A napokban érkezett meg az elkeserítő válasz.
‘Közterületek’ kategória archívum
Öntözőzsák alkalmazásával segítik a fák eredését
2022. június 23. csütörtökTűzugrás, nyári napforduló, népi szokások
2022. június 22. szerdaCsepeli Hírmondó
A Szent Iván-nap közeledtével tűzgyújtásra, tűzugrásra és a nyári napforduló köszöntésére gyűltek össze az érdeklődők június 21-én a Karácsony Sándor utcánál. A csepeli néptáncosok közössége nevében Körömi Gábor tagintézmény-vezető, az esemény szervezője köszöntötte a résztvevőket, majd Morovik Attila alpolgármester mondott beszédet. A zenét a Botosánka együttes biztosította.
Az idei csepeli tűzugráson a fellépő Kis-Csepel és a Csepp Csepel Táncegyüttesek tagjai, valamint az Ifjú Kokányok néptáncosai menettánccal vonultak a Sétáló utcához, ahol a ceremónia, tűzgyújtás, szabad tánc és tűzugrás vette kezdetét. (tovább…)
Rossz szűrő miatt nem megy az élménymedence és a csúszda a strandon – 25 százalék kedvezmény a látogatóknak
2022. június 22. szerdaCsepel.hu
Információink szerint egy elromlott szűrő miatt nem működik a csepeli strandfürdő élménymedencéje és csúszdája, a hibán folyamatosan dolgoznak, addig is 25 százalék kedvezményt adnak a belépőjegyek árából.
A burkolat kijavítások múlt héten csütörtökön befejeződtek, ugyanakkor a medence vízzel történő feltöltése alatt a rossz szűrőtartály átszakadt, a benne lévő több tonna homok és széntöltet a csőrendszerbe került, mely az egész vízhálózati rendszert eldugította. A rendszert folyamatosan, napok óta, részenként leválasztva nyomatják, és átmosatják, hogy a rendszerből a homok, illetve a szén távozzon, de a csőrendszer maradéktalan kitisztítása jelenleg is zajlik, a töltet folyamatos távozása végett. Két napja a burkolatról kézi, illetve gépek segítségével végzik a Városgazda kollégái a homok és a szén eltávolítását, ezt követően tudják a medencét megtölteni vízzel. (tovább…)
Az önkormányzat gyors intézkedésének köszönhetően elszállították a Teller Ede és a Karácsony Sándor sarkán lévő hulladéktárolókat
2022. június 16. csütörtökCsepel.hu
A területen a rengeteg szemét miatt volt már tűzeset is, most végül az önkormányzat többszöri megkeresése után elszállította az FKF a kezelésében lévő kukákat.
A gond az volt, hogy a szeméttárolók mellé rengeteg hulladékot dobtak, így köztisztasági és tűzvédelmi szempontból rendkívül veszélyes területnek számított. (tovább…)
Csúszik pár hónapot a Táncsics felújítása
2022. június 14. keddCsepel.hu
Késik néhány hónapot a Táncsics utca felújítása, tájékoztatta a lakosságot Borbély Lénárd polgármester, akinek az ezzel kapcsolatos levele a politikus Facebook oldalán jelent meg.
Mint írja, az elmúlt években soha nem látott útfejlesztéseket valósítottak meg a kerületben. Jelentős önerőből és a kormány támogatásával sorra újulnak meg Csepel útjai, járdái. Az egyik legfontosabb útszakaszt, a Táncsics Mihály utcát a Főváros helyett az önkormányzat újítja fel. (tovább…)
Nem tartja fontosnak a lámpás kereszteződés kiépítését a Főváros a Széchenyi – Kassai utcáknál
2022. június 13. hétfőCsepel.hu
Az elmúlt években egyre több a személyi sérüléssel járó baleset a Széchenyi – Kassai utcák kereszteződésében. A csepeli önkormányzat szerette volna elérni, hogy az útszakaszt fenntartó Főváros egy jelzőlámpát helyezzen ki a kereszteződéshez, ezzel kapcsolatban az önkormányzat meg is kereste a Budapest Közút Forgalomtechnikai Igazgatóságát.
Megmutatjuk, hogyan alakul át a Kálvin tér a H6-os és H7-es HÉV-ek felújításával
2022. június 13. hétfőMagyar Építők
Tervezési szempontból a legnagyobb kihívást a Kálvin téri állomás és a kihúzó műtárgy jelenti a FŐMTERV Zrt. munkatársai számára, ugyanis mindkettőt sűrűn beépített, belvárosi környezetben, műemléki épületek alatt kell majd megépíteni.
A Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) irányítja a H6-os (ráckevei) és a H7-es (csepeli) HÉV teljes felújítását. Az NKK megbízásából a FŐMTERV Zrt. – Kontúr Csoport Kft. alkotta konzorcium, mint nyertes ajánlattevő végzi el a „H6/H7 HÉV vonalak korszerűsítése és meghosszabbítása a Kálvin térig, engedélyezési terv, kiviteli terv és kapcsolódó tenderdokumentáció elkészítése” elnevezésű tervezési feladatot. (tovább…)
Pünkösdi Örökség Csepelen
2022. június 2. csütörtökCsepel.hu
A Csepeli Kistáncos Alapítvány szervezésében pünkösdi rendezvényen vettek részt a csepeli óvodások és iskolások a Simon Bolivár sétányon június elsején. Felléptek a Kis-Csepel táncegyüttes tagjai a Bara zenekar kíséretében. Az érdeklődőket táncházzal is várták.
A táncosok pünkösdi királynéjárást tartottak a lakótelepen, miközben a pünkösdi királyválasztás ügyességi vetélkedéssel dőlt el a fiúk között. Fejes Botond, az Eötvös József Általános Iskola tanulója bizonyult a legjobbnak. Őt megkoronázták, majd a Nagy Imre Általános Iskola képviseletében Fodor Annamária intézményvezető köszöntötte az ifjú királyt. A pünkösdi királyné pedig a táncosok legkisebb leánya, Szabóki Gréti lett. (tovább…)
Karácsony Gergely méhlegelője
2022. június 2. csütörtökCsepel.hu
Vadvirágos Budapest programmal büszkélkedik a főváros vezetése, derül ki abból a tájékoztatóból, amely nemrégiben lapunk birtokába jutott. A projekt lényegében arról szól, hogy milyen óriási „eredményeket” értek el Karácsony Gergelyék a gazos területekből méhlevegővé avanzsált fővárosi közterületeken azáltal, hogy nem vágják a füvet.
A sok szép térkép mellett általános tájékoztatót, a vadvirágos rétek gondozásához hasznos tanácsokat (röviden: ne nyírj füvet!) és a már-már kötelezően előírt gyakran ismételt kérdéseket is talál az, aki elolvassa a programot.
Gyermeknap a polgármesteri hivatalban
2022. június 1. szerdaCsepel.hu
A csepeli polgármesteri hivatal idén is megrendezte hagyományos gyermeknapi programját, a városháza-látogatást. Az eseményen valamennyi kerületi általános iskola képviseltet – te magát, két-két negyedik osztályos diákkal.
A gyerekeket Borbély Lénárd polgármester fogadta a nagytanácsteremben, ahol játékos testületi ülésen vehettek részt. Megismerkedhettek az önkormányzat működésével, a testületi ülések menetével, a polgármester feladataival. A képviselői székekben ülve kipróbálhatták, hogyan kérhetnek szót, miként működik a szavazógép, kérdéseket tehettek fel. Sokakat érdekeltek a kerületi iskola- és játszótér-felújítási programok, a Béke téri sportpálya megújulása is. Az ülésen például olyan fontos kérdésekről szavazhattak, hogy elkészüljön-e a Jedlik Ányos Gimnázium a tervezett 2023-as őszi átadás előtt. A testületi ülésen dr. Villányi Dóra aljegyző is részt vett, aki a jegyzők munkájával ismertette meg a jelenlévőket. (tovább…)








