Molnár János képei jók, igazak és szépek

Csepel.hu

Molnár János festő- és grafikusművész képeit tekinthetik meg a művészetkedvelők a Szabó Magda Közösségi Tér Galériájában február 14-től. A Passió és Mi Magunk című kiállítást Józsa Judit kerámiaszobrász, művészettörténész nyitotta meg. Közreműködött Nagy Csaba, a Fasang Árpád Zeneiskola tanára zongorán.

Az Egri Tanárképző Főiskolán rajz-szakos diplomát szerző művész alkotásai Jézus Krisztus szenvedéstörténetét mutatják be és az emberi élet főbb állomásait a születéstől a halálig sorakoztatják fel. Valamennyi művével a keresztény értékrend megerősítését kívánja szolgálni, s mint ahogy vallja: „az emberi létezés lényege a tudat, a test és a lélek harmóniája.”

Ahogy róla Józsa Judit fogalmazott megnyitójában: a magyar népművészet tiszta forrásából merít, és azt alkotásaiban nemesíti meg. Tradicionális művésznek nevezte, aki egyéni hangulatú képeiben számos stílust és technikát használ. „Egyedi és sokszorosító grafikával egyaránt foglalkozik, készít akvarell, tempera és olajfestményeket is. Az aktuális téma általa megítélt sajátossága szabja meg, hogy milyen anyaggal, milyen stílusban fest és rajzol. Sorozatait nagy műgond jellemzi. Gyakran alkalmazza a magyar népművészet motívumait. Képein, előadásaiban és publikációiban magyar népművészeti jelképrendszer és a modern képzőművészeti jelképrendszer összefüggéseivel foglalkozik” – emelte ki a művészettörténész.

A festőművész sokoldalúságát mutatja, hogy többek között alapítója a Jászsági Alkotók Körének, alapító és elnökségi tagja a Jászsági Képzőművészek Egyesületének s a Jászberényi Csángó alapítvány kuratóriumi tagja, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet „Magyar zászló és címer” című rajzpályázat zsűrijének kezdetektől tagja. 1971 óta számtalan egyéni és csoportos kiállításon vett részt hazánkban és szerte a nagyvilágban is. Művészetének alapcélja, hogy olyan képeket készít, amelyek jók, igazak és szépek. „Egyéni művészi ambícióim megvalósításán túl a közösséget szeretném szolgálni. Úgy gondolom, hogy érdemes élni hittel, érdemes élni szeretettel és magyarként. Pályafutásom során családomra vagyok a legbüszkébb, jó érzés, hogy szerető feleség áll mögöttem. A szakmában is szerető barátaim vannak. Egész életemben megalkuvás nélkül festhettem, soha nem alkalmazkodtam divatirányzathoz, elvárásokhoz. Túlélési stratégiám olyat festeni és rajzolni, amelyet az emberek szívesen megvesznek. S ehhez egy művész azt a tehetségét, képességét használja fel, amit Istentől kapott. Természetesen ötvözve sajátosan egyéni kifejezésmóddal” – mondta el kérdésünkre az alkotó.

A kiállítás megtekinthető március 13-ig (355-4032).

A.Zs.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !