Hatósági ellenőrzés Hároson

Csepel.hu

Többféle hatóság közreműködésével indult ma az a koordinált ellenőrzés Hároson, amelynek célja többek között a különböző jogszabálysértések felderítése volt. A kerületi önkormányzat részéről az érintett hivatali vezetőkön kívül Borbély Lénárd csepeli polgármester, Pákozdi József alpolgármester és Balogh Ernő helyi képviselő is a helyszínen tartózkodott. És persze ott voltak a rendőrség és a közterület-felügyelet szakemberei is.

A munka a polgármesteri hivatalban kezdődött, ahol is a jelenlévők egy kivetített térképen nézték meg a bejárás útvonalát, majd a helyszínre mentek. Háros korai történetéről keveset tudni. Annyi bizonyos, hogy 1954. július 31-ig Szigetszentmiklóshoz tartozott, illetve, hogy Hárost 2012 decemberében a Fővárosi Közgyűlés Csepel-Háros névre keresztelte át.

Hároson jelenleg a mintegy 2,7 négyzetkilométernyi területen mintegy 3 ezer ember él, akik közül sokan engedély nélkül felhúzott épületekben laknak. Ezeket az épületeket olykor fészerből tették lakható ingatlanokká – inkább kevesebb, mint több sikerrel. Így aztán nem csoda, hogy előbb-utóbb a szegénység mellett a bűnözés is felütötte a fejét, óriási kihívás elé állítva ezzel a mindekori önkormányzatokat. A hivatalok persze sorra rótták ki a büntetéseket az engedély nélkül épült házakra – leginkább eredmény nélkül. A behajtás ugyanis lehetetlennek bizonyult. A kényszerbontásra pedig fittyet hánynak az érintettek.

Az itt kialakult helyzet évtizedek óta fennáll. A megoldás pedig nehezen körvonalazódik ott, ahol ma még mindig a szokásjog működik.

Borbély Lénárd polgármester a terület hosszútávú rendezését tűzte ki célul. Elmondta: „továbbra is rengeteg itt a tennivaló, miközben a rendőrséggel és a megújult közterület-felügyelettel igyekszünk minden megtenni a terület jobb közbiztonságért, az itt élők élhetőbb körülményeiért.” A rendőrséggel és a megújult közterület-felügyelettel karöltve dolgoznak, távlati célként kitűzve, hogy Háros is felzárkózhasson Csepel többi részéhez és hogy jobb, biztonságosabb, és emberi körülményeket teremtsenek az itt élők számára.

Csepel.hu

 

11 hozzászólás “Hatósági ellenőrzés Hároson” bejegyzésre

  1. Tóth Ervin szerint:

    És mi volt az ellenőrzés eredménye, vagy egyáltalán a célja, ha tudják, hogy következmény nincs.

  2. Fater trollja klón kapja be szerint:

    Az egész egy rühes gettó, van ahol még vezetékes víz sincs, mint egy menekülttábor. Eddig sem történt semmi és ezután sem fog történni semmi.

  3. Nemtudomka szerint:

    A kép jó, sajnos jellemző. Ez akár a Szabó-telepen is készülhetett volna. Csepelnek ez a két szégyenfoltja van, és valóban pokolian nehéz tenni ellene.
    Naponta járok a csepeli HÉV-vel és én is látom a szabálytalanságokat a Ghibli és a Szent Imre tér között. Ezek szerint kocsival járnak azok, akik ezért tenni tudnának és emiatt nem látják. Pedig a bejárat nagyon fontos, mert számosan ebből alkotnak véleményt. Azt elmondhatom, hogy Csepel rengeteget fejlődött az elmúlt 10 évban. Örülök, hogy ha felvállalják és tesznek valamit a szégyenfolt eltűntetéséért.

  4. Gratulálok szerint:

    Végre elolvasták a legalább két évvel előbbi hozzászólásomat, hogy Pákozdit és Baloghot bízza meg a polgármester a hárosi ingatlantulajdonosokkal való egyeztetéssel! Hogy hogy lehetne kölcsönös területátadásokkal olyan telekszerkezetet kialakítani, amely alkalmas tervezett területfejlesztésre, építkezésre! Segíteni csak úgy lehet, ha a tulajdonosok is akarják azt, s kompromisszum készek! Legalább az említett két úr is megdolgozna a közösség által biztosított jövedelemért!

  5. László szerint:

    “Az itt kialakult helyzet évtizedek óta fennáll. A megoldás pedig nehezen körvonalazódik ott, ahol…” -rezsinövekedés várható…

  6. apostolos szerint:

    Régen megírtam már én is, hogy ha bejön valaki Csepelre, azt hiszi, hogy valahol Dél-Amerika egyik gettójába érkezett. A Gubacsi-híd felől a jobb oldali házsor, észak felől a Szabótelep, dél felől az ukrán minőségű Csepeli úton a favellák és a most már eltűnt mangalica konda fogadja. Lehet itt játszótereket építeni meg felújítani ezt-azt, ha az előbbieken nem változtatnak, akkor marad ugyanaz a lesajnált 19. századi kerület. Ilyet Budapesten nem lehet látni sehol. Ez szégyen.

  7. kormánypárti szerint:

    Mindössze 68 éve tartozik Csepelhez ez az ősi miklósi terület, ami ezt megelőzően a több mint 700 éves településnek volt a része. A komcsik csatolták el Hárost, ezért a történelmi igazságtétel nevében itt lenne az ideje az eredeti állapot helyreállításának. Szóval szerintem az volna a legjobb megoldás, ha sikerülne áttolni az egész problémát Pest vármegyére. Vesződjenek vele ők, oszt jó napot!

  8. Fater trollja klón kapja be szerint:

    Miért nem adjátok oda Pest-megyének, ha nem kérte senki, de itt hisztizel, hogy a komcsik elcsatolták? Te komcsizol, azt’ közben Putylert pippantod a gázáért.

  9. László szerint:

    Komcsik csatolták el, a fidesz meg pár napja kezdte el a kormányzást. Amúgy mit látunk a képen? Tűzifa felhalmozás, dícsérendő dolog a kormány szerint takarékoskodni kell. Környezetvédelem-újrahasznosítás címen az egyik autóból éppen katalizátor “visszafejtése” zajlik. A másik autón még egy évig van forgalmi. Ez egy jogszabálykövető állampolgár, még a koordinált ellenőrök is megmosolyogják.

  10. Fater trollja klón kapja be szerint:

    Épp ezt a helyet gyújtotta fel tegnap egy nő matta részegen! 😁👏👍 (RTL)

  11. Antikom szerint:

    A sok retkes cigány pontosan ilyenné fogja tenni az egész országot 50 éven belül.

Itt lehet hozzászólni !