Súlyos károk a Laurencz csarnokban

Csepel.hu

Tegnap derült ki, hogy eltört egy nagynyomású tűzi vízvezeték a Laurencz László Sportcsarnok rehabilitációs helyiségében. Bár a vizet haladéktalanul elzárták az ingatlan előtti aknában lévő főmérőnél, a nagynyomású vezetékből rövid idő alatt távozott víz komoly károkat okozott. A víz feltakarítását a helyszínre érkező szakemberek azonnal megkezdték, de a rendkívül nagy mennyiségben távozott vizet sok óra munkával tudták csak feltakarítani.

Ennek következtében sokáig vízben állt az előtér, az öltözők, a rehabilitációs szoba, a kondicionáló terem, az egészségügyi szoba, az előtér mosdói, a pálya, a szerver szoba és a szertár is.

A kárfelmérést haladéktalanul megkezdte az önkormányzat, a kár becsült értéke jelentős.

Az épületet két éve adta át az önkormányzat, most azt mondják, a garanciális igényüket a kivitelezővel szemben érvényesíteni fogják. Addig is a csarnok meghatározatlan időre bezár. Feladatait a régi ÁMK csarnoka veszi át ebben az időszakban.

Csepel.hu

2 hozzászólás “Súlyos károk a Laurencz csarnokban” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Hát igen. Ez is évtizedekkel ezelőtt épült, ennyit bírt. Kimaradt a cikkből főváros-Gyurcsány-Karácsony tehet erről is.

  2. Gary Ridgway szerint:

    Biztosítás?

Itt lehet hozzászólni !