csepel.hu
csepel.hu
Csepel.hu
A borongós idő ellenére sokan látogattak ki az idei csepeli gyermeknapra, ahol mesés élmények, izgalmas játékok, színpadi programok várták a gyerekeket.
A nagyszabású családi rendezvénynek a Puli sétány adott otthont, a programon több száz család vett részt. (tovább…)
Csepel.hu
Több száz gyerek és az őket kísérő felnőtt látogatott el a csepeli tűzoltóság Katona József utcai laktanyájába május 29-én, ahol a tűzoltók megtartották a hagyományos gyermeknapot. Az elmúlt két évben ez elmaradt a járvány miatt, éppen ezért most a szokásosnál is nagyobb volt az érdeklődés. Az érkezőket öt turnusban, óránként engedték be a laktanyába.
A vendégeket Pistai Ferenc tűzoltó őrnagy, a csepeli tűzoltóság megbízott parancsnoka fogadta. (tovább…)
Csepel.hu
A Csepel Utánpótlás Sportegyesület szervezésében Családi Sportnapot tartottak az egyesület Hollandi úti sporttelepén.
Révész Dániel, a Csepel Utánpótlás Sportegyesület elnöke elmondta, az ovis Bozsik-program keretében tartott rendezvény célja az volt, hogy a szülők is betekintést nyerhessenek az egyesület munkájába, megismerkedjenek az edzőkkel és lássák a gyermekeikben rejlő tehetséget.
– A Magyar Labdarúgó Szövetség előírása, hogy az Ovi-foci programban részt vevő egyesületeknek tavasszal négy olyan rendezvényt kell szervezniük, ahol az óvodások együtt focizhatnak. Az ezt megelőzőeket hétköznap tartottuk, kétszer a Laurencz László Sportcsarnokban, a harmadikat pedig már a Hollandi úti sporttelepen, de ott a szülők csak mint nézők vehettek részt. Ezért döntöttünk úgy, hogy negyedik alkalommal hétvégére tesszük az eseményt, hogy több szülő is el tudjon jönni az eseményre. (tovább…)
Csepel.hu
A Csepel Utánpótlás Sportegyesület családi sportnapot tart holnap, ahol sorversenyek, játékos sportvetélkedők, ügyességi játékok várják a csepeli óvodáskorú gyermekeket a Hollandi út 18 számnál.
Részletek a plakáton! (tovább…)
Csepel.hu
Számos programmal és több helyszínen várjuk Önöket június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján.
Jöjjenek el minél többen! (tovább…)
Csepel.hu
A Csepeli Ritmikus Gimnasztika Klub máris sikerként könyveli el a szombati családi sportnapot, mivel az elmúlt napokban jó néhány fiatal lány jelentkezett a klubba sportolni. A ritmikus gimnasztika látványos, vonzó sportág, szép mozgásra tanítja meg a lányokat. Csepelen jó a közösség, családias a hangulat.
Több évtizedes múltra tekint vissza a klub, amelynek vezetőedzője Kiss Kata, tizenötszörös magyar bajnok. (tovább…)
Csepel.hu
Csepelen, a Laurencz László Sportcsarnokban rendezték meg az utánpótláskorú ökölvívók Magyar Kupáját, amelyen megjelent Gedó György (73), a Magyar Ökölvívó Szövetség szakfelügyelője is. Gedó György a magyar ökölvívás nagy legendája, az 1972-es müncheni olimpia bajnoka, és még kétszeres Európa-bajnok, s bár nem a Csepelben, hanem a Vasasban versenyzett, gyakran megfordult a kerületünkben, s ha most megint itt volt, nem szalaszthattuk el a lehetőséget, hogy váltsunk vele néhány szót.
A viadalt a Magyar Ökölvívó Szakszövetség, a Csepeli Szabadidő SE, a Csepeli Boksz Klub és a csepeli önkormányzat szervezte Borbély Lénárd polgármester fővédnökségével. (tovább…)