Az EP-ben átléptek egy határt

Magyarország csökkenti a családok rezsiköltségeit, ami sérti az európai nagyvállalatoknak az érdekeit

Fidesz.hu

„Minden jóérzésű magyar politikust és minden képviselőt arra hívok fel, hogy ne hagyják veszélybe sodorni Magyarországot, hanem tehetségük és lehetőségeik szerint álljanak ki hazánkért és a magyar emberekért” – hangsúlyozta Orbán Viktor a parlamentben napirend előtti felszólalásában, csütörtökön.

A Magyarország érdekeit súlyosan sértő jelentésre a kormány részletes választ készített, melyben tételesen cáfolja a dokumentum valótlan állításait és alaptalan vádjait – jelentette be a miniszterelnök. Mint mondta: a memorandumot eljuttatták Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének és képviselőinek. A Tavares-jelentést 331-en nem szavazták meg, 370-en pedig megszavazták – ismertette, hozzátéve: mint az várható volt, a szocialisták, liberálisok és a zöldek Magyarország ellen, míg az Európai Néppárt elsöprő többsége hazánk mellett szavazott.

„Nem azért mentem oda, mert azt reméltem, hogy le tudom beszélni az európai baloldalt arról, amit már előre elhatározott. Azért mentem oda, hogy megvédjem a magyar emberek igazát, és hallassam a magyar emberek hangját” – hangsúlyozta a kormányfő.

El is mondtam, ez a jelentés igazságtalan és ellenséges Magyarországgal és a magyar emberekkel szemben – idézte fel, megjegyezve, hogy az elfogadott javaslat figyelmen kívül hagyja az Európai Parlament hatásköreit, és az unió és tagállamok közötti jogi egyensúlyokat, az alapszerződéssel szemben önkényesen állapít meg kötelező kritériumokat, vezet be új eljárásokat, és „kreál” új intézményeket, amivel csorbítaná egy tagállam szuverenitását. Ez egész Európára, az unió jövőjére veszélyt jelent – szögezte le Orbán Viktor.

Veszélyes útra tévedtek az EU bürokratái és képviselői

A kormányfő emlékeztetett arra is, hogy jó ideje tapasztalhatjuk, hogy az EU hazánkkal igazságtalan, kettős mércét alkalmaz és visszaél hatalmával a viták során. Ennek kapcsán kiemelte, hogy ezzel az eljárással az unió átlépett egy olyan határt, amire eddig nem volt példa. Kifejtette: „az EP semmibe vette az unió alapszerződését”, amivel az EU bürokratái és parlamenti képviselői „veszélyes útra tévedtek”. A hazánk elleni visszaélések mögött valójában üzleti lobbi érdekek húzódnak meg – hívta fel a figyelmet.

Egyúttal kijelentette: Magyarország csökkenti a családok rezsiköltségeit, ami sérti azoknak az európai nagyvállalatoknak az érdekeit, amelyek hosszú éveken át annyi pénzt szedtek be a magyar családoktól, amennyit nem szégyelltek. „Úgy helyes, ha most letörjük az extraprofitjukat” – vélekedett, hozzáfűzve: elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ezt meg is tegyük.

A miniszterelnök felszólalásában kitért rá, hogy az Európai Bizottság a túlzott-deficiteljárás során megfogalmazott ajánlásaival azt akarja elérni, hogy Magyarország ne szabályozza az energiaszolgáltatások árát. „Vagyis, hogy csökkenés helyett megint emelkedhessenek az árak” – tette egyértelművé.

Mi inkább arra a 2 millió emberre hallgatunk, akik aláírták a rezsicsökkentés melletti petíciót, és ezért inkább tovább csökkentjük a családok megélhetési költségeit – utalt Orbán Viktor arra, hogy ősszel tovább folytatódik a rezsicsökkentés.

A rezsicsökkentés nem pártkérdés

„Azt hittem túl vagyunk már azokon az időkön, amikor magyar politikusok Magyarország ellen fordulnak bárhol a világban, bármilyen fórumon, bármilyen ügyben” – hangsúlyozta, hozzáfűzve: „mégis voltak, akik ezt megtették”. Ugyanakkor leszögezte, hogy a rezsicsökkentés minden magyar családnak fontos, az nem pártkérdés.

„Fölfoghatatlan számomra, hogy magyar képviselők azokat erősítik, akik veszélybe akarják sodorni Magyarországot. Azokat, akik korlátozni akarják az ország önállóságát és el akarják venni a magyar családok pénzét” – jegyezte meg.

Egyúttal feltette a kérdést, hogy egy ilyen ügyben miért nem lehet félretenni a pártkötődést és a pártérdekeket ugyanúgy, mint ahogy az árvíz elleni küzdelemben a gátakon sikerült?

Amikor Magyarország biztonsága, önállósága, a magyar családok megélhetése a tét, akkor csak az összefogás a helyes magatartás – húzta alá a kormányfő. Ezért „minden jóérzésű magyar politikust és minden képviselőt” arra hívott fel, hogy ne hagyják veszélybe sodorni Magyarországot, hanem tehetségük és lehetőségeik szerint álljanak ki hazánkért és a magyar emberekért.

Forrás: Fidesz.hu

29 hozzászólás “Az EP-ben átléptek egy határt” bejegyzésre

  1. szigetország szerint:

    Kón Bandita megint adta a formáját az EP ülésén. Szegénynek már véresen habzott a szája.
    Bosszús Lajost (nem létező MDF) is az ideg tépte.

  2. Jeniszej szerint:

    Megmondta a Fater Moszkva csak “jáccóház vót”
    ))) 😀 (((

  3. "?!" szerint:

    Viktor (Te saját állításod szerint “soha nem hazudó” szélhámos) ismét ugyanolyan pofátlanul hazudsz a Magyarország elleni “rezsi-eljárásról”, mint ahogy a kihelyezett Fidesz frakció-ülésen a saját frakciódnak hazudtál Sárváron a nemlétező IMF levélben leírt feltételekről, a kezedben egy egészen másról szóló papírt lobogtatva!

    A kis hülye “Rozzant-Tóni” akkor azzal mentegette magát Viktor hazugságából, hogy Ő nem szokott a más kezében lévő papírokba beleolvasni!
    Most viszont Ő is a Magyarország elleni “rezsi-eljárásról” hazudozik, mert be van szarva a szerencsétlen attól, hogy Viktor kiejti a 2014. csökkentett létszámú fideszes keretből!

    Ettől van egyébként beszarva (néhány kivételtől eltekintve) az egész fideszes bagázs, és azért hazudoznak egymásra licitálva, mert attól félnek, a jövő évi választások után nekik is dolgozniuk kell!

    Ja, és jegyezd meg Viktor, hogy nem a Fidesz a magyar nemzet és Magyarország!!!

  4. "?!" szerint:

    ” A Tavares-jelentést 331-en nem szavazták meg, 370-en pedig megszavazták… , míg az Európai Néppárt elsöprő többsége hazánk mellett szavazott” – mondta a számokkal zsonglőrködő Viktor!

    Viktor állításával szemben a valóság az, hogy a Tavares jelentésre 370 fő Igen, 249 fő Nem, 82 fő pedig tartózkodó szavazatot adott le.
    Ez azt jelenti, hogy még az Európai Néppárt 263 tagjából sem mindenki szavazott a többség által elítélt Orbán-kormány mellett!!! (Erre illene figyelni kis-Napóleonnak is.)

    Ráadásul ez az arány a valóságban még rosszabb, mert az Orbán-kormány mellett szavazók nem mindegyike tartozik a Néppárt frakciójába!

  5. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Igen, az EU-ban átléptek egy határt. Ugyanis Magyarországon a Fidesz is átlépett egy határt, és ezt az EU már hagyhatta szó nélkül.

    Tavares remek munkát végzett, a jelentésének minden szava igaz.

    Azzal az észbontóan sötét hazudozással, amit a fideszesek ma a parlamentben műveltek, csak még nagyobb szégyent hoztak Magyarországra.

    Ideje elküldeni ezt a rezsimet a bús picsába!

  6. ... Grün szerint:

    “Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége kiment a fővárosi XII. kerületi Csipke út és a Cinege utca kereszteződésében demonstrálókhoz csütörtök kora este, és meghallgatta álláspontjukat – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.”
    .
    A Vezírnek sürgős “nagydolga” akadt?!
    Menj ki szívem! Ne félj megbosszullak! 😛
    .
    http://hetivalasz.hu/itthon/a-tuntetok-megtapsoltak-65806/

  7. szigetország szerint:

    Az EU-ban valóban átléptek egy határt, mégpedig a magyar határt, amelyet jó lenne tiszteletben tartani, mert Magyarország egyelőre független ország. A határsértőket pedig nem szeretjük, kivéve a hazaárulók, akik nem először kínálják tálcán a külföldnek a hazánkat.

    Rui Tavaresről meg csak annyit, hogy bagoly mondja verébnek… Ez a szerencsétlen portugál jó pénzért bevállalta, hogy mószerolgassa Magyarországot, miközben saját hazája, Portugália gyakorlatilag csődbe jutott, a portugálok tömegesen tüntetnek az életszínvonaluk szétbarmolásáért. De Tavares szerint Portugáliában minden rendben — csak éppen az emberek döglenek éhen.

  8. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    szigetország Pista!

    Felhívnám becses figyelmetlenségedet arra a tényre, hogy Rui Tavares Portugáliában egy ELLENZÉKI párt tagja.

  9. Anikó (Krizantém u-ból) szerint:

    Milyen igazat szóltál szigetország, ez a Rui Tavares otthon söprögessen és ne másokat kritizáljon másoknak osssza az észt, holott a saját hazája a csőd szélé áll, a legszegényebb eu-os ország.

  10. Katkaa szerint:

    Hazug Orbán FideSS-nyik, Mesterházy minden szava az igazságot tükrözi! Elég baj, hogy a sok seggnyalód agya még azt sem tudja felfogni, ami számára hátrányos. Nyalják csak a hátsódat, lehet az újabb megszorítás után csak annyi marad nekik amit abból jut nekik egész napra.

  11. ... Grün szerint:

    Orbán visszautasítja a Tavares jelentést!
    Mit akar ez a szerencsétlen ezzel a zirománnyal?!
    Nekem tart előadást a demokráciáról?! ))) 😛 (((
    http://galamus.hu/images/stories/2013/07/zwz6sv-130704-b.jpg

  12. felix szerint:

    Szigetország.
    Gondolod, hogy Magyarország mindentől függetlenül kapja és költi az Unió pénzét, vagy úgy tag, hogy semmilyen függőséget nem fogadott el.
    Mint egy egésznek a része, függ a többiektől.
    Fel kéne végre fognod, fognotok.

  13. felix szerint:

    Azt hazudjátok, hogy Magyarország önállóan is képes meglenni a piacokon, közben meg megszorítás megszorítást ért, csak nehogy elveszítsük az Eus forrást.

  14. szigetország szerint:

    hajós Pista!

    Rui Tavaresnek éppen azért kéne nagyobb figyelmet szentelnie saját hazájára, mert ELLENZÉKI képviselő otthon. Nem bántja a szemét, hogy mi történik a népével? Nem az ottani állapotokat kéne inkább kritizálnia?

    Tehát bagoly mondja verébnek…

  15. igéző idéző szerint:

    “Rui Tavaresnek éppen azért kéne nagyobb figyelmet szentelnie saját hazájára, mert ELLENZÉKI képviselő otthon. Nem bántja a szemét, hogy mi történik a népével?”

    Te mennyire sötét vagy.

  16. felix szerint:

    Ennyire.
    Biztos, hogy hazájával kapcsolatosan is elmondja a véleményét és teszi a dolgát.
    Az viszont hülyén venné ki magát, ha az Orbán kormány viselt dolgai kapcsán saját országáról beszélne.

  17. szigetország szerint:

    Tavares — bagoly mondja verébnek…

  18. Bugi szerint:

    Micsoda hiszti már megint. És persze pont azoktól, akik belelövettek a velük egyet nem értőkbe, és most szabadon tüntethetnek, üvöltözhetnek baromságokat, a pártlapjaik meg totális hazugságokkal etetik a híveiket.

    Mekkmesterházy, Libajnai, Lopcsány, Csentecki: országosan és helyileg is teljes a csapat, viszketnek a zsebek piszkosul.

  19. szigetország szerint:

    Szenteckiről jut eszembe: visszafizette már a 3 millió 750 ezer forint közpénzt a csepelieknek?

    félix, nyilatkozz!

  20. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    szigetország Pista!

    Miből gondolod, hogy Tavares nem foglalkozik a saját hazájával?
    Olvasgasd a blogját: http://ruitavares.net/blog/
    Van ott szó Portugáliáról is. No persze tanulj meg portugálul előbb.

  21. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Ja amúgy felhívom mindenkinek a figyelmét arra, hogy az Európai Parlament 2012. február 16-án hozott határozatában adott megbízást a Tavares-jelentés elkészítésére.

    Hol volt akkor még a rezsicsökkentés???!

    Nem beszélve arról, hogy a Tavares-jelentésben egy árva kukk sincsen a rezsiről.

    Így a fideszes képviselőknek az a hadoválása, miszerint “rezsieljárás” folyik Magyarország ellen, nem más, mint egy ocsmány, sötét hazugság – ezt kapjuk a mocskos Fidesztől: égbekiáltó nagy hazugságokat bele a képünkbe!!!

  22. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    szigetország Pista bazmeg!

    Ezt már tegnap beírtam neked egy másik hírnél, de baszol elolvasni a válaszokat! Így idemásolom:

    “szigetország Pista!

    Ezt a Szenteczky-témát már egy másik hírnél kitárgyaltuk, amiről úgy látszik, lemaradtál. Ezért neked külön szájbarágom:

    A bíróság a Csevak és az ügyvédi iroda közti szerződést semmisnek nyilvánította. A törvény azt rendeli el, hogy egy szerződés semmissége esetén az eredeti állapotot kell helyreállítani. Mármost jelen esetben a Csevak fizetett az ügyvédi irodának, az eredeti állapot helyreállítása tehát azt jelenti, hogy az ügyvédi iroda köteles visszafizetni a pénzt a Csevak részére. Amiből persze az is következik értelemszerűen, hogy nem Szenteczkynek kell ezt megtennie.

    Ezt persze nyilván jól tudják a fidesznyikek is, csak igyekeznek politikailag kihasználni a témát azzal, hogy Szenteczkyn követelődznek, miközben a követelésnek nincs jogi alapja.”

  23. felix szerint:

    Sziegetország!
    Miért kéne nekem nyilatkoznom?
    Mi közöm van Szenteckihez?
    Jó neked ennyire hülyének lenned?

  24. csaba péter szerint:

    Ha ennyire nem tetszik az EU ki kell lépni , és természetesen visszaadni a pénzüket .
    Majd a Kínai kommunista párt központi bizottsága a komcsi múltú fidesznek kiutalja párttámogatásként. Úgy is erre megy a játék.

  25. Etikus szerint:

    Münchenből telefonált az egyik rádiócsatornára egy újságíró, aki elhatározta, hogy oknyomozói írásai révén, a birtokában lévő dokumentációk alapján, “kicsinálja” ezt a sok gazemberséget (bűnt) fiatalabb korában elkövető tovarestet.

  26. John Doe szerint:

    Etikus, melyik rádiócsatorna a mind állami közül? 🙂

  27. Tóth Kati szerint:

    Végre van egy igazi,tökös miniszterelnökünk.Hajrá Magyarország,hajrá magyarok!

Itt lehet hozzászólni !