Csepel napja: díszpolgári kitüntetések és Beatrice koncert

Csepel.hu

Csepel immár hagyományosan július 18-án ünnepli meg Csepel napját, miután 310 évvel ezelőtt ezen a napon történt meg a község újratelepítése. A képviselő-testület döntése alapján ezúttal négy csepeli polgárnak ítélték oda a Csepel díszpolgára címet: Király Istvánnak, a Halker Király Team Kick-Box Akadémia vezetőjének, Galgócz Deák Antal tűzoltó alezredesnek, Sas Sándor para sportoló olimpikonnak és dr. Szeles Gábornak, a kerület korábbi jegyzőjének.

Az ünnepségen részt vett Borbély Lénárd polgármester és Csepel elöljárói. Borbély Lénárd emlékeztetett rá, hogy a kerület 2012 óta július 18-át Csepel napjaként ünnepli. 1712-ben ekkor írták alá azt az úrbéri szerződést, amely lehetővé tette Csepel újranépesítését. Immár tíz éve ezen a napon adják át a kerület legrangosabb díját, a Csepel díszpolgára kitüntetést. Csepel számos kiválósága szerepel a díjazottak között, mások mellett báró Weiss Manfréd gyáros, aki a község meghatározó alakja volt. Csepel díszpolgára kitüntetés annak adományozható, aki a kerület gazdasági, társadalmi, tudományos vagy művészeti életében maradandót alkotott. Aki életművével, kiemelkedő munkásságával szolgálta az egyetemes haladást, kultúra vagy művészet ügyét, hozzájárulva a kerület tekintélyének növeléséhez. Borbély Lénárd a polgármesteri hivatal nagytanácstermében köszöntötte a díjazottakat.

Király István igazi lokálpatriótaként 1985-ben hozta létre a kick-box egyesületét. Irányítása alatt a szervezet kiemelkedő sikereket ért el a sportágban, két évtizede vezeti a klubcsapatok világranglistáját az összeredményt tekintve. Csepelhez való ragaszkodását bizonyítja, hogy azóta is ugyanabban a tornateremben dolgoznak a sportegyesület és Csepel hírnevének öregbítéséért. „A kick-box világában mindenki tudja, hogy ki ő, nincs olyan ember Csepelen, aki ne ismerné őt. Ez az a sportegyesület, amelynek növendékei sorra legyőzik a neves külföldi ellenfeleket. Amit tesznek, több mint sport: misszió, amely az utánpótlás nevelését is szívügyének tekinti” – méltatta személyre szólóan Borbély Lénárd.

Galgócz Deák Antal 31 éve tűzoltó Csepelen. Beosztottként kezdte a pályáját és alezredesi rangig emelkedett, a csepeli tűzoltóság parancsnoka lett. Egyike azoknak, aki végig egy helyen teljesített szolgálatot. Gróf Széchenyi Ödön emlékplakett és a Dr. Barna Sándor Emlékérem – A Főváros Közbiztonságáért, valamint a Csepel Szolgálatáért díjak büszke birtokosa. „Nagy elhivatottsággal szolgálta Csepelt tűzoltóként, életeket mentett, nagyban hozzájárult a közbiztonság erősítéséhez. Emberi tartása, elkötelezettsége példaértékű, minden intézkedésével a csepeliek biztonságát tartotta szem előtt” – mondta róla a polgármester.

Sas Sándor para erőemelő Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön született 1981. február 9-én. Gyermekkorától kezdve járógépre, majd kerekesszékre volt szüksége. Rendkívül céltudatosan, példamutatóan, keményen dolgozva küzdött azért, hogy elérhesse céljait a sport világában és a magánéletben egyaránt. „Para olimpikonként olyan kitartást mutatott évtizedek óta, amely páratlan és példakép lehet a közösségének. Annak ellenére, hogy kerekesszékbe kényszerült, mindig vidám és mosolygós. A mottója is az, hogy soha nem adjuk fel! A kerületnek megtiszteltetés, hogy ilyen sportembere van” – méltatta Borbély Lénárd.

Dr. Szeles Gábor jegyző 1993 óta dolgozik a csepeli önkormányzatnál. A jegyzői iroda munkatársaként ismerkedett a kerülettel, a hatósági és önkormányzati feladatokkal. Köztisztviselőként végigjárta a hivatali ranglétrát. A képviselő-testület 1995. március 27-étől aljegyzőnek nevezte ki, és 2000. április 1-jétől történő kinevezésével csaknem 22 éven át látta el a a jegyzői feladatokat a csepeli önkormányzatnál. „Majdnem negyed évszázadon át szolgált Csepelen Csepelért úgy, hogy a politikai kurzusoktól függetlenül végezte a munkáját. A jogszabályi változásokból eredő újabb és újabb kihívásoknak mindig maximálisan igyekezett eleget tenni” – mondta róla a polgármester.

A díszpolgári címek átadása után Nagy Feró és a Beatrice együttese adott koncertet a szép számú közönségnek a Szent Imre téren.

Cs. A.

Csepel.hu

 

 

5 hozzászólás “Csepel napja: díszpolgári kitüntetések és Beatrice koncert” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    ÁLSZENTESKEDÉS PÖTTYÖS KENDŐVEL NARANCS-HÉJ KIPÁBAN!?
    Két nagy baj van a pedo-fideszes médiával: az egyik, hogy a kormánypártra nézve kínos ügyeket, kérdéseket még csak felvetni sem lehetséges benne, a másik pedig, hogy szigorúan tartaniuk kell magukat a „zéró tolerancia” elvéhez.
    Vagyis a zsideszes bértollnokoknak, fejvesztés terhe mellett, két előíráshoz kell igazodniuk: a Fideszt és a Jézus gyilkos bosszú népét kritikával illetni tilos.
    Még akkor is tilos, ha az igazság ezért kimondhatatlanná válik, és a magyarság sorsa szempontjából kulcsfontosságú kérdések megvitatása sem lehetséges.

  2. Fater trollja szerint:

    Hagyjuk már ezt a csávót!
    Kádár alatt sem dolgozott egy percet sem, megtűrték, ugyan miért?

  3. László szerint:

    Állítólag napi 8 órán keresztül szórakozott….

  4. Nagy János szerint:

    Pont a beatricsét kellett meghívni !! Mennyiért kornyikáltak ? Biztos nem ingyen üvöltöztek !

  5. robi szerint:

    A pöttyös kendős még nem díszpolgár Csepelen?

Itt lehet hozzászólni !