetőit, illetve a szervezőket kérdeztük.

Folytatás »

Polgármester: le kell bontani a KIMBA melletti kordont

2022. május 17.

Csepel.info

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere hivatalos levélben szólította fel a Németh Szilárd országgyűlési képviselőhöz kötődő Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítványt (KIMBA) az épület köré húzott kordon lebontására. Erre nyolc napja van az alapítványnak. Ha ez nem történik meg, az önkormányzat jogi lépéseket tesz – értesült a Csepel.info.

A polgármester szerint a KIMBA önkényesen felállított kordonjával nem csak tulajdont és törvényt sértenek, de a csepelieknek épült fitnesz parkot is elérhetetlenné tették. Utóbbit három éve tízmillió forintból hozták létre a csarnok mellett, de a kordon miatt elérhetetlen. A kondiparkot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács pénzéből építették, a szervezet elnöke, Hatala József pedig az átadáskor úgy fogalmazott: „a most átadott területet nem csupán a birkózók használhatják majd, hanem bárki eltöltheti ott hasznosan a szabadidejét.” A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács azért segít ilyen kondiparkok építésében, mert a sport értelmes, hasznos és egészséges időtöltést nyújt a fiataloknak. Folytatás »

Ötvenéves jubileumát ünnepli a Szivárvány Tagóvoda

2022. május 17.

Csepel.hu

Ötvenedik születésnapját ünnepelte május 16-án a Szivárvány Tagóvoda. Az intézményt a Csepel – Vas és Fémművek építtette a gyárban dolgozó családok gyermekeinek ellátására 1972-ben.

A jubileumi ünnepségen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila alpolgármester, Hirholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője, Szűcsné Gál Etelka intézményvezető-helyettes, Kohári Márta SNI ellátásért felelős intézményvezető-helyettes, Szántó Tiborné szakmai tanácsadó és Hermanné Laboncz Etelka koordinációs tanácsadó. Folytatás »

Orbán Viktor: Nehéz körülmények között is vállalom, hogy Magyarország előre fog menni

2022. május 16.

Magyarnemzet.hu

Orbán Viktort ötödszörre választották meg miniszterelnöknek. Fotó: Kurucz Árpád

133 igen szavazattal, 27 nem ellenében, tartózkodás nélkül Orbán Viktort Magyarország miniszterelnökének megválasztották – jelentette be a ma délutáni titkos szavazás után Kövér László házelnök.

A kormányfő ezután letette esküjét, megfogadta, hogy miniszterelnöki tisztségét a jövőben is a magyar nemzet javára gyakorolja.  Folytatás »