‘Katasztrófavédelem’ kategória archívum

Közmeghallgatás a Metrans új parkolójáról

2024. július 11. csütörtök

Csepel.hu

Közmeghallgatást rendelt el a katasztrófavédelem annak kapcsán, hogy a Metrans Konténer Kft. kamionparkoló és az azt kiszolgáló kisebb létesítmények építését kezdte el a Varrógépgyár és a Salak utca között található, a cég tulajdonában lévő telken. A parkoló hatvannyolc teherautó befogadására lesz alkalmas.

A közmeghallgatáson részt vett Borbély Lénárd polgármester, Nagy László, a Metrans Kft. ügyvezetője, valamint a katasztrófavédők, a csepeli rendőrség és közterület-felügyelet képviselői.   (tovább…)

A hétvégi vihar miatt napokra leállították a szakrendelő liftjét

2023. augusztus 8. kedd

Csepel.hu

A 2023. augusztus 4-i vihar következtében a szakorvosi épület alsó szintjének egy részét a víz elárasztotta. Az épület rendbetétele a hétvége folyamán megtörtént, azonban a személyfelvonók liftaknájában is tetemes víz, nagyjából 5-6 köbméter gyűlt össze. A lifteket ezért haladéktalanul leállították.

A liftaknákból a víz szivattyúzását a XXI. kerületi tűzoltóság végzi el a mai napon, azonban a munkavégzést csak az épület kiürített állapotában, este 8 óra után tudják megkezdeni. (tovább…)

Összeütközött két Combino villamos a Boráros téren

2022. december 20. kedd

Magyar Nemzet

Hatan megsérültek a nagykörúti villamosbalesetben hétfő este Budapesten – közölte az Országos Mentőszolgálat az MTI-vel. A Petőfi hídon két villamos összeütközött, ezért nem jár a 4-es és a 6-os villamos egy szakaszon.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a honlapján azt írta, hogy a 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között nem közlekedett, a kimaradó szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. A 6-os villamos a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér között nem járt.

(tovább…)

Rendőröket és tűzoltókat jutalmazott az önkormányzat

2022. december 8. csütörtök

Csepel.hu

Ma délelőtt elismerésben és jutalomban részesítette Borbély Lénárd polgármester a kerületben szolgálatot teljesítő rendőröket és tűzoltókat példamutató munkájuk elismeréseként és folyamatos helytállásukért.

Elismerésben részesülő tűzoltóink: Méhes Károly tűzoltó törzszászlós, Király Barnabás tűzoltó zászlós, Bódizs Zsolt tűzoltó törzszászlós, Botos Lászlóné tűzoltó százados.

 

(tovább…)

Elismerés a rendvédelmi dolgozóknak és a tűzoltóknak

2022. november 8. kedd

Csepel.hu

A mai nap folyamán Borbély Lénárd polgármester köszönetét fejezte ki a csepeli rendőröknek és tűzoltóknak a csepeliek és Csepel biztonsága érdekében végzett munkájukért.

A XXI. kerületi rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítők közül ezúttal Kecsedi Gábor Tamás r. százados, Ercsényi Csaba c. r. törzszászlós, Veress-Terdik Miklós r. főtörzszászlós, Bandor Richárd, Dinnyés Ádám és Tóth Krisztián László r. őrmester, Gonda Gyöngyi rendvédelmi alkalmazott, Kamarás Dominik és Vitéz László munkavállaló részesült jutalomban.
(tovább…)

Hatalmas tűz pusztított Csepelen

2022. október 11. kedd

ATV

Teljes egészében égett egy kétszintes faépítésű ház a XXI. kerületi Szilvafa utcában hétfőn – számolt be a Katasztrófavédelem.

A hivatalos tájékoztatás szerint a tűz átterjedt egy fa villanyoszlopra, valamint több melléképületre is mintegy kétszáz négyzetméteren.
(tovább…)

Életveszélyes és több súlyos sérültje van a frontális karambolnak

2022. szeptember 27. kedd

Baleset info

A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint hétfőn késő délután két gépkocsi ütközött össze a XXI. kerületi Weiss Manfréd úton, a Corvin út közelében.

A baleset következtében ketten beszorultak, egyiküket a fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki.
(tovább…)

Hatósági ellenőrzés Hároson

2022. július 26. kedd

Csepel.hu

Többféle hatóság közreműködésével indult ma az a koordinált ellenőrzés Hároson, amelynek célja többek között a különböző jogszabálysértések felderítése volt. A kerületi önkormányzat részéről az érintett hivatali vezetőkön kívül Borbély Lénárd csepeli polgármester, Pákozdi József alpolgármester és Balogh Ernő helyi képviselő is a helyszínen tartózkodott. És persze ott voltak a rendőrség és a közterület-felügyelet szakemberei is.

A munka a polgármesteri hivatalban kezdődött, ahol is a jelenlévők egy kivetített térképen nézték meg a bejárás útvonalát, majd a helyszínre mentek. Háros korai történetéről keveset tudni. Annyi bizonyos, hogy 1954. július 31-ig Szigetszentmiklóshoz tartozott, illetve, hogy Hárost 2012 decemberében a Fővárosi Közgyűlés Csepel-Háros névre keresztelte át.

(tovább…)

Jön a harmadfokú hőségriasztás: mindenkit fokozott óvatosságra intenek

2022. július 19. kedd

Magyarnemzet.hu

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) locsolókocsija hűti a síneket a Teréz körúton (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Szerdától szombat éjfélig harmadfokú hőségriasztást ad ki az országos tisztifőorvos figyelembe véve az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéseit és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakmai ajánlását – írja közleményében a Nemzeti Népegészségügyi Központ. 

Harmadfokú hőségriasztást akkor rendelnek el, ha a napi középhőmérséklet legalább három egymást követő napon eléri vagy akár meghaladja a 27 Celsius-fokot. (tovább…)

Folytatódik a szúnyoggyérítés Csepelen

2022. július 13. szerda

Csepel.hu

A földi kémiai védekezés 2022. július 18-án a napnyugta utáni időszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2022. július 19-20.

Az irtás során felhasznált szer kizárólag a csípőszúnyog lárvákat pusztítja el, a szer a környezetre nincs káros hatással. A kémiai irtás során felhasznált készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer. A készítmény a kijuttatott mennyiségben kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.

(tovább…)