Az adót növeli a családi pótlék

TV2, Tények

Szeptember 1-jétől beszámítják az adóalapba a családi pótlékot. Vagyis, bár maga a pótlék nem adózik, a család több adót fizet.

Kiszámoltuk, egy család emiatt, akár két havi családi pótlékkal is kevesebbet kaphat egy évben. Ráadásul, ha nem szólnak a munkáltatónak, hogy mennyi családi pótlékot kapnak, még 200 ezer forint büntetést is fizethetnek az APEH-nek.

4 gyereke van Mihálffy Eszteréknek. Havonta ezért ők 64 ezer forintot kapnak családi pótlékként. Egy gyerek után ugyanis 12.200 forint a családi pótlék, kettő után 26.600, három és annál több gyereknél 16 000 forint gyerekekként.

Szeptember 1-jétől viszont a családi pótlék, adóalap növelő. A pótlék maga persze továbbra is adómentes. A négygyerekes család példájánál maradva, a törvény szerint a pótlék felét az anya, felét az apa fizetéséhez adják, adóalap növelőként, így többet adóznak. Így míg eddig 127 200 forint volt például az anya nettó fizetése, most csak 121 400 forint lesz. Ezzel évente 69 ezer, ketten együtt viszont 138 ezerrel kapnak kevesebbet. Ami több mint kéthavi családi pótlék. Összesen 1 millió 300 ezer család kap pótlékot, de azt még nem tudják, hogy a változás mennyivel növeli az adóbevételeket.

A munkavállalóknak a munkahelyükön kell szólniuk, hogy mennyi családi pótlék jár nekik havonta. Az APEH oldaláról letölthető egy példa formanyomtatvány, ezt kell kitölteni. Ha valaki viszont valamilyen formában nem jelenti be a járandóság összegét, annak adóbevalláskor egy összegben kell kifizetni a különbözetet, büntetéssel együtt. Azt mondják, elméleti maximumként 200ezer forint bírság szabható ki.

Jövőre viszont változik az adórendszer, így ebben is újabb változások lehetnek.

Forrás: TV2, Tények

8 hozzászólás “Az adót növeli a családi pótlék” bejegyzésre

  1. hugi szerint:

    De ez kiemelkedõen ritka nagy bunkóság!

  2. Jani szerint:

    Ha már ezen akarnak spórolni, akkor spóroljanak úgy rajta, hogy ne járjon mindenkinek alanyi jogon. Hanem csak rászorultsági alapon.

  3. Nagyapó szerint:

    Várom Katka, Lexon, meg Borka-Szász hozzászólását, hogy ez egy igazi baloldali cselekedet. Minden baloldali családos ember örül, akárcsak a többi megszorítás esetében.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Vátesz szerint:

    Megint azok járnak jól, akiknek nincs munkahelyük, felveszik a segílyt, a gyerekpízt, összejön vagy kettőszázezer, van akinek háromszázezer. Az utóbbiaknak a média szerint már szervezik a tanácsadást, mert még háromszázezer forintot sem képesek egy hónapra beosztani.

  5. Lexon szerint:

    Nagyapó: mit keresek én ebben a felsorolásban? Sosem voltam szoci.

  6. Nagyapó szerint:

    Várom Katka, Lexon, meg Borka-Szász hozzászólását, hogy ez egy igazi baloldali cselekedet, és minden baloldali családos ember örül, akárcsak a többi megszorítás esetében.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. lolka szerint:

    Az a lényeg, hogy a milliárdosok milliárdjai háromszorosára növekedett az APEH-szerint…
    Tök felesleges a családipotlék, ha adóban visszaveszi a kormány, sőt majdnem csak többet.

  8. Lexon szerint:

    Nagyapó: mit keresek én ebben a felsorolásban? Sosem voltam szoci…

Itt lehet hozzászólni !