‘Csepel.info’ kategória archívum

Családi Sportnapot rendeztek a Csepeli Strandfürdőn

2022. május 23. hétfő

Csepel.hu

Óriási érdeklődés mellett rendezték meg a Csepeli Strandfürdő területén a Családi Sportnapot, amelyen több mint harminc csepeli sportegyesület és számos program várta az érdeklődőket.

Mára hagyománnyá vált, hogy a kerületünkben működő sportegyesületek minden évben bemutatkoznak a csepelieknek. A rendezvény házigazdája most idén először a Csepeli Strandfürdő volt, sokkal nagyobb területen, így még több sportolási lehetőséggel, mint korábban. (tovább…)

Hollywoodi szuperprodukciók, Bajnokok Ligája himnusz – Egy nagyszerű zenész Csepelről

2022. május 19. csütörtök

Csepel.hu

Tóth László (Lecsó) trombitaművész több mint húsz éve a Nemzeti Filharmonikusok tagja a klasszikus és kortárs művek mellett olyan szuperprodukciók felvételeiben működött közre, mint az Amerika Kapitány, a nagysikerű dél-koreai sorozat a Squid Game vagy a Star Trek, de a focirajongók által oly jól ismer Bajnokok Ligájának himnuszában is játszott. Pályájáról, az előtte álló feladatokról beszélgettünk és persze arról is, hogy érzi magát újdonsült csepeliként.

László zenei érdeklődése, tehetsége már korán megmutatkozott. Hároméves korában, a várban sétált a szüleivel, amikor meghallott egy fúvós zenekart, a trombita teljesen elvarázsolta, magával ragadta. Hatévesen került zeneiskolába, majd jött a konzervatórium, utána a főiskola. Bár a zenei pálya felé vezető út jól kikövezettnek tűnt, mégis sok nehézség, probléma szegélyezte. „Minden amellett szólt, hogy befejezzem a zenélést. Gyerekfejjel két komoly műtéten estem át, hogy trombitálhassak, de ezt nem éreztem áldozatnak, tehernek. Egyértelmű volt, hogy ez az én utam.” (tovább…)

Rajzok, festmények, plasztikák gyermekkézből

2022. május 19. csütörtök

Csepel.hu

Lovagok és várkisasszonyok tematikájú gyermekalkotások láthatók az Égigérő – Ég Ígérő Gyermekgalériában május 18-tól. A Nagy Imre Általános Iskola és a Csepeli Fasang Árpád AMI Szín-Pad-Kép Tagintézménye közös kiállításán a gyermekgaléria által meghirdetett képzőművészeti pályázatra beérkezett legszebb alkotások tekinthetők meg.

A tárlatmegnyitón Fodor Annamária intézményvezető és Körömi Gábor tagintézmény-vezető köszöntötték az érdeklődőket. (tovább…)

Ökölvívó gála Csepelen

2022. május 19. csütörtök

Csepel.hu

Ökölvívó kupa kezdődött el tegnap Csepelen. Május 18-án délután 15.00 órakor Borbély Lénárd polgármester megnyitotta a 2022. évi Utánpótlás Magyar Kupát a Laurencz László Sportcsarnokban.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség, a Csepeli Szabadidő SE, a Csepeli Boksz Klub és a csepeli önkormányzat által szervezett sportesemény egészen május 21-ig tart. (tovább…)

Szép magyar beszéd: Kazinczy-érmes lett Bagi István

2022. május 18. szerda

Csepel.hu

A Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd országos döntőjében Kazinczy-érmes lett Bagi István, a Weiss Manfréd Technikum és Szakközépiskola 10. osztályos tanulója. Felkészítő tanára Keppel Gyula.

Péchy Blanka színművésznő alapítványa 1960-ban indította el a Szép Magyar Beszéd versenyt, amelyet minden évben megrendeznek a középfokú tanintézmények diákjai számra. (tovább…)

Ötvenéves jubileumát ünnepli a Szivárvány Tagóvoda

2022. május 17. kedd

Csepel.hu

Ötvenedik születésnapját ünnepelte május 16-án a Szivárvány Tagóvoda. Az intézményt a Csepel – Vas és Fémművek építtette a gyárban dolgozó családok gyermekeinek ellátására 1972-ben.

A jubileumi ünnepségen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila alpolgármester, Hirholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője, Szűcsné Gál Etelka intézményvezető-helyettes, Kohári Márta SNI ellátásért felelős intézményvezető-helyettes, Szántó Tiborné szakmai tanácsadó és Hermanné Laboncz Etelka koordinációs tanácsadó. (tovább…)

Orbán Viktor: Nehéz körülmények között is vállalom, hogy Magyarország előre fog menni

2022. május 16. hétfő

Magyarnemzet.hu

Orbán Viktort ötödszörre választották meg miniszterelnöknek. Fotó: Kurucz Árpád

133 igen szavazattal, 27 nem ellenében, tartózkodás nélkül Orbán Viktort Magyarország miniszterelnökének megválasztották – jelentette be a ma délutáni titkos szavazás után Kövér László házelnök.

A kormányfő ezután letette esküjét, megfogadta, hogy miniszterelnöki tisztségét a jövőben is a magyar nemzet javára gyakorolja.  (tovább…)

Tovább fejlesztik a Csepeli Szabadkikötőt

2022. május 16. hétfő

Magyarépítők.hu

Újabb beruházással folytatódik a Csepeli Szabadkikötő hosszútávú megújulása, amely hatással lesz a régió legfontosabb, itt elhelyezkedő logisztikai központjára is. A nemzetközileg is nagy jelentőségű korszerűsítésben az osztrák SWIETELSKY két magyarországi leányvállalata vesz részt, melyek első alkalommal indultak konzorciumi partnerként egy hazai pályázat során.

A 94 éves múltra visszatekintő csepeli kikötő stratégiai fontosságú, hiszen Magyarország, sőt a régió legnagyobb trimodális – vasúti, vízi és közúton is megközelíthető – logisztikai központja. 2015-ben 3,5 milliárd forintból újult meg a létesítmény, 2018-ban pedig új logisztikai csarnokokat hozott létre az üzemeltető Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. (tovább…)

Templomok és imaházak Csepelen

2022. május 16. hétfő

Csepel.hu

A csepeli templomok érdekes világáról tartott előadást Fabó Beáta, a Budapesti Városvédő Egyesület templomtörténeti csoportjának vezetője az Összetartozás Háza – Trianon emlékkiállítás Erdősor úti épületében pénteken. A vendégeket Borbély Lénárd polgármester köszöntötte. Az eseményen Tenk András, a Csepeliek a csepeliekért Egyesület alelnöke egy 1893-ból származó értékes imakönyvet ajándékozott a Csepeli Helytörténeti Gyűjteménynek.

Bemutatták a Budapest templomai – Csepel című könyvet, amelynek megjelenését a csepeli önkormányzat támogatta, s amelyet kedvezményes áron lehet megvásárolni az Összetartozás Házában. Köszönetet mondtak Fabó Beátának a könyv létrehozásáért és Bolla Dezső történésznek a lektorálásért. (tovább…)

Begónia, bársonyvirág, petúnia

2022. május 13. péntek
Csepel.hu
Ismét nagy érdeklődéssel zajlott az önkormányzat ingyenes virágpalánta akciója, mely a Csepeli Zöld Sziget Program keretében zajlik évek óta.
 
Május 13-án korán reggel érkeztek az igénylők a Városgazda telephelyére, ahol kilencféle egynyári virág közül válogathattak. Több mint ezren vettek részt az akcióban. Az ingyenes virágpalántákért társasházi közösségek és a kertes házak lakói jelentkezhettek. A növények elültetéséről és későbbi ápolásáról a jelentkezőknek kell gondoskodniuk, ám a kertész szakemberek most is szívesen adtak tanácsot a telepítésről és a gondozásról. A szakszerű ültetésben és az ápolásban a virágok átvételekor kapott részletes tájékoztató is segítséget nyújt.

(tovább…)