‘Gazdaság’ kategória archívum

Az idén 60 éves Csepel Autógyárra emlékeznek Szigethalmon

2009. szeptember 10. csütörtök

Lakihegy Rádió

retro1

Fotók: Ábel Attila

A hatvanadik születésnapját ünnepelné – ha még létezne – a Csepel Autógyár. Kleineizel Ilona Múzeumpedagógus a Szigethalmi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője elmondta, hogy a kerek évforduló alkalmából nyílik kiállítás, a hajdanán 11 000 embert foglalkoztató gyár tárgyaiból, fényképes emlékeiből, és egyéb relikviákból.

A Szigetszentmiklóson épült üzem eredetileg a Weiss Manfréd Gyár (Csepel Művek elődje) repülőgépgyárának épült. Gyártottak is egy kis ideig repülőket, de aztán a fő profil az autógyártás lett, ami egészen a 80-as évekig kitartott. (tovább…)

További megszorításokkal sújtják a rászorultakat

2009. szeptember 9. szerda

Hír TV

Jövőre szűkítik a gáz- és távhőtámogatásra jogosultak körét és csökken a kompenzáció mértéke is – az egyik kormányközeli lap információi szerint. Jövőre 30 milliárd forintot fordítanának támogatásokra, amit a Robin Hood-adóból fedeznének.

A kormány további megszorításokkal sújtja a rászorultakat. Az idei 80 milliárd forintos keretösszeg helyett jövőre 30 milliárdot fordít a kabinet támogatásokra. Az összeget nem a költségvetésből, hanem a Robin Hood-adóból, vagyis az energiaszektor különadójából fedeznék. (tovább…)

Demszkynek újabb hitel kellene a hatalmas adósság mellé?

2009. szeptember 9. szerda

Magyar Nemzet, VG.hu, Népszabadság

Újabb metrószámla – ezúttal az új szerelvények lettek drágábbak

Hagyó és Demszky

Bedöntötték a várost a rossz döntések (és a haverok)

Összesen csaknem 17,5 milliárd forint értékű hitelszerződéssel növelné a már így is hatalmas budapesti adósságállományt Demszky Gábor – tudta meg a Magyar Nemzet.

A fővárosi önkormányzat július elején hirdette meg azt a közbeszerzési eljárást, amelyben a kilenc hitelkeret egy részét általános beruházási célokra, másik részét pedig különböző pályázatokhoz szükséges önrész biztosítására írták ki – írja a lap. (tovább…)

Súlyos örökség vár egy Fidesz-kormányra

2009. szeptember 8. kedd

MTI, Fidesz.hu

Navracsics Tibor szerint egy esetleges Fidesz-kormány súlyos örökséget vesz majd át a jelenlegi kabinettől. A Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott interjúban nem zárta ki, hogy az MSZP esetleg támogat majd fideszes javaslatokat az önkormányzatokat érintő költségvetési kérdésekben. Elismerte, a Fidesz arra készül, hogy egyfajta “cserét” hajtson végre az államigazgatásban.

Navracsics Tibor elmondta, hogy a Fidesz-frakció nem készít alternatív költségvetést, annak ugyanis nincs értelme, hiszen úgyis leszavaznák a parlamentben. Közölte, a büdzsével kapcsolatban az eddigiekhez hasonló politikát folytatnak majd: a számukra fontos területekhez módosító indítványokat nyújtanak be. Megjegyezte, hogy ezek sorsa valószínűleg ugyanaz lesz, mint korábban, azaz ezeket is leszavazzák. (tovább…)

Számvevőszék: nem érvényesítette a fogyasztók érdekeit a főváros

2009. szeptember 7. hétfő

Népszabadság

Több szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék a fővárosban: a Városháza a vizsgálat szerint nem járt el kellő gondossággal a hatósági díjak megállapításakor.

A Fővárosi Önkormányzat nem járt el megfelelő gondossággal a távhőszolgáltatás, a vízszolgáltatás, a szennyvízelvezetés, a szilárd- és folyékonyhulladék-kezelés, a kegyeleti közszolgáltatások és a kéményseprő-ipari közszolgáltatások hatóságai díjainak megállapításánál – olvasható az Állami Számvevőszék vizsgálatából, amelynek összefoglalóját pénteken juttatta el az ÁSZ az MTI-hez. (tovább…)

Nem szereti az EU, ha lopják a pénzét

2009. szeptember 6. vasárnap

Egyre több pénzt kér vissza az unió

Fn.hu

http://csepel.info/wp-content/uploads/csepeli_szennyviztisztito_epitese200811212.jpg

A csepeli szennyvíztisztító: nem tanulnak a hibákból.

A csepeli szennyvíztisztító és a 4-es metró után Brüsszel újabb hazai nagyberuházás közbeszerzési pályáztatását kifogásolja, így az M7-es autópálya már átadott szakasza valószínűleg elesik az uniós támogatástól.

Két projekt vizsgálatára kért fel független auditorokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2008 és 2009 fordulóján: az egyik a 4-es metró, a másik az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszának a dokumentációja volt. Mindkét beruházás esetében a szakértői csapat azt állapította meg, hogy közbeszerzési szabálytalanság miatt bizonyos támogatási igényeket visszadobhat az Európai Unió, ezért kedvezőbb, ha az érintett szerződési értékekre nem is kérünk támogatást. A vizsgálat 2009 elejére befejeződött, ám megállapításai akkor nem kaptak nyilvánosságot. (tovább…)

Kevés lehet a 30 milliárd a BKV-nak

2009. szeptember 3. csütörtök

Visszahívják a BKV igazgatóságát

Origo

Trolitolás a BKV-nál

A pénz elszállt, a gondok maradtak

Nehéz helyzetben van a BKV, ezért talán még az újabb 30 milliárdos hitel sem húzná ki a bajból – erre utalt a közlekedési vállalat egyik felügyelőbizottsági ülésén Kocsis István, a BKV vezérigazgatója és Székely Gábor, a felügyelőbizottság elnöke. A BKV állítja, 30 milliárd plusz elég lesz a jövő év végéig.

“A munkára szeretnék koncentrálni, hiszen a BKV előtt nagyon nehéz feladatok vannak. (…) A tulajdonost többször tájékoztattam róla, hogy körülbelül 30 milliárd forintra van szükségünk ahhoz, hogy jövő év decemberéig elvezessük a BKV szekerét” – így festette le a fővárosi közlekedési vállalat helyzetét Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a cég felügyelőbizottságának (fb) július 27-i ülésén. (tovább…)

Segélyből él az összes cigány?

2009. szeptember 2. szerda

Index

„Sok milliárd forint segély megy el a cigányokra az adófizetők pénzéből, a romák az államon élősködnek” – hangzanak közkeletű nézetek. Mennyi pénz valójában az a sok milliárd, és mire kapják a romák? Sorozatunkban a cigányokkal kapcsolatos állításoknak nézünk utána. Az első részében körüljártuk, ki a cigány, most a segélyezést, támogatásokat vizsgáljuk meg.

Állítás: A cigányok a nem cigányoktól veszik el az állam pénzét.
Válasz: Szinte alig akad a cigányoknak cigányságukért járó állami támogatás. A magyar állam pedig szociális alapon segít, és a hátrányos helyzetűek között sok a roma.

A cigányok a nem cigányokhoz hasonlóan valóban kapnak az államtól pénzt, de kevés az olyan támogatás, ami cigányságukért jár. A kilencvenes évek vége óta az állam a hazai cigányság ügyét nem kisebbségi, hanem szociális kérdésként kezeli. Többek között azért is, mert – ahogy arról korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk –, Magyarország színvak, nálunk hivatalosan azt is bonyolult megállapítani, hogy egyáltalán ki a cigány. A magyarországi romák nagy részének helyzetét és azzal a nem cigányokkal való feszült viszonyt gazdasági, állami beavatkozással lehet javítani. Ahhoz pedig pénz kell. (tovább…)

Az adót növeli a családi pótlék

2009. szeptember 2. szerda

TV2, Tények

Szeptember 1-jétől beszámítják az adóalapba a családi pótlékot. Vagyis, bár maga a pótlék nem adózik, a család több adót fizet.

Kiszámoltuk, egy család emiatt, akár két havi családi pótlékkal is kevesebbet kaphat egy évben. Ráadásul, ha nem szólnak a munkáltatónak, hogy mennyi családi pótlékot kapnak, még 200 ezer forint büntetést is fizethetnek az APEH-nek. (tovább…)

Hol szorít meg a kormány 2010-ben?

2009. szeptember 2. szerda

Hírszerző

Csapataik sarcban állnak

A 2010-es büdzsé mintegy 1000 milliárddal csökkenti az állami kiadásokat a tavalyi költségvetéshez képest, ugyanis idén és jövőre jóval kevesebb lesz az állam bevétele.

A kiadáscsökkentés egyik része a tárcák, a közösségi közlekedés és az önkormányzatok megszorításából jön össze, a másik felét pedig az idei megszorítások továbbgörgetése adja. A nagy MÁV-reform is elmarad, a jövő évi cél a párhuzamosságok megszüntetése. (tovább…)