‘Gazdaság’ kategória archívum

Nem háríthatják át a felülvizsgálat költségét a gázszolgáltatók

2013. július 11. csütörtök

Fidesz.hu

A gázellátásról szóló törvényt a parlament őszi első munkanapján úgy kell megváltoztatni, hogy a gázkészülékek, -vezetékek és –csatlakozók műszaki-biztonsági felülvizsgálata ne a fogyasztókat terhelje, hanem a szolgáltatók költsége legyen. Fontos az is, hogy ezt a költséget a szolgáltató nem háríthatja át más fogyasztókra – jelentette ki Németh Szilárd kormánybiztos az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: teljesen zavarosak a tulajdonviszonyok. A gázvezeték a fogyasztó kerítéséig a szolgáltató tulajdona, a következő szakasz az ingatlantulajdonosé, majd a következő, melyben főkapcsoló, mérőóra és nyomásszabályozó van, az ismét a szolgáltatóé, majd ismét a fogyasztóé következik. Mindennek a vizsgálatát eddig kizárólag a fogyasztóra terhelték – hangoztatta a kormánybiztos.

(tovább…)

A felülvizsgálat költségét nem lehet áthárítani a fogyasztókra

2013. július 10. szerda

Fidesz.hu

A kormányrendelet alapján a fejlesztési miniszternek olyan szabályozást kell hoznia, mely arról szól, hogy a gázkészülékek, -vezetékek és -csatlakozók műszaki, biztonsági felülvizsgálatának költségét a gázszolgáltató viselje – jelentette be Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatóján.

A Főgáz 184 fővárosi társasházban, több mint 2500 lakásban elzárta a gázt, mert olyan gázkészülékeket „sejt” ezekben a lakásokban, olyanokról van tudomása, melyek használata nem biztonságos. Német Szilárd emlékeztetett, a kormány június 29-i ülésén foglalkozott a kérdéssel, és feladatokat határozott meg.

(tovább…)

Új városrehabilitációs projekt ad lökést Csepel fejlődésének – sajtóközlemény

2013. július 8. hétfő

Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata immár harmadik nagyszabású városrehabilitációs projektjét kezdi meg. A 2013 tavaszán indult program keretében panelépületek teljes felújítása, zöldterületi fejlesztése és új közösségi tér kialakítása mellett munkaerő-piaci beilleszkedést és iskolai felzárkóztatást elősegítő programok valósulnak meg.

A „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” című KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 azonosító számú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap 100%-os finanszírozásával valósul meg 2013. április 1. és 2015. június 30. között. Összköltsége 1,351 milliárd forint.

(tovább…)

Sólyom lesz az új Malév neve

2013. július 6. szombat

Mno.hu

A Malévet a Gyurcsány-Bajnai kormányok tették tönkre

Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne. Az üzletemberek igényeihez igazodó Malév-utód felpezsdítheti az életet Ferihegyen, a fapadosok kiszorulhatnak az 1-es terminálra.

Hamarosan zászlót bont a régóta várt Malév-utód, az új nemzeti légitársaság. Cégbírósági adatok szerint június 13-tól hatályos a Sólyom Hungarian Airways Kft. változásbejelentése. A cég képviselője Vágó József, aki korábban a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légiközlekedési Igazgatóságának igazgatója volt. A Magyar Nemzet repülőtéri informátorai szerint a Sólyom mögött álló közel-keleti kisebbségi befektetők segítségével már augusztusban megindulhatnak a járatok európai és közel-keleti célállomásokra. (tovább…)

Az Országgyűlés megvédte Magyarországot

2013. július 6. szombat

Fidesz.hu

A magyar Országgyűlés méltó választ adott az Európai Parlamentnek; megvédte Magyarország szuverenitását, és a gazdasági, nagyvállalati érdekekkel szemben megvédte a rezsicsökkentést – szögezte le Rogán Antal pénteki sajtótájékoztatóján az elfogadott határozat kapcsán.

A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról című, a fideszes Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté által kezdeményezett határozati javaslatot 269 igen szavazattal, 6 nem ellenében fogadta el a parlament. A magyar Országgyűlés méltó választ adott az Európai Parlamentnek; megvédte Magyarország szuverenitását, és a gazdasági, nagyvállalati érdekekkel szemben megvédte a rezsicsökkentést  – szögezte le Rogán Antal.

(tovább…)

A kormány folytassa a rezsicsökkentést! – Németh Szilárd napirend előtti felszólalása

2013. július 5. péntek

Csepel.hu

Németh Szilárd (Fidesz) július 5-én az Országgyűlésben kijelentette, a kormány és a Fidesz-KDNP nem enged az Európai Unió üzleti célú nyomásának, nem hagyja csorbítani az ország alapszerződésben garantált jogait, megvédik az ország szuverenitását, és folytatják a rezsicsökkentést.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány kilenc rezsitételt csökkentett, miközben a legnagyobb energiaár-emelkedést a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején sínylették meg az emberek. A szocialisták közüzemi adósságcsapdába kényszerítették a lakosságot – tette hozzá.

(tovább…)

Az EP-ben átléptek egy határt

2013. július 4. csütörtök

Magyarország csökkenti a családok rezsiköltségeit, ami sérti az európai nagyvállalatoknak az érdekeit

Fidesz.hu

„Minden jóérzésű magyar politikust és minden képviselőt arra hívok fel, hogy ne hagyják veszélybe sodorni Magyarországot, hanem tehetségük és lehetőségeik szerint álljanak ki hazánkért és a magyar emberekért” – hangsúlyozta Orbán Viktor a parlamentben napirend előtti felszólalásában, csütörtökön.

A Magyarország érdekeit súlyosan sértő jelentésre a kormány részletes választ készített, melyben tételesen cáfolja a dokumentum valótlan állításait és alaptalan vádjait – jelentette be a miniszterelnök. Mint mondta: a memorandumot eljuttatták Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének és képviselőinek. A Tavares-jelentést 331-en nem szavazták meg, 370-en pedig megszavazták – ismertette, hozzátéve: mint az várható volt, a szocialisták, liberálisok és a zöldek Magyarország ellen, míg az Európai Néppárt elsöprő többsége hazánk mellett szavazott.

(tovább…)

Tízezer közmunkásnak ez volt élete első munkahelye

2013. július 4. csütörtök

MNO

Közmunkások írják alá a jelenléti íveket egy volt TSZ-telep irodájában

A közfoglalkoztatás nem megoldás, hanem egy eszköz, amelynek köszönhetően közösségépítő folyamatok indultak el – fejtette ki Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a kormányzat romapolitikájáról rendezett vitán.

Kovács Zoltán szerint tudomásul kell venni, hogy az országnak számos olyan kistérsége van, ahol egy-két generációs időszakot tekintve sincs nagyon esélye a piaci alapú munkahelyek tömeges létrejöttének. Be kell rendezkedni arra, hogy a közfoglalkoztatás lesz az, amely az egyetlen értelmes elfoglaltságot jelenti az ezeken a településeken élőknek – tette hozzá.

(tovább…)

Németh Szilárd: Listázza egyes munkavállalóit az Elmű

2013. július 3. szerda

Fidesz.hu

A jövőben mentesülnek a fogyasztók a gázkészülékek műszaki biztonsági felülvizsgálatának díja alól – fogalmazott Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatóján. A rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője emellett beszélt arról is, listázza egyes munkavállalóit az ELMŰ, valamint hangsúlyozta, támogatja a közműszolgáltatások számlaképének további egyszerűsítését, központosítását.

A kormány döntésének értelmében a jövőben mentesülnek a fogyasztók a gázkészülékek műszaki biztonsági felülvizsgálatának díja alól – tájékoztatott Németh Szilárd, hozzátéve: ezt a költséget a szolgáltatóknak kell majd viselniük. A rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a Főgáz a múlt héten több mint 2500 budapesti lakásban, 184 lakóépületben beszüntette a gázellátást, arra való hivatkozással, hogy az érintettek nem tartották be a felülvizsgálatot előíró rendeletet. Úgy fogalmazott, a Főgáz szerint „ez a nagy létszám valahogy most csúcsosodott ki”. Ez nyilván a rezsicsökkentés következménye: ha nem lehet a rezsicsökkentés következtében nagyobb pénzt beszedni, akkor valamilyen más módon kell azt megtenni – szögezte le.

(tovább…)

Százéves néni a rezsicsökkentés mellett

2013. július 3. szerda

Fidesz.hu

Andornaktályai otthonában kereste fel Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és Vámosi László polgármester Nagy Józsefnét, aki csatlakozva a rezsicsökkentés védelmében indított akcióhoz kézjegyével látta el az aláírásgyűjtő ívet.

A szép kort megért százesztendős néni – aki egyébként ma is jó egészségnek örvend -, elbeszélgetett látogatóival.

Anna néni 1913 májusában született, két gyermeket nevelt fel. Elmondta, hogy a parlamenti közvetítéseket nem nézi, de a híreket figyelemmel követi.

(tovább…)