Nyári koncert a Szent Imre téren

Csepel.hu

Nagysikerű nyári hangversennyel lepte meg az érdeklődőket a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar ma a Szent Imre téren.

A koncerten Péntek János, Artisjus-díjas és Csepel Örökség Díjas karmester és Nagy Zsolt karmester vezényeltek.

A városi fúvószenekar két és fél év után játszott újra a csepeli közönségnek, amely hiányolta is a fellépőket. A mostani műsorszámok vidám hangulatot, színt vittek a nyári hétköznapokba. A repertoárban kifejezetten szórakoztató zenék szerepeltek. Elhangzottak többek között könnyűzenei slágerek, indulók, kedvelt filmzenék. A Csepeli Fesztivál-induló nyitánya után megszólalt az Ismerős Arcok Nélküled című dala, az Abba együttes egyik slágere, felcsendült Leonard Cohen Halleluja dala, részlet a Grease filmmusicalből, valamint Tom Jones Sex bomb dalának feldolgozása. „Ismét itt vagyunk, hiszen a kerületben igény van a színvonalas muzsikára. A második félévünket ezzel a nyári fellépésünkkel nyitottuk. Utána a kerületi augusztus 20-ai ünnepségen a Daru-dombon játszunk, majd szeptember 10-én megrendezzük a soron következő fúvószenekari fesztivált négy zenekarral együtt a Görgey téren. December 17-én pedig a Munkásotthonban a hagyományos karácsonyi hangversenyünket tartjuk tele meglepetéssel. Terveink között szerepel még a két éve készített Trianon lemezünk bemutatókoncertje a nagyközönségnek. Büszke vagyok rá, hogy a 2010-ben megalakult fúvószenekarunkhoz – mint a Csepeli Munkásotthon Fúvószenekar utódzenekarához – más kerületekből is csatlakoztak tagok. Jelenleg 30-40 fő között mozog a létszámunk. Az érdeklődők a megújuló weboldalunkon is követhetnek minket” – tájékoztatta lapunkat Péntek János zenekarvezető.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !