Számvevőszék: nem érvényesítette a fogyasztók érdekeit a főváros

Népszabadság

Több szabálytalanságot tárt fel az Állami Számvevőszék a fővárosban: a Városháza a vizsgálat szerint nem járt el kellő gondossággal a hatósági díjak megállapításakor.

A Fővárosi Önkormányzat nem járt el megfelelő gondossággal a távhőszolgáltatás, a vízszolgáltatás, a szennyvízelvezetés, a szilárd- és folyékonyhulladék-kezelés, a kegyeleti közszolgáltatások és a kéményseprő-ipari közszolgáltatások hatóságai díjainak megállapításánál – olvasható az Állami Számvevőszék vizsgálatából, amelynek összefoglalóját pénteken juttatta el az ÁSZ az MTI-hez.

Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ javasolta a főpolgármesternek többek között díjkoncepció készítését, a díjhátralékkal rendelkezők támogatási rendszerének átalakítását. A számvevőszék javasolta emellett, hogy a tervezett fejlesztések fedezetéül a fejlesztési hányad helyett a nyereséget (illetve egyéb forrásokat) alkalmazzák, és azt, hogy egészítsék ki a vízdíjjal összefüggésben a szindikátusi és menedzsment szerződést, a csatornahasználati díjjal kapcsolatban a részvényesi szerződést, illetve a közüzemi közszolgáltatási szerződés.

A számvevőszék szerint a Fővárosi Önkormányzatnak mint árhatóságnak nem volt díjkoncepciója, ennek hiányában pedig nem határozta meg a közszolgáltatások hatóságidíj-képzésének általános, valamint az egyes közszolgáltatásokra vonatkozó közép- és hosszú távon érvényesítendő elveit.

A vízdíj vonatkozásában a szindikátusi és menedzsmentszerződés, a csatornahasználati díj esetében a részvényesi szerződés, illetve a közüzemi szolgáltatási szerződés nem tartalmazta a díjképlet alapjául szolgáló adatok időszakos felülvizsgálatának a kötelezettségét.

A számvevőszék megállapította: a Fővárosi Önkormányzat a közszolgáltatás ellátására kötött szerződésekben, együttműködési megállapodásban nem adott útmutatást a közszolgáltató társaságoknak az önköltség-számítás kialakításához.

A hatósági díjak a vízszolgáltatás, a szennyvízelvezetés, a szilárdhulladék-kezelés, a kegyeleti közszolgáltatások közül a szórás, a sírásás, valamint a ravatalozás esetében fedezetet nyújtottak a közszolgáltatások ráfordításaira. Ez azonban nem volt megítélhető a távhőszolgáltatás és a kéményseprő-ipari közszolgáltatás esetében, mivel a közszolgáltatás költségeit nem különítették el számvitelileg. A folyékonyhulladék-kezelésnél azért nem tudták megítélni, mert megalapozatlan volt a díjkalkuláció. Emellett 2007-ben a hatósági díj nem nyújtott fedezetet a köztemetők fenntartása, a halotthűtés és a temetőn belüli szállítás költségeire.

Az ÁSZ emlékeztetett rá: a Főtáv Zrt., a Vízművek Zrt., a Csatornázási Művek Zrt., valamint az FKF Zrt. évente a fővárosi közgyűlés által meghatározott összeget fizetett be a magánszemélyek által létrehozott Hálózat Alapítványba. Az alapítvány támogatást nyújt a távhő-, a vízszolgáltatás, a szennyvízelvezetés, valamint a szilárd-hulladékkezelés díjtartozásának kiegyenlítésében, a lakossági fogyasztók fizetőképességének fenntartása érdekében.

A négy közszolgáltató 2007-re összesen 2,012 milliárd forintot, 2008-ra 1,846 milliárd forintot utaltak át az alapítványnak. A közszolgáltatók az alapítványnak befizetendő összeget beépítették a hatósági díjba. Az ÁSZ szerint a Fővárosi Önkormányzat az alapítványnak átutalandó összeg meghatározásakor nem érvényesítette a fogyasztók érdekeit, “mivel a lakossági fogyasztók fizetőképessége fenntartásának teljes terhét – a közszolgáltatók, a Fővárosi Önkormányzat, és a fogyasztók közötti megosztás helyett – a fizető fogyasztókra hárította”.

Nem érvényesítette a fogyasztók érdekeit azáltal sem, hogy “nem tette átláthatóvá a lakossági fogyasztók fizetőképessége fenntartásának áthárított terhét, mivel a közszolgáltatás számláján a közszolgáltató társaságok ennek mértékét nem jelenítették meg, valamint nem ellenőrizhető módon szervezte meg az egyes közszolgáltatók által a Hálózat Alapítvány részére átutalt összegnek az adott közszolgáltatás díjhátralékosai segítésére történő felhasználását”.

Forrás: Népszabadság

7 hozzászólás “Számvevőszék: nem érvényesítette a fogyasztók érdekeit a főváros” bejegyzésre

  1. tibor szerint:

    Feltárta, feltárrta… Na és akkor most mi van? Milyen következményekkel járt a vizsgálat? Valaki ettől vacog a dunyhája alatt?

  2. lolka szerint:

    Azért borzasztó, akármihez nyulunk, de legyen az bármi mindenhol a lenyulás a mutyizás a sikkasztás, a kifosztás, a ribolás, szóval undoritó, és rendkivül felháboritó. Ilyenkor olyan düh tud elkapni, hogy lesem tudom irni. Az áramot is szónélkül megemelik és nagy lelküen kiáll az a bányarém és szétszakadó pofával előadja magát,hogy a dijhátralékosoknak a “krizisalapból” kifizeti a cehhet, mert már van őtmilliárd menjenek a sunyi….ába. De legalább az ÁSZ-nak lenne feljelentő, vagy büntető jogköre…

  3. miska72 szerint:

    Gazemberek vezetik az országot!

  4. Kovács Ernő szerint:

    Gyáva Orbán! Botrány és tüntetés Esztergomban; Orbán szó nélkül lelépett!
    kommentalok.hu

  5. admin szerint:

    Miska, moderáltunk. Kérjük jobban válogasd meg a szavaidat.

  6. miska72 szerint:

    kit kell ezért ………………?
    Most már mindenki tudja a kérdésem. 😉 🙂 🙂 🙂

  7. miska72 szerint:

    Admin, ezek válogatott szavak voltak. 😉
    Úgy látom, szerinted rosszul válogattam.

Itt lehet hozzászólni !