‘Érdekes’ kategória archívum

Molnár János képei jók, igazak és szépek

2020. február 17. hétfő

Csepel.hu

Molnár János festő- és grafikusművész képeit tekinthetik meg a művészetkedvelők a Szabó Magda Közösségi Tér Galériájában február 14-től. A Passió és Mi Magunk című kiállítást Józsa Judit kerámiaszobrász, művészettörténész nyitotta meg. Közreműködött Nagy Csaba, a Fasang Árpád Zeneiskola tanára zongorán.

Az Egri Tanárképző Főiskolán rajz-szakos diplomát szerző művész alkotásai Jézus Krisztus szenvedéstörténetét mutatják be és az emberi élet főbb állomásait a születéstől a halálig sorakoztatják fel. Valamennyi művével a keresztény értékrend megerősítését kívánja szolgálni, s mint ahogy vallja: „az emberi létezés lényege a tudat, a test és a lélek harmóniája.”

(tovább…)

Hagyományőrző disznótor a Királyerdőben

2020. február 17. hétfő

Csepel.hu

Egy igazi falusi disznóvágás hangulatát lehetett átélni szombaton a Királyerdei Művelődési Ház kertjében, ahol a Csepeli Városkép Kft. szervezésében immár kilencedik alkalommal rendezték meg a hagyományőrző disznótort.

Már a kora reggeli disznóvágást és perzselést is sokan kísérték figyelemmel, majd a szép, napos időnek köszönhetően egyre többen látogattak ki a Királyerdei Művelődési Házhoz.

(tovább…)

Tegnapi újság: Szent Imre tér 1994-ben

2020. február 14. péntek

Mr.Gabee, Csepel.info

A legnagyobb videómegosztó oldalt böngészve egy gyöngyszemet találtunk, mely 1994. február 14-készült, az egykori Szent Imre térről. A videó a következő van írva: 

Pár jelenet a full Ikarus-os Csepel Szent Imre térről. Nem ezért voltam ott, no de azért pár jelenetet mindenképpen kellett csinálnom. Akkoriban ez nem volt nagy szám, sőt mindennapos látvány volt, semmi extra, ezért csak úgy épphogy filmezgettem sajnos. Pedig ma már órákig el tudnám bámulni ezt a látványt. BKV és Volánbusz Ikarus áradat. BecsVision 2001.

Február 14 – Valentin nap

2020. február 14. péntek

alon.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

Valentin napot február 14-én tartják az egész világon. A hagyományt Szent Bálinthoz kötik, ő ugyanis a jegyesek, szerelmesek védőszentje.​ Ezen a napon a szerelmesek apró ajándékkal, virággal lepik meg kedvesüket.

A legenda szerint a februári Valentin-nap, Szent Valentin nevéhez kötődik. Valentin, a III. században élt, (Valentin magyarul Bálint), aki kiállt az emberek jogaiért. Az akkori uralkodó II. Claudius úgy vélte, hogy a nőtlen férfiakból jobb katonák válnak, mint azokból, akiknek családjuk, feleségük van, ezért megtiltotta a fiatal férfiaknak a nősülést. (tovább…)

Újabb átalakuláson megy keresztül a Plaza egyik üzlete

2020. február 13. csütörtök

Mr.Gabee, Csepel.info

Szerkesztőségünk és Mr.Gabee mindig olyan információt próbál közölni olvasóival, amelyek első kézből származnak.

Korábban beszámoltunk róla, hogy több üzlet átalakult az elmúlt időben a Csepel Plazaban.

Mr.Gabee egy újabb átalakulásról tud beszámolni:
(tovább…)

Február 12 – a házasság világnapja

2020. február 12. szerda

mixonline.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

A házasság világnapja február 12-én arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy igenis léteznek még jól működő frigyek, amelyek egy erős család alapját képezik. A boldog házasságon nyugvó egészséges család pedig a társadalom fontos bázisát adja.

Mivel az esküvő után sokak életében rögtön előtérbe kerül a gyermekvállalás kérdése is, ezért megnézzük, hogyan érdemes felkészülnie a pároknak életük következő nagy eseményére, a gyermekáldásra. (tovább…)

Emelték a riasztási fokozatot

2020. február 11. kedd

Csepel.hu

Másodfokúra, azaz narancssárgára módosította a riasztási fokozatot az OMSZ a kialakult veszélyes időjárási helyzet miatt.

A tájékoztatás szerint a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 km/h-t Budapest, valamint az Aszódi, Budakeszi, Dunakeszi, Érdi, Gödöllői, Gyáli, Pilisvörösvári, Szentendrei, Szigetszentmiklósi, Szobi, Váci, Vecsési járások területén.

(tovább…)

Geszti Eszti és Gesztenye Marci Csepelen laknak

2020. február 10. hétfő

Forbes.hu

Schweickhardt György, Schweickhardt Márta és Schweickhardt András. Fotó: Orbital Strangers

Schweickhardt György cukrászmesterként kezdte, de egy felnőtt korában kialakult allergia miatt többé nem dolgozhatott tésztával. Átnyergelt helyette a gesztenyére, amit később olyan formában tálalt, ahogy korábban senki. Így született Gesztenye Marci, majd kishúga, Geszti Eszti. A Prima Maroni Kft. történetét a Forbes magazin februári számában írtuk meg.

Bevallom, nem gondoltam volna, hogy a gesztenyemassza-gyártás innovációjáért egy csepeli üzembe kell ellátogatnom, pedig a Túró Rudi mintájára készült gesztenyerudacskák bizony ezen a budapesti szigeten születnek. Itt áll a Prima Maroni Kft. élelmiszerüzeme, ahol is szabadalom alapján gyártják az országosan kapható édességeket. (tovább…)

Ünnepélyes évnyitót tartott a Csepel Öttusa VSE

2020. február 10. hétfő

Csepel.hu

A Csepel Öttusa és Vizi Sport Egyesület a hagyományokhoz híven idén is megtartotta évindító rendezvényét, ahol a 94 éves Benedek Ferenc mesteredzőt is köszöntötték.

A Csepeli Strandfürdő területén található öttusabázison gyűltek össze sportolók, edzők és szülők, hogy a Csepel Öttusa VSE rendezvényén ünnepélyesen megnyissák az idei évet.

(tovább…)

Házasodjunk Csepelen!

2020. február 10. hétfő

Csepel.hu

Hatodik alkalommal adott otthont a Radnóti Miklós Művelődési Ház az esküvő kiállításnak idén február 9-én. Csepel és környéki esküvői szolgáltatók mutatkoztak be a standoknál többek között menyasszonyi ruhák, virágcsokrok, exkluzív dekorációk, esküvői fotók, asztali terítékek, torták és parti kellékek választékkal.

A programon hangulatfokozó műsort adott a vőfély, a Trend Band zenekar játszott és bemutatkozott a mobil bankár, a ceremóniamester és a szertartásvezető is.

(tovább…)