Új városrehabilitációs projekt ad lökést Csepel fejlődésének – sajtóközlemény

Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata immár harmadik nagyszabású városrehabilitációs projektjét kezdi meg. A 2013 tavaszán indult program keretében panelépületek teljes felújítása, zöldterületi fejlesztése és új közösségi tér kialakítása mellett munkaerő-piaci beilleszkedést és iskolai felzárkóztatást elősegítő programok valósulnak meg.

A „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” című KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 azonosító számú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap 100%-os finanszírozásával valósul meg 2013. április 1. és 2015. június 30. között. Összköltsége 1,351 milliárd forint.

Csepel déli lakóközpontja – városközponti elhelyezkedése miatt – fontos térségi csomópont közlekedésföldrajzi, munkaerőpiaci és társadalmi tekintetben egyaránt. A kijelölt akcióterület infrastrukturális és szociális fejlesztését a többségében rossz energiahatékonysággal rendelkező épületek mellett az alacsony presztízsű foglalkoztatási csoportok és a tartós munkanélküliek magas aránya teszi szükségessé. A városrehabilitáció célja a központi lakóövezet fejlesztése a környező városrészek funkcionális és társadalmi erősségeinek bevonásával.

A projekt átfogó céljai:

  • a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatása;
  • a központi lakóövezet presztízsének növelése és a lakótelep ingatlanpiaci státuszának javítása;
  • a lakótelepen élők társadalmi pozíciójának fejlesztése;
  • élhető lakóterület megteremtése.

A komplex projekt többféle tevékenységet foglal magába: kiterjed a terület lakófunkciójának, városi funkcióinak és szociális közösségeinek fejlesztésére is. A Vermes Miklós utca – Kossuth Lajos utca – Karácsony Sándor utca – II. Rákóczi Ferenc út által határolt akcióterületen 5 panelépület teljes felújítása, a Szent Imre tér zöldterületének fejlesztése és új közösségi tér kialakítása mellett munkaerő-piaci beilleszkedést és iskolai felzárkóztatást elősegítő programok valósulnak meg.

A lakófunkciót fejlesztő tevékenységek keretében 5 panelépület teljes felújítása és energiahatékonysági mutatóinak növelése valósul meg, mely közvetlenül 664 lakást és 1690 lakost érint.

A városi funkciót fejlesztő tevékenységek körében megtörténik a lakókörnyezet központjának megújítása, a Szent Imre tér zöldterületi fejlesztésével és új közösségi terek kialakításával együtt. A területen fekvő intézmények fejlesztése és átalakítása keretében az egykori Rákóczi Iskola földszintjén szociális központ kialakítására kerül sor.

A szociális fejlesztés részeként a közösségi felzárkóztatást és közösségépítést fejlesztő programokra kerül sor, melynek kiemelt célcsoportja a csellengő és emiatt veszélyeztetett ifjúsági korosztály. További szociális projektelemek:

  • a Karácsony Sándor Általános Iskolában felzárkóztatási és tehetséggondozási programok;
  • a Budapest Esély Nonprofit Kft. bevonásával a helyi társadalom felkarolása munkaerőpiaci beilleszkedést és iskolai felzárkózást elősegítő programokkal;
  • alternatív utcai mentorálással és játszóházi tevékenységekkel a csellengő fiatalok megszólítása;
  • a gyermekek korai fejlesztését és közösségi integrációját elősegítő programokba való bevonása;
  • helyi civilszervezetek bevonásával minőségi ismeretterjesztő, kulturális és szabadidős rendezvények és programok.
  • a közvetett támogatások rendszere (Programalap): mini-projektek megvalósítását támogatja, melyre projektjavaslatokat nonprofit szervetek, nonprofit gazdasági társaságok, társasházak, lakás-és szociális szövetkezetek nyújthatnak be.

További információ:

Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt.

Városfejlesztési osztály

E-mail: deli@varosgazda.eu

Telefon: 1/278-5848

Forrás: Csepel.hu

13 hozzászólás “Új városrehabilitációs projekt ad lökést Csepel fejlődésének – sajtóközlemény” bejegyzésre

  1. T. Városfejlesztési Bizottság !
    Mi Háros-siak az iránt szeretnénk érdeklődni , hogy ránk mikor kerül sor ?
    Jó lenne ha mi is civilizált körülmények között élhetnénk. Az ingatlanjainkat
    nem tudjuk eladni,-igy kénytelenek vagyunk itt lakni.A bünözők melegágya
    lett ez a rész.
    Üdvözlettel az itt élő szegény ,-de tisztességes tulajdonosok .

  2. John Doe szerint:

    Akad ott Hároson olyan “ingatlan” – nem egy – amire biztos még lakhatási engedély sincs.

  3. nagyapó szerint:

    Horvathné Pál Mária! Háros, mint Őn is tudja, igen nehéz terület. A múlt öröksége miatt (szántó, zártkert) rendezetlen a terület. Minden fejlesztés (út, villany, csatorna, gáz,) érdeksérelemmel, azaz kisajátítással jár. A hárosi biztos rendszeresen figyeli és támogatja a területet. Javult a világítás, rendszeresebbek az ellenőrzések.
    Balogh Ernő Úr várja a javaslatokat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. robi szerint:

    Örülök a projektnek, de a Posztó pálya mellett azzal a nagy Széchenyi Terves táblával csináljanak már valamit!

    A városba tartóknak a tábla eltakarja a kilátást a Szentmiklósi út felé, főleg ha focimeccs idején egy szabálytalanul parkoló is alá áll, félig az útra belógva.
    Az út közepéig kell begurulni az elsőbbség megadásához.

    Nem kéne megvárni, míg a tábla kihelyezői szándékos baleset előidézői lesznek!

  5. "?!" szerint:

    Noé s “nagyapó”, Te miért ugatsz bele olyasmibe amihez nem értesz?!

    A tájékozatlanságod szemléltetése érdekében most csak annyit jegyzek meg részedre, hogy a “zártkert” kategória hivatalosan már 1997-ben megszűnt!

    Háros rendezéséhez csak arra lenne szükség, hogy Németh Szilárd polgármester hozzákezdjen végre a Csepel-Háros Lakossági Egyesülettel polgármesterjelöltként kötött szerződésben vállalt településrendezési feladatainak a végrehajtásához!

    Ebben az ügyvéd által ellenjegyzett szerződésben Németh Szilárd azt is vállalta, hogy ha a polgármesterré választását követő 2 éven belül nem hajtja végre a hárosi terület belterületbe vonásához és építési övezetbe sorolásához szükséges településrendezési feladatokat, akkor a 2 év letelte után lemond a polgármesteri tisztségről!

    Németh Szilárd polgármester a szerződésben vállaltakból eddig semmit nem teljesített, pedig a feladatok elmulasztása esetére általa önként vállalt lemondási határidő 2012. október 3.-án letelt!!!

    Különösen felháborító Németh Szilárd vállalásainak az elmulasztása annak ismeretében, hogy a belterületbe vonással és övezetmódosítással kapcsolatos településrendezési feladatok finanszírozásához szükséges pénz 2011-ben is, és 2012-ben is be volt tervezve az önkormányzat költségvetésébe, de “semmittevéssel” ezt is megspórolták!

  6. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    A déli lakóközpont déli határa a Karácsony Sándor utca.
    Attól délre már senki sem lakik.
    Legalábbis a fideszes önkormányzat szerint.

  7. John Doe szerint:

    A keleti határa meg a Kossuth Lajos páratlan oldala. A Majorban 3 éve egy kapavágás nem történt. Így marad meg a “kétmilliárd”.

  8. jojo szerint:

    Nem kellett volna engedély nélkül építkezni, szegény “Háros-siak”!

  9. baloldali szerint:

    Széchenyi-terv az uniós pénzekből…ha ez nem lenne, nem túl sok fejlesztés, beruházás lenne hazánkban…

  10. öregvagyokvazzeg szerint:

    hároshoz a sztori horváthnének.

    99ben akartunk venni egy ott vmit. először fradi utcában, aztán a csepeli útról nyíló kis zsák utcában egy nadrágszíjparcellát. volt rajta egy elkezdett épület, csak a pincerész volt kész. olyan 5 méterre lehetett a kerítéstől.
    kivittünk egy kőművest, hogy nézze meg mit lehet kezdeni azzal, errre jön a szomszédből a csávó, hogy ha meg akarjuk venni, jobb ha tudjuk, hogy a RRT szerint az utca el fogja vinni a ház elejét, mert itt ilyen utca ott olyan tér, iskola, rendelő, 38as itt fordul majd stb stb.

    mivel így a megkezdett épület értéktelennek tűnt, ezért én alkudni akartam a 650ezer forintos árból 50-et, amit az eladó sérelmezett, mert szerinte simán lehet arra építeni, úgyse lesz itt semmi. vmi 9x170m-es nadrágszíjparcella volt, 400-450négyszögöl. szint ingyen.

    ez 14 éve volt. az épület jó 10 éve befejezve, laknak benne, a dűlőkön azóta sem történt semmi, nemhogy rendezés…
    de befektetésnek is jó lett volna. ma kb 1millió/100négyszögöl az ára arra a telkeknek ha jól tudom.

    túl egyszerű lett volna akkor megcsinálni, amikor még jóformán semmilyen ház nem volt ott. most sokkal egyszerűbb lesz újra parcellázni, kisajátítani.
    pedig itt lenne az ideje, hogy a kokerókat kifüstöljék onnan. vmi fasza kertvárosi részt kell ott építeni.

  11. "?!" szerint:

    Kedves okostojás-“jojo”!

    Csepel-Hároson 238 olyan lakóház van amelyeket építési engedéllyel építettek még a terület Budapest XXi. kerületéhez (Csepelhez) csatolása előtt!

    További 54 lakóház és 71 hétvégi ház épült Hároson a XXI. kerületi Tanács hivatalos engedélyével az akkor zártkert besorolású Hároson, mielőtt az 1254/1982. számú határozattal, 1982-ben, TELJES ÉPÍTÉSI TILALOM lett elrendelve “a VI. ötéves lakásépítésének területbiztosítása” céljából!

    A tilalom elrendelésének indokaként megnevezett VI. ötéves tervet 1990-ben törölték, de az építési tilalmat jogellenesen még 1996-ig arra hivatkozva fenntartották, hogy a Királyerdőhöz hasonló beépítési káosz elkerülése érdekében a tilalom feloldása előtt elkészíttetik a terület “részletes rendezési tervét”, valamint belterületbe vonják és lakó övezetbe sorolják Csepel-Hárost. (Erre a “kis időre” az ott élők türelmét kérték.)

    Háros akkori beépítettségére tekintettel, a Csepeli Önkormányzat 1993. februárban kapta meg a Földhivatal engedélyét ahhoz, hogy Hárost a “külterület” és “zártkert” kategóriából, “belterület” és “lakóövezet” kategóriába sorolja (természetesen a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyásával)!!!

    1994. őszére elkészült Csepel-Háros Részletes Rendezési Terve, de az új önkormányzat a tervet nem hagyta jóvá, hanem új terv elkészíttetéséről határoztak.
    Ehhez ismét az ott élő lakosság és az ott építkezni szándékozó ingatlantulajdonosok türelmét kérték, és a lakásproblémájukat a területen történő építkezéssel sürgősen megoldani szándékozóktól azt kérték, hogy mielőtt építkezésbe kezdenek keressék fel az önkormányzat építési osztályát azért, hogy az épületet a készülő rendezési tervvel összhangban helyezhessék el. (Ezt követően így zajlott az építkezés Hároson,)

    Miközben készült az új részletes rendezési terv, és zajlottak a részletes rendezési tervvel kapcsolatos lakossági egyeztetések, még a törvény nevét megváltoztatva módosították az “építési törvényt”, és az új törvényben a “részletes rendezési terv” helyett “szabályozási terv” készítését írták elő!
    Ennek következtében 1997. végén a tervezést ismét előlről kellett kezdeni.

    (Megjegyzem, hogy a törvényi változása miatt 1997. végén hivatalosan is megszűnt a “zártkert” besorolás, és a Hárost a jelentős beépítettsége ellenére “mezőgazdasági övezet”-be sorolták. Így a közel 3 ezer lakosú Csepel-Háros azóta is “külterület” és “mezőgazdasági övezet” besorolásnak “örvend”!)

    1999. őszén fejeződött be Csepel-Háros új Szabályozási Tervének a készítése, amelynek a hatósági egyeztetései 2000. október végéig tartottak.
    A teljesen kész és hatóságilag egyeztetett tervet azonban nem terjesztették elő helyi képviselő-testületi és fővárosi közgyűlési jóváhagyásra, mert úgy ítélték meg, hogy az időközben jóváhagyott termőföld-védelmi törvény miatt, a terv végrehajtása túl nagy terhet jelenthet az önkormányzatnak, ezért a tervet elfektették.

    A lakosság felé viszont folyamatosan azt hazudozták, hogy a Hárosi ügye azért nem halad előre, mert a Főváros nem támogatja a Csepeli Önkormányzat kezdeményezéseit!

    Ez a hazudozás 2006. májusban lepleződött le, amikor Demszky Gábor főpolgármester rendelkezésemre bocsátotta a Tóth Mihály polgármesternek írt, levelét amelyben azt közölte, hogy nincs akadálya Háros belterületbe vonásának, de ennek érdekében a Csepeli Önkormányzatnak el kellene készíttetni a belterületbe vonáshoz és övezet átsoroláshoz jogszabály szerint szükséges hatástanulmányokat, és azoknak a Fővárosi közgyűléshez történő benyújtásával a Csepeli Önkormányzatnak kérni kellene Háros státuszának a megváltoztatását.

    A kerületi és a fővárosi álláspontok közötti ellentmondásokat úgy sikerült tisztázni, hogy Tóth Mihály polgármestertől kikértem az Önkormányzat által Fővároshoz benyújtott kérelmek másolatait, majd miután ezeket nem adták ki, bírósághoz fordultam.

    A bíróság kötelezte Tóth Mihály polgármestert a Háros átsorolásával kapcsolatos összes irat kiadására, és így megszerzett iratok azt igazolták, hogy a Csepeli Önkormányzat soha nem kezdeményezte hivatalosan Csepel-Háros státuszának a megváltoztatását a Főpolgármesternél és a Fővárosi Közgyűlésnél!!!

    Ezután a lelepleződés után, egy sor időhúzó pótcselekvést is közbeiktatva, és az addig egy egységként kezelt Csepel-Hárost 8 szektorra bontva, 2010. áprilisban készült el Háros első három szektorának a belterületbe vonási és övezetátsorolási hatás-tanulmánya, amelyeket 2010. májusban nyújtott be Tóth Mihály polgármester a Fővárosi Közgyűléshez.

    Tehát a 2010. októberi választás időpontjában Háros 1,. 2. és 3. szektorainak az átsorolásával kapcsolatos fővárosi szintű hatósági egyeztetések már folyamatban voltak és várható volt, hogy Háros első három szektorának az átsorolása rövid időn belül megtörténik!

    Sajnos ez is híú ábránd maradt, mert a jelenlegi fideszes önkormányzatunk előbb a 2. és 3. szektorok átsorolási kérelmét, majd az utolsó hatósági egyeztetés előtt az 1. szektor átsorolási kérelmét is visszavonta!
    Azóta pedig (Németh Szilárd polgármesterjelöltként szerződésbe foglalt vállalása ellenére) a fideszes Csepeli Önkormányzat a kisujját sem mozdította meg Háros státuszának és a terület szabályozott fejlődésének az érdekében!

    Tehát Csepel-Háros lakossága, és a hárosi ingatlanjaikon építkezni szándékozó csepeli ingatlantulajdonosok sokat vesztettek azzal, hogy a 2010. októberi választáson a szintén sokat linkeskedő mszp-sek helyett, az írásbeli szerződést is semmibe vevő méglinkebb Németh Szilárd polgármestert és a Fidesz képviselőjét támogatták!

    Remélem kedves “jojo”, hogy a fentiek ismeretében nem a Hároson élőket okolod a jelenlegi abnormális helyzetért?!

  12. lako szerint:

    Minden nagyon szép lenne ha a lakokat is megkérdeznék aházak szineiről
    mert jelenleg csak egy ember dont ez az ember a polgarmester egy szemelyben.
    Ugy latszik a panel patkanyokat meg nem felejtettek el meg mindig igy kezelnek minket.

  13. lako szerint:

    Csak 5×64=320 nem 664 lakas szepul? Vagy ki tudja mert nem az erintett szovetkezet elnoke hanem
    a csevak es helyi király akar mindent iranyitani

Itt lehet hozzászólni !